Revizor: Egy interjúban mondtad, hogy Novák Eszteren kívül más nem vett volna fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
Nagy-Bakonyi Boglárka: Tényleg? Pontosítok: nekem hozzá kellett kerülnöm. Jó volt az időzítés: az, hogy mikor érettségiztem, mikor felvételizhettem először. Nekem az a közeg kellett, amit Eszter teremtett, azok az osztálytársak és tanárok, akikkel eltöltöttem az öt évet. Az ugyanakkor prózai színészosztályt indító Zsótér Sándorhoz nem mertem jelentkezni, annyira féltem tőle. Ehhez képest az egyik legnagyobb mesteremmé vált.
 Nagy-Bakonyi Boglárka a Sztárcsinálókban |
R: Színházba járós gyerek voltál?
NBB: Igen, nagyon. Az első színházi élményem, ami megmaradt, a Budapest Bábszínház Marcipán cicája volt. Nagyon zavart, ahogy a többi gyerek bekiabált, elképzelni se tudtam, hogy én ilyet tegyek, akkor se, ha a színészek megkérdezik, hogy hol a gonosz. Aztán sokat jártunk az Operettbe, a Madáchba, hatalmas musicalfan voltam.
R: Ezért választottad a zenés színész osztályt?
NBB: Nem, tizennyolc évesen már nem akartam musicalszínész lenni, és tudtam, hogy nem is ezt fogom kapni Novák Esztertől. Sokáig tanultam zenét, és bíztam benne, hogy mindaz, amit megszereztem, mélyül majd az egyetemi tanulmányok alatt.
R: A zenés színészek ugyanazt tanulják, mint a prózisták, a zene csak "bónusz" mindehhez.
NBB: Sokan nem értették, mi ez a szak. Született ebből vicces helyzet, amikor valaki azt hitte, hogy „zenész színészek” vagyunk, azaz hangszeren játszunk, és pluszban színészkedünk. Én mindig többlettudásként tekintettem a zenére: az egyetemen nagy volt az átjárás, és bár meghatározó, hogy ki az osztályfőnököd, de mindenki ugyanazoktól a mesterektől tanult. És nálunk jóval hangsúlyosabb volt az énektudás, a hangképzés vagy a tánc.
R: Menet közben szerettél ki a musicalvilágból?
NBB: Nem szerettem ki belőle. Másképp gondolok ma rá: anyukám tudatosan vezetett be a színház világába. A zenés színház beszippantott, azonnal megtetszett, és ahogy értem, komolyodtam, jöhetett a következő lépcsőfok, vagyis a prózai előadások.
 Bajomi Nagy Györggyel a Revizorban |
R: Tetszik ez az építkezés, ami nyilván az egyetemen is jelen volt más módokon. Beszéljünk a képzésről: mi az, ami tanítható a színészetből?
NBB: Ezen a kérdésen az egyetem óta folyamatosan gondolkodom. Azt hiszem, hogy valaki vagy erre a pályára születik, vagy nem. Technikai készségeken túl az ízlés formálható, tanítható, de más nem. A terhelés sokat segít: az év elején dolgoztam Zsótérral az Equusban, és akkor értettem meg, mennyi mindent tanultam tőle az egyetemen.
R: Például?
NBB: Nem kell már felhívnia a figyelmemet bizonyos dolgokra, mert van ezekre figyelmem. Főleg technikára gondolok, mondjuk, hogy ne énekelve beszéljek, ne hagyjam fenn a mondat végét, hogy hangsúlyozzak értelmesen. Zsótér színháza szövegcentrikus, szereti az egyszerűséget a színjátszásban is. Ízlést lehetett tanulni tőle, azt, hogyan szabad működni a színpadon.
R: Ezt a tudást tovább tudod vinni más rendezőkhöz is?
NBB: Bízom benne, hogy igen. Ha először dolgozom valakivel, hajlamos vagyok rá, hogy mindent megmutassak, amire képes vagyok: olykor „túlcsinálom” a dolgokat. Ezért fontos, amit az egyetemről hozok: mérce, hogy mi az, amit meg tudok és meg is akarok csinálni.
R: Az az érzésem, nem csak azért beszélsz ennyire lelkesen az egyetemről, mert még közel van hozzád időben.
 5 fiú |
NBB: Valóban nem, pedig nem indultam jól. Az első két évben nem én voltam a legszorgalmasabb diák az osztályban. Nehéz időszak volt, azért is, mert én nem tanodából vagy egy színház stúdiójából jöttem. Új világ volt ez nekem, ahol a nap huszonnégy órája a Színműről szólt úgy, hogy körülöttem se családtagok, se régi barátok nem voltak. Próbáltam menekülni. Mivel tizenheten voltunk az osztályban, ez sikerült is: ha egy háromórás mesterségórán tizediknek írod fel magad a mutatásnál, már úgysem kerülsz sorra.
R: Hogy jöttél ki ebből az állapotból?
NBB: Tudatosan váltottam: olyanokkal kezdtem dolgozni, akik nagyon szorgalmasak voltak, hogy esélyem se legyen menekülni. Náluk meg néha azt éreztem, hogy ha velem vannak, fellélegeznek, hogy most végre lehet picit lazítani… Nagy segítség volt, hogy a velünk párhuzamosan tanuló zenés rendezőosztállyal folyamatosan dolgoztunk: úgy, hogy valaki vezetett, túl tudtam lépni az akadályokon. Visszanézve azért furcsa ez, mert ma kifejezetten szorgalmasnak látom magamat; igaz, teljesen más, ha jeleneteket csinál az ember, vagy ha egy egész előadást.
