The Prom – A végzős bál
2020.12.16.

Remek szereposztás, jó ügy, elsöprő koreográfia és dúdolható zenék. A The Prom – A végzős bált még a Jóisten is sikernek teremtette, könnyes-nevetős kiállós filmnek. De nem az lesz belőle, csak egy újabb uncsi strigula az elfogadás és a nagy szívünk mellett. Már ha van valakinek szabad két órája. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Azt mindannyian tudjuk, hogy az álomgyár – több minden más mellett – a veszett ügyek píárbajnoka. Pontosabban: a veszni látszó ügyeknek, amelyeket nagy csinnadrattával vagy erkölcsi (ebben az esetben a látszólagos vereség is belefér), vagy totális győzelemmé emel fel a fináléra. Ebben jó: visszacsempészi a nézőbe, a „bár ugyan rosszul fogtunk hozzá, de a nagy és nemes szívünknek köszönhetően még idejében kijavítottuk a tévedésünket, és jobb emberekké váltunk, és kicsit a világ is jobb lett”-érzést. Ilyen nagy és kimeríthetetlen téma a kirekesztés. Meg a megbélyegzés.
 
Most viszont úgy tűnt, hogy lesz benne egy csavar.
 
Ryan Murphy új filmjében az Indiana egyik kisvárosában élő végzős gimnazista lány a barátnőjével szeretne elmenne a bálba. Azt már minden néző tudja, hogy a végzős bál arrafelé egy életre eldönti az ember sorsát: két életig tartó traumákat szerezhet, vagy elindíthat a fényes karrier útján. És illik fehér limuzinnal megjelenni a kiválasztott ajtaja előtt, aki az alkalomhoz passzoló ruhakölteményben lépdel elénk. És ha még negyven évvel ezelőtt lennénk, akkor azt is tudnánk, hogy ilyenkor illik elveszteni a szüzességet. 
 
Így aztán már az első másodpercektől kezdve tudjuk, hogy Emma nem legyinthet a rongyrázós, vacak bálra, mert itt neki most az élete, a léte kerül mérlegre. Eddig semmi új nincs a nap alatt, a dolog attól válik mégis sikamlósan érdekessé, hogy egy csapat – épp a hatalmas bukásból lábadozó – Broadway-színész csap le a lehetőségre. Abban bíznak, hogy a nemes ügy melletti zajos kiállásuk és a menetrendszerűen érkező sajtóvisszhangok ismét visszaterelik őket a siker és a díjak útjára.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Vagyis innen a liberalizmus cseppet sem finom kritikájával megyünk tovább, illetve a kiállásipar hasznot húzó tagjainak bírálatával. A szemforgató álmegértéssel. (Már az is remek, ahogy kiválasztják az „ügyet”, ami mellett ki akarnak állni.) Mert a Broadway nagyságai amúgy magasról tesznek arra, hogy mi történik Suttyófalván. Megszámlálhatatlan poén vagy annak tűnő beszólás hangzik majd el ennek kapcsán, amely persze inkább a műmájerséget mutatja fel: remek jelenet a szállodai szobák elfoglalása, ahol a Meryl Streep alakította díva, Dee Dee a magával hordott Tony-díjakat kezdi kipakolni a recepciós elé, hátha megkapja a hozzá illő lakosztályt a lakosztállyal nem rendelkező hotelben. És az első órában tényleg remekül szórakozunk a filmen, és csak hüledezünk a bátorságon, hogy végre a kiállás paródiája is megszületett, mert a csapat látszólag mindent elront. És úgy tűnik, hogy a jogi fellépés meghozza a várt eredményt. Vagyis nincs itt semmi látnivaló.
 
De Hollywood nem attól Hollywood, hogy beérje ennyivel. A The Prom – A végzős bál egyébként egy megint csak szokatlanabb fordulattal (még ennek is örülünk) elindul az ezerszer bejáratott ösvényen. Oltári nagy lendülettel nullázza le mindazt, amit addig felépített, és olyan kiállós filmet rittyent oda az addigi finom karikatúra helyére, hogy még Trump is elbőgné magát. Nem is az a baj, hogy csillog-villog minden (egy musicalben ez alapkövetelmény), hogy hátúszás közben is lehet énekelni a medencében (sic!), vagy elég egy kis gospeles hegyi beszéd a Biblia és a mindennapi erkölcsök viszonylagosságáról, hogy egy egész pláza (sic!) az áldozat mellé álljon. Hanem hogy mindebben már semmi eredeti nincs, lerágott és megemésztett csont, innen már fel lehet mondani minden egyes percet, vagyis az a kedves gonoszkodás vész el a filmből (válik erőtlen tréfálkozássá), ami az egésznek a motorja volt, és ami valóban szerethetővé tette az alkotást.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A kritika innen elvileg arról szólna, hogy bezzeg Meryl Streep. Ő most is megmenti a filmet, hiszen minimum a Mamma Mia óta tudja mindenki, hogy ebben a műfajban is kiváló, valamikor operaénekesnek készült – és még a tehetségtelenséget is képes parádésan eljátszani, lásd: Florence – A tökéletlen hang. Az kétségtelen, hogy Streep képtelen egy bizonyos színvonal alá menni, ám most az ő felvillanyozó játéka is olyan kiszámítottnak, eleve bekalkulált dolognak tűnik, mint minden más. Nicole Kidman időtlen nádszáldereka, James Corden aranyos mássága, Kerry Washington vaskalapossága, amely természetesen érző szívet takar.
 
Minden más persze most is rendben van: van lendület és szinte már zavaróan lendületes koreográfia, jó vagy kevésbé jó dalok, mindenki elsírja magát legalább egyszer, tehát az érzelmeket is ki lehet pipálni, az időzítés is tökéletes (karácsony). Csak épp igazából mégis fénytelen az egész. Elvész a bátorság, pontosabban rájövünk, hogy az egész felvezetés azért kellett, hogy még nagyobbat szóljon a ripacsok meghasonlása, az önmagukkal való szembenézés. Mert bizony, hiába csak a sajtó miatt jöttek, az ő szívük is olyan puha, mint a teavaj a motorháztetőn. 
 
Így lesz A végzős buliból igazi nagy zenés buli, lendületes oktatófilm, érzelmi giccscunami, amelyen lehet pityeregni, aki még nem tette meg eddig máshol. Akit meg csak a jó filmek érdekelnek, az úgy a közepe táján állítsa meg a lejátszót, és keressen inkább valami mást.  

Címkék: Netflix 2020