Halász Rita Mély levegő című első regényének rendkívül szuggesztív borítóján (Samantha French Breakthrough II című festménye) egy nő látható a víz alatt, arcát és fejét levegőbuborékok veszik körül. Első pillantásra nem is tudni, a képen látható nő elmerül-e a vízben vagy épp felmerül onnan. A testtartás, a mozgás irányából és a buborékok pezsgéséből, és az „áttörés”-t jelentő címből úgy sejtem, mégis fölfelé evickél, a felszínre. Ez persze csak a kép egy értelmezése, amely ugyanúgy nyitott a szemlélő számára, amint a borító mögött rejtőző írás tartalma az olvasó számára.

A fülszöveg, a könyváruházak ismertetései és internetes zanzák szerint a Mély levegő egy bántalmazó kapcsolatból gyermekeivel menekülő, válófélben lévő harmincas nő története. Nyilván megragadható ennyiben ez a történet, és feldíszítve a kurrens témák fordulataival (női történet, bántalmazás, családon belüli erőszak) kellő kíváncsiságot ébreszt olvasókban és a magán- és közélet hullámzására valamelyest is fogékony érdeklődőkben. Ha a házasság válságát, s a házassággal együtt veszélybe sodródó gyerekek témáját helyezzük a fókuszba, tömérdek előképét találjuk az irodalomban vagy a filmekben. Ilyen történet a Jelenetek egy házasságból, a Bovaryné, az Anna Karenina, a Sárarany, a Kramer kontra Kramer vagy a Házassági történet, és még ezer más.

A Mély levegő nem írja le Vera és Péter házasságának útját az idilltől a romlásig, a regény a menekülés pillanatában kezdődik, és az én olvasatomban szabadulástörténet. A meneküléstől a valóságos szabadulásig azonban sok stáció vezet. Vera ugyanis nemcsak az erőszakossá vált házasságából, hanem számos felettes énjétől is menekül. A legszorongatóbb közülük Péter, a férje, aki erkölcsi parancsokat, magatartást, nevelési elveket, vallási kötelezettségeket erőltet rá, hibáival, gyengeségeivel szemben engesztelhetetlen. Verával a menekülés kezdetén találkozunk, apja autójában igyekszik vissza két óvodás gyerekével saját gyerekkora helyszínére, ahol persze színre lép több más „felettes én”, maga az apa és Vera anyja is. Zsibbadtan visszautasítja az egyik gyerek kérését, hogy meséljen, ám ugyanekkor elkezdi az olvasónak szóló mesét.

A meséből egy pár története bontakozik ki, akik irigylésre méltóan szépek, fiatalok, előttük az élet, a karrier és a szabadság. Sem elnyomás, sem rabság, sem szegénység nem korlátozza őket vágyaik megvalósításában, csak valahogy mégis úgy alakul, hogy fokozatosan lemondanak a céljaikról, a célul kitűzött művészi alkotómunkáról, és maga alá temeti őket a hétköznapok és a gyerekek körüli feladatok drillje. A frusztrációtól pedig már csak egy lépés az agresszió. Nem látható ez a lépés, szinte „természetesen” sodródnak bele, Vera nem is tudja visszaidézni, mi és mikor terelte ebbe az irányba a kapcsolatukat.

Halász Rita szélsőségektől mentes, átlagos középosztálybeli családot mutat meg, nem peremhelyzetűek, nem viselik sem az alkoholizmus, sem a munkanélküliség stigmáját. Vera történetében nemcsak egy szűk női keresztmetszet jelenik meg, megismerjük valamennyire a hátterét is: középkorúnál már valamivel idősebb, elvált szülők, közepes mennyiségű feszültséggel terhelt, de emberi viszonyok. Különösen az apa alakja mutatkozik plasztikusan a nyolcvanas évekből őrizgetett ETA porszívóval, a kisszobába halmozott társasjátékokkal, fotókkal, diaképekkel, a múlt lommá porosodott, kihajítani nem mert, „jó lesz még valamire” kellékeivel és attitűdjével. Nem lázadó, inkább konzervatív alkat, érdekes, hogy mégis ő menti ki és fogadja be a lányát a gyerekekkel együtt, és áll mellette valóságos támogatóként. Az anya, a házasságában annak idején sorsát szintén megszenvedő, de szabadabb gondolkodású és rugalmasabb figura, szintén Vera mellett áll, de ő még nem mondott le arról, hogy kontrollt gyakoroljon a lánya felett (nem kell rögtön elválni, talán meg lehet menteni azt a házasságot). A szülők párbeszédei a kötet egyik csillogó erőssége.

