Beszélgetés Szőlőskei Tímeával
2020.12.18.

Nem vették fel a Színművészetire, de stúdiós évei pótolták az egyetemet. Pályakezdőként került az akkor meghatározó szolnoki színházba, ahol szinte minden műfajban játszhatott. De hétévente mindig váltás következett. A szabadúszás, bár kipróbálta, nem az ő műfaja, jelenleg a Játékszín társulatának tagja. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Szolnok, Budapesti Kamaraszínház, Játékszín, mindegyiknek egy izgalmas, éppen induló új korszakában voltál a tagja. Amikor annak vége lett, te is váltottál. Hogyan függ össze ez a pályád alakulásával?

Szőlőskei Tímea az Életrevalók című előadásban, Vadász Gáborral és Hirtling Istvánnal
Szőlőskei Tímea az Életrevalók című előadásban, Vadász Gáborral és Hirtling Istvánnal
Szőlőskei Tímea: Szerencsés vagyok, hogy több olyan színház társulatához tartoztam, ami szakmailag, emberileg is fontos volt a pályámon. Ilyen volt Szolnok Schwajda György igazgatása idején, ilyen a Játékszín, a Budapesti Kamaraszínház. Remek emberekkel dolgoztam. De valahogy hétévente megérik bennem a váltás gondolata.

R: Szolnokon véget ért Schwajda igazgatósága, ugyanez történt a Kamaraszínháznál. Ez is erős indok lehetett a váltásnál. Mindkét társulat abban az időben újult meg, szinte az alapokról építkezett újra. A Játékszínhez is az induláskor társultál. Inspiráló számodra valami újat létrehozni, s nem egy működőbe belépni?

SzT: Fontos, de mindezt a véletlenek hozták, valahogy ez volt a sorsom. Az Arany János Színházban kezdtem stúdiósként, Keleti István, Ács János, Ruszt József tanítottak. Abból alakult meg Székely Gábor vezetésével az Új Színház, ahol még egy évig stúdiós maradtam. A Ladányi Andrea rendezte West Side Storyba kerestek szereplőket, így kerültem Szolnokra. Mesterkurzus volt Andreával dolgozni. Addig gyúrta a próbákat, amíg úgy mozogtunk, mint a profi táncosok. Tőle tanultam a kemény fegyelmet, azt, hogy mozgással mennyi mindent ki lehet fejezni. Csodálatos ember, nagyon kemény nő. Schwajda akkor a szolnoki színházat saját ízlésére formálta, országos hírű lett, kicsit hasonló, mint az egykori Kaposvár. Fontos, meghatározó előadások születtek, az én első prózai szerepem a Miatyánk című előadásban volt, amit Schwajda írt és rendezett. Huszonéves tacskóként együtt játszottam Almási Évával, Garas Dezsővel, Darvas Ivánnal. Izgalmas időszaka volt Szolnoknak, ahova Budapestről is mindig jöttek előadásokat nézni.
 
R: Szolnok, majd a Kamaraszínház első időszaka sok klasszikus előadást, számos főszerepet hozott. A Játékszínben kevesebb ilyen lehetőség adódik, több a könnyedebb előadás. Nehéz lehet, főleg ha a pálya elején szinte minden fontos szerepet megkap az ember.

SzT: Szolnokon is játszottunk gyerekelőadásokat, az operettől az operáig mindent. Rengeteg műfajban kipróbálhattam magam, valószínűleg ezért nincs hiányérzetem. Szolnok után egy évig szabadúszó voltam, utána szerződtem Budapestre. Az akkori vágyam a Radnóti és a Kamaraszínház volt – ez utóbbihoz kerültem. A Kamaraszínház akkor fantasztikus hely volt, rengeteg kísérletező előadást mutattunk be. Az első szerepem a Titus Andronicusban Tamora szerepe volt, Stohl András játszotta Titust. A szolnoki nagyszínpad után meg kellett tanulni a kis tér intimitását. Nehéz volt, de sokkal izgalmasabb is, hogy együtt lehet lélegezni a közönséggel, hogy minden azonnal átmegy, rögtön érzed a visszajelzéseket. Minden mozdulatnak, minden gesztusnak nagyobb jelentősége van, mint a nagyszínpadon. Sokat és jókat dolgoztam ott többek között Csiszár Imérvel, Lukáts Andorral, Kiss Csabával, de valahogy a szakma számára egy idő után elhalványodott az a színház.

R: Azt értem, hogy Schwajda után sokan eljöttetek Szolnokról. Mi tartott ott a Kamaraszínházban, amikor az már nem volt olyan szuper?

Szőlőskei Tímea.
Szőlőskei Tímea.    
SzT: Szolnok vége egyértelmű volt, úgy éreztem, lezárult egy korszak, valami újra vágytam, kipróbálni magam másban, más társulatban is. Megmérettetés volt, hogy egy idegen helyen mennyit érek. Bár már jelentkeztem a Kamaraszínházba, de még voltak előadásaim Szolnokon, amikor hívtak, hogy aznap valaki helyett ugorjak be Az ügynök halálába, az Alföldi Róbert rendezte A velencei kalmárba és a Figaro házasságába. Megcsináltam. Így kezdődött az ott létem. Azóta is jó beugró vagyok…

R: Könnyen tanulsz, bátor vagy, vagy visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt?

