Szokolay Balázs koncertje / Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál
2008.10.12.

Hatalmas és roppant koncepciózus műsort állított össze Szokolay Balázs Liszt műveiből. A nem kevesebb, mint 15 (!) kisebb-nagyobb művet tartalmazó szólóest a „Költői és vallásos harmóniák” címre hallgatott. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.

Sok. Ez az első, ami eszébe juthatott a hallgatónak, amikor kézbe vette a programot, mely a puszta felsoroláson túl sajnos a legcsekélyebb információkkal sem szolgált magukról a művekről (koncertszervezőink többsége tökéletesen és voltaképpen bűnös módon elhanyagolja a műsorfüzet, s egyáltalán a tájékoztatás műfaját). Mert erős kérdés nyilván, hogyan képes elviselni a koncertközönség ilyen mennyiségű, ráadásul nagyjából egy zsánerbe tartozó, meditatív, középtempójú darabot egymás után. És a „sok” magát a vállalást is illetheti, hiszen ismét erős kérdés volt, hogyan képes a zongorista legalább megközelítően egyforma színvonalon eljátszani a többnyire rendkívüli technikai követelményeket támasztó műveket.

Szokolay Balázs
Szokolay Balázs
Nos, aggályaink sajnos nem bizonyultak alaptalannak. Az első rész felépítésének tudatosságát ugyanakkor senki sem tagadhatja: az átszellemült transzcendenciával fellépő Liszt korai korszakában, az 1830-as évek végén komponált Sposalizio után, a később keletkezett, kisebb, de ugyancsak részben vallásos alapérzületű darabok jöttek, hogy aztán a Két legenda, a két Szent Ferenc (Assisi illetve Paolai) életének epizódjaival, a hullámokon lovagló szent hatalmas (és szinte lejátszhatatlanul nehéz) apoteózisával záruljon az első szakasz. Vagyis az intimtől, a csendesen elmélkedő finom átlelkesültségtől haladtunk a zengő diadalmenetig. Szokolay mindent megtett a hangulat fokozása érdekében, de olykor kissé túl sokat is talán. Mert egyrészt, ha teszem azt, a Cantique d’amour vagy az Ave Maria kimarad, aligha reklamált volna bárki is, magyarán: a kevesebb talán több lett volna. Másrészt olyan magasra emelt hangon, mondhatni, zajosan zongorázott már a második számban, hogy a végére nehéz volt rátenni még egy fél lapáttal is. Általában is megállapítható, hogy a művész hangja, különösen a felső regiszterben talán mintha túlzottan zörejes, csörömpölő lenne. Másik sajátossága a non legato billentés, ez olykor természetesen rendben lévő, máskor, különösen, ha valódi éneklő dallamot kell intonálni, zavaró, és fenyeget a veszély, hogy az előadó széttöri a zene belső logikáját. Ilyenkor egyes hangokat hallunk, mindegyiket külön indítva – elillan a zenéből a szépség, és marad a darabosság. Mindamellett Szokolay Balázs technikailag igen magas színvonalon játszott, persze sok makulával, de hát ezt a programot még egy Szokolov sem tudná lejátszani melléütés nélkül.

Liszt Ferenc
Liszt Ferenc
A koncert második része jóval meggyőzőbbre és mélyebbre sikerült. Bár a logika valamelyest egyezett az első felvonásban tapasztalt menettel, egy meglehetősen intim darab (Bénédiction de Dieu dans la solitude) után a kései korszak elején, az 1870-es években keletkezett Karácsonyfa ciklusból következtek részletek, hogy aztán az estét a grandiózus és roppant szigorú, az egy Bach témára írt Weinen, Klagen variációk zárja. Hogy mégsem az első rész megismétlését kaptuk, arról a Karácsonyfa gondoskodott. Most csökkentek a manuális nehézségek, az öregségbe induló Liszt – részben csömört kapva az egykori világjáró virtuóz folyvást a fényben villogó pályájától – roppant visszafogottá válik, a darabok megtelnek valamiféle eddig nem tapasztalt kedvességgel, meleg humorral, a játékosság nem erőfitogtató, hanem kissé gyermeki lesz; most nem „a világ beszél”, ahogy Vörösmarty írta, hanem egy rezignált, bölcs, szépen öregedő, sokat tapasztalt férfi mereng a klaviatúrán. Ez a csendesség nagyon jót tett az estének, és Szokolay Balázsnak is, aki persze még távol van a koros mélabútól, de nagyjából már képes volt megsejtetni, mit jelent a minden önsajnálattól mentes, derűsen elmélázó visszatekintés egy nagy és szerfölött zajos pálya alkonyán. A Bach-korálra írt hatalmas változatok pedig megmutatták, miért is tekintette Bartók Liszt Ferencet egyik elődjének. Kopár erővel, olykor fenségesen, színekben gazdagon, roppant magabiztos technikai szinten gördültek elő a vaslogikájú variációk, minden szólam szép plaszticitással bontakozott ki, ugyanakkor az előadás mégsem vált hidegen elemzővé. Ha Szokolay nagyobb mértéktartást mutat az első részben, végül is kiváló koncerttel lettünk volna gazdagabbak. Így csak a második részre emlékezünk örömmel. Ami természetesen nem kevés.

Kapcsolódó cikkünk:
Kolozsi Lázsló: Oxfordi fiúk / New College Choir Oxford
Kolozsi László: A hészükhai / Svetilen Énekegyüttes

Szerző: Csont András
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  Október 10.
Megítélt támogatás: 4 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Magyarok Nagyasszonya 10. Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál megrendezésére