A gyerekszobába (saját gyerekkorába) visszalépő Vera innen igyekszik magát a házassági trauma után újjáépíteni, önállósodni, felnövekvő gyerekként és ezzel egy időben szülőként is helyt állni, hangot találni a szüleivel és a gyerekeivel, munkát találni, vitatkozni a szintén felettes énjeként mindig mindent jobban tudó és megmondó Andi nevű barátnőjével. Milyen eszközöket választ mindehhez? Kamaszosakat, lázadóakat. Dézsmálja az apja pálinkáját, titokban persze. Becserkészi beteljesületlen középiskolai szerelmét, aki hozzá hasonlóan diszfunkcionális házasságban őrlődik. Ezt is titokban. És lesi, válaszol-e Iván az sms-eire, de nem tudja eldönteni, mit is akar tőle. A kamaszkori vágyak beteljesülését, szexet, mentőövet. Szüksége van pasikra és szexre, Andi javasolja neki volt osztálytársát, Márkot. Márkkal a szex össze is jön, de jön vele egy újabb szabadulóeszköz, a kokain is. Úgy fest, a függőség kettős, mert Márk a kokaintól függ, és a szex csak akkor működik, ha van kokain. Viszont a kokain és a nyomában fellépő kokaindepresszió majdnem a mélybe rántja Verát. Meglazul a kapcsolata a felettes énjeivel, már-már a gyerekeivel is, nem sok híja van, hogy teljesen átengedje magát a függőségnek. Tisztán szeretné a szexet, szabadulna a szertől, erre akkor ébred rá, amikor a kokaindepresszió hatására olyan indulat ébred benne a gyerekei ellen, hogy kis híján maga is bántalmazóvá lesz, és szinte kényszeríti Márkot a szer nélküli szexre.

A kötet erős jellegzetessége a végiggondolt, alapos – helyenként talán el is túlzott – levegő- és vízmotívum-használata. A levegő, a lélegzet kezdetben mindig kevés, elszorul, Vera csak kapkod utána, görcsben az izmai, az egész teste. A fullasztó helyzet okozza (meg a nyakát markolászó, indulatos férj), ez nyilvánvaló. De a kötet legélettelibb és invenciózusabb képei a szuszogó, horkoló gyerekektől a légszomj-hasonlatokig, a feleselés tilalmának felmondása nyomán megkönnyebbülten kiáramló lélegzetig mind a levegőhöz kapcsolódnak. A víz (tenger, medence, a kis hableány, kád, mosdó, csap) már a gyógyulás, a kilábalás, és értelemszerűen a megtisztulás motívuma.

Ugyancsak említésre méltó a szexualitás témájának kezelése a kötetben. Természetesen és minden prüdériától mentesen ejt szót aktusokról és szexuális frusztrációkról, pótszerekről a szerző. Szókimondása nem trágárság, ami a kortárs irodalmi nyelvben nem mindig egyszerűen megvalósítható. A másik izgalmas motívum a hétköznapi, 21. századi vallásos gyakorlat megjelenése a szövegben. Ugyanolyan természetes része a szereplők (akár hatalomgyakorlók, akár alávetettek) életének, mint az óvoda, a szánkózás vagy éppen a szex vagy az úszás. Megcsillan ugyan az irónia a liturgikus elemek szövegfolyamba emelésében, azonban kár volna tagadni, a vallási útmutatás is a szabadulás egyik felkínált eszköze, még ha Vera nem is feltétlen él vele.

Halász Rita nem újít regénynyelvet a Mély levegőben, de magától értetődő természetességgel variálja a különféle rétegnyelveket a szövegében. Ugyanolyan könnyedén használ száraz jogi vagy mese- és szakrális szövegeket, amikor azt a történet fordulatai vagy egyes gondolatfutamok megkívánják.

Egy év telik el gyásszal, szabadulási kísérletekkel, emlékezéssel, párterápiával egészen az első válóperi tárgyalásig. A Mély levegő történetének ideje egy év, tizenkét fejezetre osztva, a két „ráadás fejezet” tulajdonképpen a zárlat, a XIII. fejezet maga a szabadulás, a különköltözés az apától a saját lakásba, egy új, önálló élet kezdete. Megváltás nincs, a szabadulás is inkább feltápászkodás, de Vera végre hátrahagyja bénító felettes énjeit és saját erejéből tápászkodik fel a padlóról. A legutolsó, rövidke fejezet pedig záró motívum, ironikus „életrecept”, útmutató a helyes légzésre, mozgásra, testtartásra.

Azt reméljük, hogy Halász Rita már a rajtkövön áll, és már épp veszi az újabb mély levegőt a második hosszhoz.