Játékok a jövőért konferencia
2021.01.25.

Sokunk hétköznapi tapasztalata, hogy az iskolákban és a kórházakban élesen meg lehet élni a társadalom aktuális állapotát. Sajátos módon, egy online konferencián pillanthattam be abba, hogy egy javítóintézetben még ezeknél is inkább. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.

A Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Munkacsoportja (Blaskó Ágnes, Fóti Orsolya, Galgóczi Krisztina, Horváth Kata, Janda Zsuzsa, Kocsi Andrea Zsuzsanna, Pados Eszter és Durst Móni szakmai koordinátor) rendezte a Játékok a jövőért dráma-módszertan zárt intézményekben és gyermekotthonokban című online konferenciát október 30-án, a Budapesti Javítóintézet Javítjuk a javíthatót című konferenciasorozata, a Káva Juventas – drámapedagógiai módszerek a bűnmegelőzés szolgálatában elnevezésű program keretében. 
 
A képek a Szőlő utcai javítóintézetben készültek
A képek a Szőlő utcai javítóintézetben készültek
A konferencia védnöke dr. Kerezsi Klára egyetemi tanár (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar), az MTA doktora volt. Az eseményen a különböző dráma-módszertanokat alkalmazó szakmai csoportok mellett azon zárt intézmények szakemberei vettek részt, akik az elmúlt 5-10 évben befogadták ezeket a programokat és együttműködtek velük. A rendezvény célja mindenekelőtt a szakemberek összekötése és a párbeszéd minél tágasabb terének megteremtése volt, a módszerek szélesebb körű alkalmazása, és az intézményi dolgozók mindinkább aktív részvételi lehetőségének körbejárása a már kipróbált, működő formákban. 
 
Az online konferencián jelen voltak az EMMI Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának képviselői, a javítóintézetek és nevelőotthonok részéről intézményvezetők, gyermekvédelmi dolgozók, gyermekotthonban működő szakemberek – 25 intézmény képviseletében –, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács munkatársa, a tököli BV képviselői, és a baptista szeretetszolgálat kötelékében az emberkereskedelem áldozataival foglalkozók is. 
 
Mindez annak tükrében jelentőségteljes, hogy az aktuális kormányzati szemlélet valóra váltásaként a bűncselekményt elkövető fiatalkorúak fogvatartását a jelenlegi, EMMI által felügyelt javítóintézeti rendszerből egyre inkább át akarják terelni a büntetésvégrehajtásba. A javítóintézetekben és nevelőotthonokban oktatásban részesülnek a fiatalok, és részt vehetnek olyan programokban is, amelyek célja nem a retorzió érvényesítése, a fegyelmezés, hanem a sokrétű fejlődés. Minderre egy börtönben  sokkal kevesebb lehetőség van.
 
A konferencia attól volt különleges, hogy korábban még nem folyt arról nyilvános beszélgetés, hogy jók-e, és ha igen, mire jók a drámás módszerek a zárt intézeti nevelésben, illetve milyen akadályok gátolják, lassítják a módszerek kiterjedtebb alkalmazását. Azt sokan – vezetői szinten is – kinyilvánították, hogy elkötelezettek amellett, hogy integrálják ezeket a módszereket, sőt szeretnék létrehozni az egyeztetés azon fórumait, ahol ki tudják dolgozni ennek a folyamatnak konkrét formáit és lépéseit is.
 

Az egésznapos esemény nyitóbeszédekkel kezdődött, több mint hatvan résztvevő jelenlétében. Dr. Kerezsi Klára akadémikus, Teszáry Judith pszichodramatista, Juhász Péter Pál a Budapesti Javítóintézet igazgatója, Takács Gábor drámatanár-rendező mindenekelőtt áttekintette az együttműködéssel kapcsolatos helyzetet, szereplőket, korábbi tapasztalatokat.
 
