Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál 2020
2020.12.09.

A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál kínálatában ugyanúgy találhattak kedvükre való alkotásokat azok, akik arra voltak kíváncsiak, hogyan látja a többi nemzet a zsidó sorsproblémákat és Izrael állam történelmét, mint azok, akiket jobban érdekelt a belső nézőpont, vagyis a mai Izrael az izraeliek szemével. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Az HBO-n futó fikciós sorozat, a Könnyek völgye az 1973-as jom kipuri háborúról szól. A főszereplők között akad pár katona, aki mizrahi zsidó: észak-afrikai és közel-keleti országokból vándorolt be Izraelbe, és az afroamerikai polgárjogi mozgalom mintájára csatlakozott az izraeli fekete párducokhoz. Köztük és az askenázi, vagyis az Európából származó zsidók között még a fronton, egy oldalon harcolva is érezhető a feszültség: a mizrahi zsidók másodrendű állampolgárnak érzik magukat a saját hazájukban.  
 
Ha a fikciót inspiráló történelmi hátteret szeretnénk jobban megismerni és érteni, keresve sem találhatnánk jobb dokumentumfilmet, mint Sagi Bornstein, Udi Nir és Shani Rozanes Golda című alkotását, amely arról a Golda Meirről szól, aki miniszterelnökként lényegében a jom kipuri háborúba bukott bele (pontosabban: szorult ki a pártjából, majd mondott le), és nem igazán tudott mihez kezdeni a fekete párduc mozgalommal sem. Az „izraeli vasladynek,” a „zsidó nép királynőjének” nevezett Meir ellentmondásos személyiség volt a hazájában, aki a dokumentumfilmben rá emlékező politikus- és munkatársak egy részéből a mai napig heves indulatokat, mi több gyűlöletet vált ki, mások azonban rajongással beszélnek róla. 
 
Az alkotók egy olyan felvételre fűzték fel a Goldát, amely korábban máshol nem volt még látható: 1978 tavaszán interjú készült a miniszterelnökkel az Izraeli Televízióban, és a kamerák az adás után is forogtak, a politikus pedig válaszolgatott a két műsorvezető kérdéseire. A film főként Meir miniszterelnöki éveire koncentrál, vagyis az 1969 és 1974 közötti időszakra, de persze visszatekintünk a pogromokkal teli oroszországi gyerekkorra is, és az amerikai diákévekre (Meir nyolcéves volt, amikor a család Milwaukee-ba emigrált). 
 
A visszaemlékezésekből kirajzolódik valamiféle pszichológiai profil a miniszterelnökről – kezdjük megérteni, milyen tapasztalatok vezették végül oda, hogy Izraelben működő társadalombiztosítási rendszert teremtett munkaügyi miniszterként, és miért nem tudott együtt érezni a fekete párducokkal, megérteni a problémáikat. A müncheni olimpiai faluban az izraeli sportolók ellen elkövetett terrortámadás és a palesztin felszabadítási mozgalom megerősödése is erre az időszakra esik, mégis, mint arról az egyik interjúalany beszél, Meir személyéhez az emlékezet elsősorban a komoly vérveszteséggel járó jom kipuri háborút kapcsolja. A dokumentumfilm hangvételében végig semleges marad, amivel mintegy eleget tesz Meir azon kívánságának, hogy „könyörülettel” emlékezzen rá az utókor.   
 
Golda Meirt Jichák Rabin követte Izrael miniszterelnöki székében (1974–77), aki kétszer töltötte be ezt a posztot a pályája során. Második ciklusa (1992–95) alatt játszódik a Nehéz idők című mozi, amely az ellene elkövetett merénylet krónikája. Játékfilmről beszélünk, de a rendező, Jaron Zilberman (aki egyébként a Könnyek völgye alkotója) számos archív felvételt (híradórészleteket) is felhasznált a filmjéhez. Mindjárt a történet legelején Rabin történelmi beszédéből hallhatunk egy részletet, amelyet Washingtonban Bill Clinton és Jasszer Arafat jelenlétében mondott el annak apropóján, hogy szignálta az oslói egyezményt. A megállapodás írásba foglalta az izraeli csapatkivonásokat Ciszjordániából és a Gázai övezetből, épp ezért a palesztinok az államisághoz való joguk elismeréseként tekintenek rá.   
 
Rabint sokan árulónak tartották azért, mert békét akart kötni a palesztinokkal, így Jigal Ámir (Jehuda Nahari Halevi) is, a radikális jobboldali ortodox zsidó joghallgató, aki végül merényletet követtett el ellene. Zilberman a filmjében nem egy olyan jelenetet dramatizál, amelyről archív anyagok is a rendelkezésünkre állnak (ilyen például a Bar Ilan Egyetem hallgatóinak tiltakozása az oslói egyezmény ellen, vagy a merényletről készült különböző felvételek). Az archív anyagok és azok dramatizálása a filmben egymásba ér – ha érzékeljük is, hogy honnan láthatók a híradórészletek vagy más, magánforrásból származó képek, vagyis mely pontig játsszák a jelenetet színészek, és honnan beszélhetünk kordokumentumról, ez egyáltalán nem zavaró, sőt a film előnyére válik – azt az érzést erősíti a nézőben, hogy a Nehéz idők az események pontos krónikája.
 
