A 2017 októberében kirobbant #metoo botrány, ha túlságosan későn is, de rávilágított arra, hogy dolgunk van a mindennapi életben történő határátlépésekkel, a hatalommal való visszaéléssel. Hogy nem lehet az ilyen szituációkat egyszerű vállrándítással elintézni, nem lehet semmilyen magasabb célra hivatkozni. Természetesen a téma filmes feldolgozása is tekintélyes, A Teacher ezen belül is gyakorlatilag két szubzsánerbe sorolható. Egyrészt ezekben az alkotásokban a tanár-diák viszonyrendszer mindig különösen érzékeny, hiszen bizalmi kapcsolatról van szó, melyben ráadásul egyértelmű hierarchia áll fenn a két szereplő között. Másrészt pedig felismerhető az a tendencia is (leglátványosabban talán a Tönkretehetlek című HBO-sorozattal), melynek alkotásai a teljesen egyértelmű visszaélések helyett a határszituációkra, a szinte már megítélésükben is kényelmetlen helyzetekre koncentrálnak. Az A Teacher is határterületen mozog, hiszen Eric majdnem 18 éves, azonban a két főhős közt fennálló hierarchia miatt mégsem lehet igazán kérdéses a helyzet megítélése.
 Kate Mara és Nick Robinson |
Eric Walker (Nick Robinson) a gimnázium szépreményű sportolója, a tanulással azonban akadnak gondjai, ráadásul édesapja hamar elhagyta a családot, így otthon is sok a tennivalója. Megérkezik azonban az iskolába Claire Wilson (Kate Mara), az új irodalomtanár, aki hamar bizalmas viszonyba kerül a fiúval, hogy aztán semmilyen szempontból sem elfogadható kapcsolatba kezdjenek. Hannah Fidell (aki személyesen érintett a témában, hiszen maga is volt abúzus áldozata, és aki egy korábbi, egészen pontosan 2013-as filmjét fejtette ki ezúttal miniszéria formájában) sorozata azonban nem elégszik meg a kapcsolat komplexitásának bemutatásával, a következményekre is értő és empatikus módon tér ki.
Elképesztően eklektikus sorozat az A Teacher, az első három epizód ugyanis semmilyen szempontból nem működik. A karakterek bántóan elnagyoltnak és klisészerűnek tűnnek, a zenehasználat, az operatőri munka túlságosan direkt, mindhárom részből hiányzik egyfajta ízlés és visszafogottság. Ráadásul ekkor még úgy tűnik, a témát szolgáltató kapcsolat sem a maga komplexitásában fog megjelenni, hanem csak az érdeklődés fenntartására szolgáló elemként. Ilyen gyenge lábakon álló környezetben pedig magától értetődő módon sem Kate Mara, sem Nick Robinson nem találja igazán a karakterét.
A negyedik epizódtól azonban mintha teljesen más sorozatot néznénk. Egyrészt remek, ahogy Fidell a nézői elvárásokkal játszik, gyakorlatilag semmi sem akkor és úgy történik, ahogyan azt az előzmények vagy korábbi filmes élményeink alapján várnánk. Eközben viszont egyáltalán nem sérül a mű kontinuitása, csupán arról van szó, hogy a készítő húzott néhány okosat a dramaturgia terén. Emellett pedig, ami talán minden alkotás esetében a legfontosabb kérdés: képes-e megfelelni a saját maga által megfogalmazott célkitűzésnek? Ebben az esetben pedig gyakorlatilag makulátlan végrehajtásról beszélhetünk, hiszen sikerül a tárgyalt kapcsolatot a maga bonyolultságában, erőteljesen állást foglalva, mégis empatikusan bemutatni. Ebből a szempontból remek egyébként a formátum, hiszen Fidell korábban említett mozifilmjének története a főhősök találkozásától a titok kiderüléséig tart, ez esetben azonban a formátum miatt lehetőség nyílik a téma árnyaltabb és több szempontot figyelembe vevő tárgyalására.
Bár a sorozat az első pillanattól kezdve egyértelművé teszi, hogy Claire-t illeti a felelősség, ő az, akinek életkorából és pozíciójából adódóan látnia kellett volna, hogy amit tesz, elfogadhatatlan, azonban a tíz epizód során a nő karaktere is remekül árnyalódik. Nem felmentésről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy értsük meg az ő élethelyzetét, az ő motivációit is. Látjuk az apjával való kapcsolatát, az elszalasztott lehetőségeit, azt, hogy milyen hibák után érkezik meg az új munkahelyére. Természetesen ezek nem jelentenek mentséget a tettére, a teljes kép megértéséhez azonban mindenképpen hozzátartoznak. Ehhez a fajta árnyaltsághoz pedig kiemelten fontos Kate Mara játéka, akinek nem volt könnyű feladata, hiszen alapvetően introvertált, az érzelmeit elfojtó karaktert kellett megformálni. Mara azonban tökéletes, egy pillanatra sem csúszik át túlzásokba. Ahogy Nick Robinson sem, jóllehet az ő karaktere tipikusabb, hiszen egy magát sebezhetetlennek mutató, azonban belül mélyen szorongó fiúról van szó, aki észrevétlenül sodródik bele egy olyan szituációba, melyet egyszerűen nem képes kezelni, sőt később sem hajlandó segítséget kérni, egészen a valódi összeomlásig.
A végkifejlet talán az egész sorozat legerősebb pontja. A titokra egyébként már nagyjából az évad felénél fény derül, így az utolsó négy epizód során voltaképp egyetlen jelentet készítenek elő a készítők. Azt, ahol a címben idézett mondat is elhangzik. A készítők remekül kerekítik le a történetet, a karakterek képesek lesznek megfogalmazni, hogy kinek mit jelentett a kapcsolat, illetve hogy ki számára milyen következményekkel jár mindez. Túlzás nélkül mindkettejük egész további életét meghatározza majd az a néhány hónap.
A sorozat adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található.