Színháznak is sokat mondó volt az esemény: kis téglalapokban sorakoztak a szereplők, a maguk terének csodálatosan hiányos totalitásával. Muszáj megvillantanom pár szcénát. Dr. Kerezsi Klára minimalista irodai komód előtt ül, szuggesztíven, lendületesen gesztikulálva beszél. Juhász Péter Pál két kollégája – Lovász Kata gyógypedagógus és Sárközi László nevelő – között ül egy kisebb teremben, hátul emelt sarokpolcon egy Szűz Mária-szobor. Oblath Márton szociológus mögött karnyújtásnyira egy majdnem nyitott könyvesszekrény, álló és otthonosan fektetett elrendezésű könyvek, kiadványok, jegyzetek. Szarka Attila, EMMI Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának Szolgáltatás-tervezési Osztály vezetője mögött nyitott polcon könyvek, gondosan rendezett sorban. Pados Eszter gyógypedagógus, szociodramatista, a Javító munkatársa fehér fal előtt ül. Páger Pál Attila feje fölött, magasan a falon egy festmény lóg: háborgó tenger habtarajos hullámokkal. Teszáry Judit mögött hatalmas nyitott könyvespolc, a rengetegből kiugrik egy könyvgerinc: Don't panic. Egy fiatal bűnmegelőzési tanácsosnő egy magasra helyezett, nagy kivetítőről követi a konferenciát. Két tököli pszichológusnő egy szűkös személyzeti szobából, kisebb képernyőről figyel lankadatlanul. A nyitókörben elmondják, az esemény kezdete előtt tíz perccel bízták meg őket a feladattal, hogy vegyenek részt a konferencián.
 
A témaismertető szakaszt követték a kiscsoportos munka-, és projektbemutatók a regisztráción előre kiválasztott csapattal.
 
A Gyerekszem Művészeti Egyesület évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezik, filmes, gyerekdrámás és pszichodrámás módszerekkel dolgozik. Az ART-RAVALÓ szociális-művészeti projekt gyermekvédelemben nevelkedett fiatal felnőtteket kísér, művészekkel és trénerekkel együttműködve. A Függőkről, függőknek, függőktől az Utcaszínházi alkotóközösség munkája, ők szintén évek óta dolgoznak a témával zárt intézetekben is. A Játéktól a közös alkotásig – feltételek és célkitűzések a zárt intézeti dramatikus munkában című program vezetője Lipka Péter. A Szegletkő Gyermekotthonban dolgozó Csillag György a playback színházi programba avatta be a kiscsoportban résztvevőket.
 
A hét csoportból én kettőt választottam, az egyikben jelen voltam. A Fórumszínház a javítóintézetekben programot a Káva drámapedagógusai, Milák Melinda, Patonay Anita, Takács Gábor, és a társulattal dolgozó Oblath Márton kutató (Parforum) mutatta be.
 

A fórumszínházas csapat kétszer hat napot dolgozott a Budapesti Javítóban és az aszódi intézetben. A Káva művészetpedagógusai az online térben megosztottak velünk, kiscsoportos résztvevőkkel egy történetet, amellyel a munka során az egyik helyszínen dolgoztak. A fórumszínház egyik alapvetése, hogy a csapat saját történetekkel kezdjen dolgozni. Miután megtalálnak egy problémát, amelyhez minden résztvevő személyesen is tud kapcsolódni, jelenetté formálják a boali módszertan szerint: a konfliktus protagonista és antagonista (általában elnyomó és elnyomott) közt ölt formát. Az elkészült jelenetet pedig megmutatják másoknak, akik miután végigkövették a jelenetet, megpróbálnak megoldásokat találni, amelyeket aztán játékosan próbára is tesznek. 
 
Takács Gábor bevezetője után Milák Melinda és Patonay Anita játszotta el nekünk, immár beavatottaknak a sztorit, ami szerint a börtönből korábban szabadult szereplőt régi ismerőse szívességre kéri: vinne el a reptérre egy táskát egymillióért. A nemrég szabadult szereplőnek ez nem hiányzik, végre van legális munkája, takarít egy cégnél. A régi ismerős azonban zsarolni kezdi. Ehhez a helyzethez próbálhattunk ötleteket hozni az online játékban, a megzsarolt szereplő helyébe lépve. Kicsit ügyetlenek voltunk, hosszan morfondíroztunk, mire oldódtunk annyit, hogy tényleg próbára tegyük lassan bontakozó ötleteinket – ami aztán élményszerűvé vált, tudván, hogy igazi emberek élet-halál történetébe léptünk, mi, könnyű életűek, tét nélkül. Így a tervezetthez képest kevés idő maradt Oblath Márton kutató elméleti előadására, arról, hogy miképp lehet az elnyomás témáival dolgozni ezekben a rendszerekben.
 