R: Volt meghatározó vizsgaelőadásod az egyetemen?
NBB: A Novák Eszter rendezte A Nyíregyháza utca feltétlenül. Szép, nagy feladatot kaptam benne, és bár nem mondom, hogy mindig sikerült, de amikor igen, az boldogság volt. Meg Zsótértól a Meggyeskert. Ott sokat megértettem magamból és a színészetről is.
R: Még egyetemista voltál, amikor elhívtak Szombathelyre a Sztárcsinálókba.
NBB: Igen, két irányból is jött megkeresés: Réthly Attila és Nagy Cili egymástól függetlenül gondolt rám.
R: És te nem vártál arra, hogy egy jónevű pesti színház igazgatója felhívjon, hanem azonnal igent mondtál.
NBB: Volt bennem egy ilyen vágy, de legyünk reálisak: miért hívna fel valaki, aki sosem látott színpadon? Dolgozni akartam, és adódott egy lehetőség, amit természetesen elfogadtam. Szombathelyről nem tudtam sokat, csak annyit, hogy jó a színház, meg hogy van ott egy csodálatos színész, Bajomi Nagy Gyuri.
 Az Equus című előadásban |
R: Más nem jött ide az osztályodból. Nem félelmetes egy ilyen helyzet?
NBB: Senkit sem ismertem ott, és ez hatalmas boldogsággal töltött el.
R: Ezt nem értem.
NBB: Tiszta lappal indultam. Nem én voltam a lusta, érdektelen lány. Oltári szerencsém volt, hogy sok fiatal volt akkoriban Szombathelyen. Jó helyre kerültem, új barátokra leltem.
R: Nehéz volt beleszokni a szombathelyi színházi működésbe?
NBB: Nem volt összehasonlítási alapom, de igaz a közhely, hogy egy vidéki színházban nagy élet zajlik: itt nincs más, csak a színház, amiért élni-halni lehet. A közösségi lét meghatározó. Kicsit olyan volt, mint az egyetem. Azért volt, ami meglepett: a bérletrendszerre nem lehet felkészülni. A tavaly évvége kemény volt, amikor annyit dupláztunk, hogy nem is értem, hogyan éltem túl. De ez nem panasz, fantasztikus tudás ezt átélni.
R: Milyen a közönségetek?
NBB: A szombathelyiek imádják a színészeiket, ahogy azt is, hogy van színházuk. Többé-kevésbé szeretik is, amit ott látnak, de azért van erős véleményük, amit nem titkolnak. Ez néha rosszul tud esni: nem értem, hogy egy ismerős miért beszél nekem arról, ha borzalmasnak látott egy előadást, amikor mi azzal hónapokig dolgoztunk…
R: Itt töltötted a gyakorlati évet is, majd Jordán Tamás azt mondta, hogy legyél tag.
NBB: Hát, igazából nem mondta. Ha Tamás valamit természetesnek vesz, akkor elfelejti tájékoztatni erről az érintetteket. Én rettegve vártam, hogy szerződtet vagy nem, a többiek hosszas unszolására egyszer csak felhívtam, ő meg nem értette, mi bajom van, mert evidensnek vette, hogy maradok.
 A Haragossziget című előadásban. A képek forrása: Weöres Sándor Színház |
R: És nem kíméltek, azonnal fontos rendezőktől kaptál változatos, nehéz feladatokat.
NBB: Ha az a feladat, akkor fel kell mászni a hegyre, nem félek a magasságtól. Lehet, hogy utólag rájövök a nehézségekre, de közben nem.
R: Mohácsi János Revizorjában a polgármester nyomorgatta titkárnőt és mindenest játszottad, egy az eredetiben nem létező szerepet.
NBB: Az eddigi legszebb próbafolyamatom volt, ott ismertem meg igazán Bajomit. Vele dolgozni igazi mélyvíz: hasonló a humorunk, és mindkettőnknél nagyon messze van a határ, hogy mit viselünk el. Szóval ment, ami a csövön kifér, ráadásul Mohácsi is beszállt ebbe, csodálatos volt az egész.
R: Tagként az első munkád az 5 fiú volt Jasa Koceli rendezésében.
NBB: Eleve színésznőkre íródott ez a kortárs darab, amiben mind kisfiúkat játszunk. Fontos állomás volt, először csináltam olyat a társulat tagjaként, amire igazán büszke vagyok. A szerep nagyon megtalált: mindig hálás feladat olyat játszani, aki erősen hasonlít rád. Ráadásul szépen dolgoztunk együtt öten, nem működtek a szörnyű női energiák.
R: Volt két, háromszereplős előadásod is: a Haragossziget és az Equus. Bírod az ilyen jellegű terhelést?
NBB: Igen, nagyon! Szeretem, ha sok a szövegem, ha arányosan több feladat hárul rám. Réthly Attilával a Haragosszigetben dolgoztam először, jó egymásra találás volt. Megnyugtató volt Lőrinczy Attila jelenléte is. Az Equus meg a becsúszó szerelés: a tavalyi évadomban minden másképp történt, mint ahogy aláírtam. Az, hogy Jordán Tamással egy nagyot dolgozhattam, ajándék az élettől.
R: Úgy tűnik, a helyeden vagy.
NBB: Tamás mindig mondja, hogy egy színésznek nem szabad örökre bebetonozódnia, de egy ideig még biztosan a helyemen vagyok itt. Vannak itt lehetőségeim, használnak, és ez a legfontosabb. Amit csak lehet, ki akarok szedni ebből a helyzetből, és az már egy olyan komoly tudás lesz, amivel tovább lehet lépni. De ez még távolabb van.