A filmben is megjelenik a mizrahi és az askenázi zsidók között fennálló ellentét, jobban mondva a köztük lévő hierarchia – jemeni zsidóként Ámír egy askenázi lányba szerelmes, és annak ellenére szeretné feleségül venni, hogy a családja (féltve őt a csalódástól) ezt inkább megadóan, mint örömmel fogadja. A film egy másik, a mai napig fennálló társadalmi problémát is nyíltan tárgyal, méghozzá az ortodox rabbik szerepét és tanításaik hatását az emberekre. Ámír is a rabbiktól hall először a dín ródefről, vagyis az üldöző törvényéről, ami bizonyos esetekben megengedi a zsidók számára a gyilkosságot, például olyankor, ha ezzel más zsidók halálát lehet megakadályozni. Az oslói egyezmény aláírása után számos ortodox rabbi ródéfnak nevezte Rabint, ezáltal pedig igazolta a szélsőségesek szemében a gyilkosságot. Mint a film végi feliratokból kiderül, Ámír ragaszkodott is ahhoz, hogy a merénylethez előzetesen megkapta a rabbik áldását. Szintén a feliratokból tudjuk meg, hogy Izraelben ez idáig egyetlen rabbit sem került bíróság elé felbujtás vádjával (a mozi eredeti címe: Felbujtás).
 
A Golda és a Nehéz idők még a 20. században játszódik, a Kurva, mint én eseményei azonban már zömében a 21. századi Izraelben zajlanak. Jael Sachar és Saron Jais dokumentumfilmje egy Golda Meirhez hasonlóan erős akaratú nőről, Csilláról, a magyar származású prostituáltról szól, aki 22 évesen lett emberkereskedelem áldozata. Húsz évvel a történtek után a nő szeretne menekültstátuszt kapni Izraelben, ezért felfogad egy magánnyomozót, hogy az izraeli Belügyminisztériumnak bebizonyítsa, a története igaz, nem csak a fejében létezik. 
 
A Kurva, mint én rendkívül szuggesztív, felkavaró mozi, krimibe ágyazott fejlődéstörténet, ami bónuszként izgalmas gender kérdéseket is feszeget. Jól működik a történetben a nyomozás szál (a megbízott zsaru egyre több bizonyítékot szállít Csillának a hajdani életéről), miközben az interjúkból és az életképekből megismerhetjük a nőt is, az egykori junkie-t, aki jelenleg fényképésznek tanul, takarítást és idősgondozást vállal és önkénteskedik – az utcán dolgozó lányoknak kínál egy kórház nevében ingyenes szűrővizsgálatokat. És persze mindemellett egy másik városban továbbra is prostituáltként dolgozik, hiszen valamiből el kell tartania magát, fedezni a tanulmányai költségeit és a magándetektív is pénzbe kerül. 
 
Kurva, mint én
Kurva, mint én
Miközben a filmet nézzük, az aktuális és az egykori kuncsaftok prostitúcióhoz való hozzáállását is megismerhetjük. Az egyik legjobb jelenetben Csilla régi vendége, jelenleg „jó barátja”, akinél takarítást vállal, vall a nőről. A volt kuncsaft az interjú során klasszikus patriarchális mesét ad elő: szerinte Csillát ő mentette meg és emelte ki a mocsokból. Eközben megtudjuk, hogy bár a nő még mindig szép, amikor soványabb volt, azért jobban nézett ki. Mint a férfi elmondja, továbbra is patronálja őt, mert mégiscsak jobb ez, mint ha „házi állatot” tartana. 
 
A kamera ezalatt Csillát mutatja, akinek az öntudatlan fészkelődése és fegyelmezett arca elárulja, mit gondolhat. Nagyjából azt, amit a pszichológus, aki a Belügynek jellemezte őt a beadványa kapcsán: Csilla a lelki erejének köszönhetően „önmagát rehabilitálta”. Ennek az önterápiának nemcsak az állandó önelemzés, a kurva-lét analizálása, de a vízterápia is része: a nő zuhanyzás közben ereszti ki a gőzt, sír, nevet, hogy konkrétan és képletesen is megtisztuljon. És a terápia része az is, hogy felismerte, 20 év kimaradt a magyarországi életéből. Ha túl akar élni, el kell vágnia a régi gyökereket, és új gyökeret kell eresztenie egy új hazában. Izraelben izraeliként.