A másik foglalkozást utólag követhettem nyomom: a Szociodráma a Szőlő utcában (2017-2020) a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma csoportjának és a Budapesti Javító szakembereinek közös workshopja, amely egy nagyobb lélegzetű munkába engedett bepillantást. Ez a vállalás ugyanis átfogó, az intézeti rendszer egészében bevezethető modellen dolgozott azzal a mintával, hogy a foglalkozásokon nemcsak a fogvatartott fiatalok vesznek részt, hanem a munkatársak is. Először egy filmbejátszásból lett benyomásunk a módszerről. Olyan kedvvel fűtött, lendületes jelenetsort láthattunk, amiből nyilvánvaló volt, mennyire sokrétegű, informatív, és megkapó a komolyan vett, felszabadult játék, amelybe a szociodramatisták, a fiatalok és az intézményi szakemberek is beleengedték magukat. Mivel a zoomos kiscsoportban kivétel nélkül intézményi szakemberek voltak, a bemutatót vezető dramatisták azt kérték, néhány fős csoportokban beszélgessenek arról, milyen feltételei vannak annak, hogy az intézményekben drámás munkát lehessen végezni. A témát is szociodrámás játékban vizsgálták meg – az egyik csoportot követve nyilvánvaló volt, hogy amilyen egyszerű ez a módszer, olyan impresszív. 
 
Meg kell jegyezzem, a Budapesti Javító programban már dolgozó (a kisfilmben látott) munkatársainak gyakorlottsága, felszabadultsága és kaján önreflexiója is sokatmondó volt. Ezek után a játékból kibontakozó kiscsoportos szakmai beszélgetés – nem meglepő módon olyan fókuszált és gördülékeny volt, ami önmagáért beszélt. Elhangzott a Szőlő utcaiaktól az a tapasztalat is, hogy a fiatalok nem éltek vissza a nevelőkkel való közös játék oldottságával, közvetlenségével, így az intézményi keretek ettől nem változtak, ám a személyközi viszonyok oldottsága átterjed más munkaformákra is, tehát az intézményi hangvételre nagyon is kihatnak ezek a folyamatok: az együttműködés élménye megjelenik a rendszerben. A beszélgetésben azt is megosztották a nevelők, hogy számukra nehezen kezelhető növendékeket is szándékosan delegáltak a csoportba, s ez a forma alkalmas volt arra, hogy ők is együttműködjenek a többiekkel és fejlődjenek.
 

A hatást tovább fokozta, hogy a jóízű játékkal teli pillanatok mennyire kontrasztosak a valósággal, ahogy ez a záróbeszélgetésben el is hangzott: mindennek a hátterében [hogy a fiatalok bűncselekményeket követnek el] egyre inkább a magára hagyott, sőt elszigetelt, kiszolgáltatottá tett növekvő réteg legújabb generációja áll, akik mögött rosszul működő, nem támogató iskola, totálisan diszfunkcionális gyermekvédelem, valódi, értelmes intervenciók elmaradása és a mindezt egyre inkább megtorló közhangulat rejlik. Ezért, ahogy a beszédekben azt is kimondták a szakemberek, ezekben az intézményekben egyedül lehet maradni hatalmas társadalmi problémákkal, „de kitartó eltökéltséggel el lehet indulni”. 
 
Mindez már az esemény utolsó nagy egységében, A dráma jövője zárt intézetekben című kerekasztal során hangzott el, Aczél Anna pszichológus (Rákospalotai Intézet), Hatvani Erzsébet, a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon vezetője, Juhász Pál Péter, Dr. Kerezsi Klára, Pados Eszter, Szarka Attila összefoglalója után. A beszédeket követően a programokat kísérő intézmények vezetői, szakemberei, illetve az ágazat képviselői is közzétették a konklúzióikat és megfogalmazták félelmeiket, illetve további reményeiket és szándékaikat. A megszólalók immár a konferencia széleskörű nyilvánossága előtt beszéltek többek közt arról, hogy a drámás csoportokban nem kellett annyi szigor, mint amennyi a mindennapokban – a kontroll képes volt átalakulni és önszabályozóvá tudott válni.
 
Dr. Kerezsi Klára erre reflektálva elmondta: hiába nyitott az intézmény minderre, ha a szakpolitika korlátokat állít; ha a szakpolitika nem, akkor a politika; ha pedig a politika sem, a társadalom még mindig megteheti ezt. Tehát, vonta le a következtetést, minden szintnek nyitottá kell válni az ilyen típusú működés, az új módszerek támogatása előtt. Továbbá elhangzott, a külsős csapatok által hozott programok bizonytalan státusúak az intézmények pedagógiai programjában és költségvetésében – ezért az állandóság érdekében szükséges volna őket rögzíteni az intézmények alapdokumentumában, és akkor csak az lesz a kérdés, adott intézet melyik szakmai csoporttal dolgozna szívesen.
Szerző: Proics Lilla