Károlyi Csaba: Pompás hely – irodalom, kritikák
2021.01.25.

Károlyi Csaba irodalomkritikus,az Élet és Irodalom könyvkritika rovatának szerkesztője, az ÉS-kvartettek szervezője és állandó szereplője olvas. Legfőképpen kortárs magyar irodalmat. Olvasmányairól születő véleményét pedig megosztja a közönséggel. A Pompás hely a hetedik kötete. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA.

Károlyi Csaba kritikagyűjteményéről már születtek nívós recenziók, az pedig külön öröm, hogy interjúk is készültek a szerzővel hetedik kötete kapcsán. Ez utóbbiakból tudjuk, hogy a kötet három fejezete (Idegen ruhában; Ki volnék; Követési távolság) főképpen terjedelmi szempontok alapján szerveződött; hogy a szerző filozófiai-irodalomelméleti bázisa a formalizmus, strukturalizmus és a gadameri hermeneutika összefüggéseiből épül fel; hogy célközönsége a művelt nagyközönség; hogy szívesebben ír olyan művekről, amelyeket alapvetően értékesnek tart; hogy a kortárs magyar irodalom határon inneni és túli alkotásai számára evidensen egy nagy szövegösszefüggés részei.


Számomra – a kötet egyik kitüntetett nagymesterének, Nádas Péternek szavával élve – Károlyi Csaba olvasói alkata lett fontos, beleértve azt a (szakma)etikai tartást és hűséges szenvedélyességet, amellyel munkáját és önmagát műveli. Ennek az együttállásnak bemutatásaképpen értelmezhető a kötet alcíme: irodalom, kritikák. Így, nem pedig egy szóban, noha a könyv összes szövege irodalomkritika. Merthogy van az irodalom, az irodalmi szövegek befogadása és értelmezése mint életforma, és ennek a tevékenységnek egy részéből kritikai írások íródnak. Az arány valószínűleg a jéghegyek láthatóságához hasonlítható. Éppen az adja meg e szövegek autenticitását, hogy egy folyamatosan megértő, interpretáló és adaptáló elme nulla-huszonnégyben való működéséből emelkednek ki, öltenek testet, azaz szót.

Károlyi Csaba a kritikaírás mesterségét-művészetét Balassa Pétertől tanulta, az „országismeret” és a hermeneutikai jóindulat attitűdjének alapvető fontosságát azokon a szemináriumi foglalkozásokon elemezte, gyakorolta, amelyek egy későbbi verzióján e sorok írója is részt vett. Balassa legfontosabb szakmai útmutatásait így tudnám összefoglalni:
1.) egy szöveget azzal a mozdulattal veszünk kézbe, hogy „mit akarsz nekem mondani”, nem azzal, hogy „hogyan akarsz engem átverni”;
2.) illik rendesen összefoglalni a fabulát, hogy az olvasó jól tájékozódhasson a kritikában;
3.) szakmailag nagyon igényesen kell elmélyülni a szövegben, melynek része a történeti érzék gyakorlása is; ezek együttesén értette az országismeretet, vagyis ez esetben a szöveg az az ország, melynek adott esetben valós történeti kontextusait is vizsgáljuk;
4.) a kritikaírást már értékelő gesztusként gyakorolhatjuk;
5.) a kritikaírás soha nem azt jelenti, hogy mintegy felülről leszúrjuk és széttrancsírozzuk a szöveget, hanem a kritikaírás mindig analízis, árnyalt és összetett elemzői munka;
6.) a kritikusnak vállalnia kell az esztétikai ítéletgyakorlás kötelességét annak tudatában, hogy tévedhet;
7.) tévedésére sok év távlatából (pl. egy alakuló életmű nagyobb összefüggései alapján) is rádöbbenhet, és akkor ezt köteles átvilágítani, megmutatni;
8.) legfőképpen pedig: a műalkotás befogadása, értelmezése közösséget teremt, melyben a műalkotás idegenségével való dialógus egzisztenciális, azaz önismereti téttel rendelkezik.

Azt pedig Kant esztétikájából tudjuk, hogy egyik alkotó szellem a másiktól, a többiektől tanul, mégpedig úgy, hogy nem a fogásokat másolja, mert akkor csak epigon, hanem az alkotói habitus, azaz alkat mozgásformáit tanulja meg, hogy aztán autonóm világot teremtsen.