SzT: Azt hiszem, így együtt. Ez is egy kihívás. Fatalista vagyok, azt gondolom, ami szembe jön, azt el kell fogadni. Nem hiszek a véletlenekben. A színészi pályám is sorsszerű, semmi nem alakult véletlenül. Az élet olyan, mint egy puzzle, hogy sikerül-e kirakni vagy nem, nehéz ügy. De soha nem utasítanék vissza szerepet. Volt, aminek nem örültem, de később arra is magyarázatot adott az élet. Én ezekben a sorsszerűségekben nagyon hiszek.

R: Sokat dolgoztál Alföldivel. Nem került szóba, hogy vele mész a Nemzetibe?

SzT: A mai napig imádom minden munkáját, szerettünk együtt dolgozni, de ez nem merült fel. Máshol tartott ő is, és máshol én is. 

R: Amióta magánszínház a Játékszín, azóta vagy a társulat tagja. Érdekes vállalkozásnak tűnt, hogy Németh Kristóf színházat csinál. Hogy kerültél oda?

SzT: Megviselt, ami a Kamaraszínházzal történt, talán a mai napig nem hevertem ki. Emlékszem, Háy János darabját, a Vasárnapi ebédet mutattuk be, miközben tudtuk, az ősbemutató egyúttal darabtemetés is. Tudtuk, hogy sóval hintik be a színház helyét. Mindenkit felőrölt, kivéreztettek bennünket, sokan belerokkantak. Bank Tamás és Németh Kristóf ezt a csapatot, a színházat akarta megmenteni. Az nem sikerült, de ebből a gondolatból lett a Játékszín.

R: A ma színházi térképén hol helyeznéd el a Játékszínt?

SzT: Nívós előadásokat csinálunk. Horgas Ádám összes rendezése – a Virágot Algernonnak, az Életrevalók, a 39 lépcsőfok – emlékezetes és releváns munka. Ádámnak különleges látásmódja van, nála minden komplex, ugyanakkor nagyon fogyasztható, amit csinál. Az Életrevalókban többen is több szerepet játszottunk, ez is nagyon izgalmas volt, a hihetetlen gyors, szinte filmes váltások. Az, hogy az előadásban felhasználja az Igazgyöngy alapítványos gyerekek rajzait, az egész előadásnak ad egy más nézőpontot is. És nagyon bízik a színészek játékában, nagyon támogat bennünket. A Játékszínt sokan bulvárszínháznak tartják, nagyon színes, sokrétű palettával. A bulvár kategóriába sorolják a Legénybúcsút, ami önfeledt szórakoztatás, vagy a Menopauza koncertszerű őrületét, de ezekben is erős a tartalom.

R: A bulvár miatt szabadkozni kell?

A Hatan pizsamában című előadásban. Forrás: Játékszín.
A Hatan pizsamában című előadásban. Forrás: Játékszín.    
SzT: Nem, abszolút nem, de ha el akarom helyezni a palettán, akkor ez is karaktere a színháznak. Nagyon hasonlót csinál a Centrál, az Orlai Produkció. Elsősorban minőségi szórakoztatást. 

R: Anno nem vettek fel a Színművészetire. Hiányzik akár szakmailag, akár érzelmileg ez az öt év?

SzT: Milyen érdekes, Szolnokra a West Side Storyba annak az osztálynak néhány színésze jött játszani, amelyikbe engem nem vettek fel. De nem zavart, sőt boldog voltam, hogy egy színpadon játszhatunk. Akkor persze fájt, de így utólag én sem vettem volna fel magam, éretlen, kiforratlan voltam. Szolnok felért az egyetemmel, szinte mindenért kárpótolt. Talán annyi hátrányom volt, hogy a színműsöket a vizsgaelőadásokból már ismerték, belőlük válogattak, nekem ez nem volt meg. Nehezebb utam volt. Szolnokon a My Fair Ladyt játszottam, amiben Szacsvay László volt Higgins, Törőcsik Mari pedig Pearce-né. Ők ketten elintézték, hogy ezért a szerepemért megkapjam a "színész 1" minősítést. Ez volt a premierajándékom. Sok műfajban nagyon sokféle szerepem volt, főszerepek és karakterfigurák egyaránt. Ezeket a karakterfigurákat is megszerettem, azt, hogy kis villanásokban kell egész sorsokat megjeleníteni. 

R: Most talán nagyobb csendek vannak a pályádon, viszed a régi szerepeidet, de új előadásokban most nem láthat a közönség.

SzT: Dolgoznék valami jót, de mindennek megvan a miértje. Ez most elcsendesülős időszak, most más lehetőségeket is kell keresnem. Elkezdtem egy babaúszás-tanfolyamot, ha minden jól megy, egyszer babaúszás-oktató leszek. De arra is jó ez időszak, hogy feltöltődjek, és jó állapotban várjam az új felkéréseket.

R: A Covid is láthatóvá tette azt, hogy mennyire törékeny ez a pálya. Többen is elkezdtek a színház mellett mással is foglalkozni. Nálad is ez erősítette meg, hogy valami mást is csinálj?

SzT: Korábban is dolgoztam a színház mellett, volt, amikor irodaházat takarítottam éjszakánként, voltam felszolgáló, énekeltem két évig a Komédiás Kávéházban. Most azzal is szembesülni kellett, mennyire nem vagyunk fontosak, hogy a színészi munka sokak szemében nem munka. Ez az igazi törékenység. Miközben annyi mindent adunk. Hiszem, hogy művészet nélkül nincs élet, anélkül a Föld sem létezhet. 
 
Szerző: Marton Éva