Akik mi vagyunk / HBO
2020.12.14.

Luca Guadagnino néhány kritikailag kifejezetten sikeres mozifilm (Vakító napfényben, Sóhajok, Szólíts a neveden) után debütált a tévéképernyőn: Akik mi vagyunk című, HBO-ra készült sorozata ugyanúgy magán viseli az alkotó markáns kézjegyét, mint korábbi munkái. VIGH MARTIN ÍRÁSA.

Ma már igen kevés olyan filmes van, akinek alkotásait szinte az első snitt láttán fel tudjuk ismerni. Kevesen rendelkeznek erős stiláris ismertetőjegyekkel, olyan visszatérő tematikákkal, melyek az életmű egyes szakaszait, vagy akár a teljes pályát meghatározzák. Luca Guadagnino azonban kétségtelenül ilyen, az olasz rendező pedig legutóbbi filmjével, a Szólíts a nevedennel már elő is lépett a hollywoodi fősodorba, legközelebb például a Sebhelyesarcú újabb remake-jét, illetve A legyek ura adaptációját láthatjuk majd tőle. Első sorozata, az Akik mi vagyunk sok szempontból hasonlít a Szólíts a nevedenre, hiszen mindkét alkotás középpontjában önmagukat kereső fiatalok állnak, érdekes azonban, hogy az HBO-n bemutatott miniszéria nem a főszálával, hanem sokkal inkább mellékszereplői által tud újat mondani.
 
és Jack Dylan Grazer
Jordan Kristine Seamón és Jack Dylan Grazer
Sarah Wilson az Egyesült Államok hadseregének reményteli parancsnoka, aki feleségével, Maggie-vel és fiával, Fraserrel érkezik az olaszországi bázisra, ahol ő fogja ellátni a parancsnoki feladatokat. A katonák először nehezen fogadják el új vezetőjüket, s ahogy Sarah, úgy fia is az elfogadással küzd. Utóbbi váratlanul összefut az igéző tekintetű Caitlinnel, valósággal rabjává válik a lánynak, aki később megismerteti őt félig amerikai, félig olasz baráti társaságával. És hogy mit csinálnak ők? Próbálnak rálelni magukra személyiségük minden terén, legyen szó akár szexuális, akár kulturális identitásról, vagy egyáltalán az érdeklődési kör definiálásáról.
 
Ennél pontosabb cselekményleírással kár is szolgálni, hiszen a sorozatban klasszikus értelemben nagyon kevés dolog történik, Guadagnino sokkal inkább az érzésekre és az apró pillanatokra épít. A sorozat kulcsfogalma az identitás, ez pedig már rögtön a címen is látszik, amely először kérdő, később pedig felkiáltó mondatként határozza meg az egész szériát. Ahogy arról már szó volt, a főhősök minden szituációban önmagukat keresik. Épp ezért is szükséges a szemelvényszerű szerkezet, és a sokszor szinte csak asszociációs módon kapcsolódó jelenetek sora, a cselekmény ugyanis nem a szereplőkön kívül, hanem az ő belső világukban zajlik.
 
Ehhez azonban feltétlenül szükséges volt, hogy a karakterek kellően érdekesek és árnyaltak legyenek. És szerencsére ezzel nincs is probléma, a főhősök mellett a mellékszereplők is rétegeltek, saját, releváns történetszállal rendelkeznek. A legérdekesebb azonban a két főszereplő. Frasert nagyon sokáig nem értheti a néző sem. Ez azonban remek alkotói húzás, ugyanis ezáltal tulajdonképpen olyan helyzetbe kerülünk, mint amilyenben a többi karakter van. Nem értik a fiú viselkedését, kapaszkodók nélkül nem tudnak érdemben reagálni rá. Az sem világos, hogy Fraser részéről ez szándékolt különcség, vagy van ennek egy mélyebben megbúvó oka (kapunk erre utaló jeleket is, például az anyjától való különös függés, vagy az apakép hiánya)? Idővel azonban nagyon szépen tárják fel a karakter motivációt. Akárcsak Caitlin esetében, aki ironikus módon éppen úgy ébred rá nőiségére, hogy folyamatosan küzd az ellen. A két karakter pedig egymást segíti át a nehézségeken, az pedig mindenképpen dicséretes, hogy az ő szálukban a kliséket is sikerült elkerülni az alkotóknak.
 
Chloë Sevigny
Chloë Sevigny
Mint már említettük, a mellékszereplők szálai is kellően kidolgozottak, pontosabban szinte mindegyik egy jól körülhatárolható problémára fókuszál. Vannak, akik a különböző kultúrák együttélését hivatottak képviselni (vagy ehhez lazán kapcsolódóan a vallásukat fedezik fel), más meg a harsányságával próbálja leplezni mély bizonytalanságát. A legerősebbek azonban minden kétséget kizáróan a szülők szálai. Caitlin családjában még egy klasszikus elhidegült párt látunk, akik már nem igazán tudják, hogy mi is zajlik a másikban, így folyamatosan elbeszélnek egymás mellett. Maggie és Sarah kapcsolatában viszont nagyon érdekes dinamikát látunk megelevenedni. Az ő viszonylatuk ugyanis gyakorlatilag állandó hatalmi harc, bizonyos területeken egyikőjük, míg más helyeken másikójuk birtokolja a domináns szerepet. Sokáig egyértelműnek tűnik a hierarchia, azonban az utolsó epizódokban ez nagyon élesen kérdőjeleződik meg.
 
A dinamikák és viszonyrendszerek pontos ábrázolásához elengedhetetlen a remek színészi játék, Guadagninót pedig nem is hagyják cserben színészei. A főszerepeket alakító Jordan Kristine Seamón és Jack Dylan Grazer dolga más és más módon, de igen nehéz volt. Előbbinek nagyobb érzelmi kitörések nélkül, minimális eszközökkel kellett ábrázolnia a karakter útját, míg Grazernek a nagyjelentekben kellett hitelesnek maradni, és szerencsére mindketten remekül oldják meg a feladatot. Alice Braga és Chloë Sevigny játéka pedig tényleg egészen fantasztikus, utóbbi az egész sorozat legerősebb bástyája. Elemi erővel, végtelen empátiával és nagyon finom eszközökkel kelti életre a külső kérge mögött sebezhető nőt.
 
A tartalom, a valódi mélység azonban csak az egyik nagy erőssége a sorozatnak, mindezt Guadagnino remek és semmivel sem összetéveszthető stílusa egészíti ki. A gyönyörű totálok, a víz alkalmazása képi szimbólumként, a tájképszerű felvételek remekül teremtik meg a sorozat melankolikus hangulatát, sőt utóbbihoz a sokszor disszonáns zenehasználat is hozzátesz.
 
Az Akik mi vagyunk tehát gyönyörűen fényképezett, világos koncepciót követő sorozat, melyben a színészek is remek alakítást nyújtanak. Ami pedig talán a legfontosabb: nem áll meg a "coming of age" zsáner toposzainak sorbavételénél, hanem saját jogán képes újat mondani.
Szerző: Vigh Martin