A 21. század második évtizedének végén éppen a maga szerénysége révén formátumos esemény megtapasztalni, hogy a szellem mozgásformái élnek, sőt, Károlyi kritikai tevékenységének tanúbizonysága szerint jó egészségnek és alkotóerőnek örvendenek. Egy érett felnőtt tekintetének okosságával, józanságával, öniróniájával és rezignáltságával mérik fel és értelmezik a szövegvilágokat.
Hogyan jellemezhetném Károlyinak a Balassa-féle örökséget megelevenítő-újraíró módon szuverén kritikusi világát, alkatát?
1.) szenvedélyes és fáradhatatlan olvasó, az Odüsszeiától kezdve Krusovszky Dénesig elképesztően gazdag a műveltsége;
2.) igényes filológus: nem „csak” az adott szöveg kompozíciós, narratív eljárásaira figyel, hanem a szerkesztés, a korrektúra munkafolyamataira, a nemzetközi sajtóvisszhang, a műfordítások hiányára-jelenlétére is;
3.) a kézbe vehető könyvtárgy jellegzetességeire is felhívja a figyelmet;
(Kis kitérő: ehhez képest, bevallom, nem értem a címlapot. Hrapka Tibor munkái mindig fantasztikusan minőségiek, de ezt a borítót, sajnos, nem tudtam megszeretni. A betűtengerben fűnyíróval „rendet vágó” kritikus képe, noha hordozza a szívós és rendszeres munka éthoszát, mégis mintha egy olyan normatív attitűdre utalna, amely Károlyi dialogikus hangoltságával egyáltalán nem cseng össze.)
4.) az adott szöveget általában életműbe ágyazottan vizsgálja, hatástörténeti összefüggéseit is figyelembe véve;
5.) megfogalmazásmódja igényesen kollokviális, messzire elkerüli az irodalomelméleti szakzsargonba való bezárkózást, érvelésmódja mégis abszolút professzionális és transzparens;
6.) ízléssel és mértékkel, de határozottan és remek szövegdramaturgiával helyezi el személyes vallomásait a szöveggel kapcsolatban
(Pl.: „Beleszerettem a könyvbe, annak örülnék, ha mindenki elolvasná, erről beszélnének az emberek a buszon, a szaunában, az egyetemen, a parlamentben, a rádióban, a tévében”; „Annyira szerethető, hogy meg kell keményítenem a szívemet, hogy beszélni tudjak róla”; „…olyan szenvedélyes melankóliával tud…beszélni, hogy megbocsátom neki a fésületlenebb mondatait”)
7.) minden írásában szemérmes határozottsággal foglal állást az olvasás-értelmezés önismereti tétje mellett;
(Pl.: „Mert a legnagyobb botrány nem a kitömés, hanem a halál maga”; „Éppen ezért jó Györe Balázst olvasni, mert erőt ad. Mihez is?” „>Végtelen az én árvaságom, magamból kell mindent kiásnom.< Ennél többet ma sem mondhatnánk. De ez, gondoljuk meg, nem kevés! És maradjunk egyelőre ennyiben.” )

Károlyi Csaba kritikáit olvasva valóságos részesei lehetünk annak a hermeneutikai munkának, amely minden egyes esetben felkutatja a műalkotás idegenségéhez autentikusan szóló kérdéseket, képes meghallani a szöveg válaszait, elviselni a jelentésképzés megvilágosodó és elhalványuló pulzálását, és mindebből bátorságot és inspirációt merít önmagunk és életvilágunk idegenségének és bonyolultságának megismerési kísérleteihez.

Károlyi Csaba nagyon szeret úszni és zenét hallgatni, ez utóbbin belül nagy Bach- és jazzrajongó. És ahogyan az úszás a lélegzés ritmusában a víz és a test összehangolásának a művészete, úgy a zene az idő és a szellem együttmozgásainak hangzó tagolása. Mindkét mozgásformának alapvető energiabázisa az elvileg végtelenített ismétlődés, amelynek összetevői soha nem teljesen ugyanazok: minden karcsapás, minden hang és hangzat egyedi összetevőként pulzál a hangzás-mozgás szövetében. Mindezek mintájára lenyűgöző az a több mint három évtizedes, elképesztően kitartó munka, Balassa egyik kifejezésével élve, mennyei favágás, amellyel Károlyi olvas, jegyzetel, ír, szerkeszt, tanít, beszélget, korrektúráz, névjegyzéket állít össze…

Gadamer Igazság és módszer című alapművének egyik nagyon fontos és szép passzusa értekezik a felvilágosodás képzéseszményéről, melynek értelmében, munkavégzés közben a személy önmagától eltekintve és a tárgyra koncentrálva dolgozza ki annak formáját. De éppen az önmagától eltérőre való koncentráció révén szabadabb lesz, meghaladván saját határait. Amennyiben pedig nő a szabadságfoka, annyiban mindinkább felemelkedik személyes szabadságának méltóságához. Persze, lehet azt mondani, hogy ez a fajta munka- és személyiségértelmezés már passzé. Lehet azt is mondani, hogy például a tanítás-tanulás élethossziglani dinamikájában szükséges előfeltételeznünk. Lehet azt is mondani, hogy kinek-kinek személyes döntése és alkata kérdése, hogy milyen modell mentén vagy hiányában alkotja meg önmagát. Számomra Károlyi Csaba munkássága a képzés varázsfuvolai eszméjének rezignált, bölcs és megelevenítő továbbírásának tanúságtétele. És ahogyan egyik kedvenc írója, Esterházy írta Ottlikról, hogy jó arra gondolni éjszakai munka közben, hogy ő is ugyanebben a városban olvas és ír, gondolom, sokunk számára otthonosabb attól ma Budapest, hogy Károlyi Csaba itt olvas és kritizál közöttünk. Mintha lenne egy városunk, egy hetilapunk, egy kultúránk.

Szerző: Szarka Judit
Szerző:  Károlyi Csaba,  Cím:  Pompás hely,  Kiadó:  Pesti Kalligram,  Kiadás éve:  2019,  Terjedelem:  368 oldal,  Ár:  3500 Ft