Anthony Burgess: Gépnarancs / Miskolci Nemzeti Színház
2020.11.05.

A Gépnarancs színpadi adaptációjának művészi feladványa arra a játékra emlékeztet, amikor valaki a sor elején suttogva elindít egy mondatot, majd az utolsó hangosan kimondja azt a többieknek. Mindez egy több médiumon átívelő adaptáció esetében annyit jelent, hogy jó, ha a formai jellegzetességek változása mellett az üzenet magja érintetlen marad. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.

Adott nekünk tehát egy kultikus forrásanyag, amiből született egy még nagyobb hatású, meghatározhatatlan műfajú zenés-táncos, operaszerű pandemónium, amiben a prózai részekben is ott bujkál a perverz játék és a verses lüktetés. Valójában ez az a hosszú árnyék, amit át kell ugrania annak a vállalkozónak, aki színpadra akarja vinni ezt a történetet. Stanley Kubrick dülledt szemei követik minden lépését. Kozma Attila rendezése sokkal inkább a hangulatát, mint intellektuális tartalmát menti át a színpadra az opus magnumnak. Ezt már feltétlen sikerként könyvelhetik el Miskolcon.
 
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Magasan ülünk, alattunk két lépcsővel lejjebb a csempével burkolt játéktér. Köríves karnisokon átlátszó műanyag függönyöket látok, amelyek kiemelik a színpad közepén zajló eseményeket. A bejárattól jobbra egy zsírpapírszerű díszlet, amely elmossa a mögötte húzódó folyosón mozgók körvonalait. Az egész küzdőtérnek van egy hidegsége, mintha egy vágóhíd csarnokát néznénk. Minden a praktikumról és az embertelen higiéniáról szól (díszlet: Verebes Mihály). Kisvártatva meg is jelennek a drúgok erős ellenfényben. Félholtra verik a dalolászó koldust. A fiúk mozgása nagyon valóságos, alig érezzük a koreográfiát, a brutalitást nem tompítja a megtervezettség érzése. Az Alexet játszó Márton Richárd János vigyora jeges. A koreográfia először akkor mutatja magát, amikor Alex és társai betörnek az író házába, feleségét megbecstelenítik, őt megnyomorítják. Kozma Johanna játékos riszálása megidézi a 70-es évek swagjét, amit érzékletesen vezet át a kétségbeesés mozdulataiba. Később a Korova bárban látjuk a táncoslányokat, a mozdulataikban az erotika mellett megjelenik a disztópikus világ brutalitása is, amiben a történet kibontakozik.
 

Számomra mégsem ők voltak a legkifejezőbb mozgású karakterek, hanem Alex szülei (Kocsis Andrea és Füzi Attila). A teszetosza házaspár emelkedett eltáncolása a fiúk története mellett akkor is kiemelkedő, ha nem ismerjük a történetet. Kik ezek az emberek, és mit keresnek itt? Miért követi őket Alex, hogy tudnak fizikailag közel, emberként pedig olyan távol lenni a főhőstől? Ezt a kételyt közös szenvedélyes és fegyelmezett tangómozdulatokra emlékeztető jelenetekkel ábrázolják. Szemléletes játékot nyújt Bolla Dániel Mr. Deltoidként. Kapott egy papi gallért is, hogy véletlenül se értsük félre a jószándékát. Bár itt hiányoltam az ellentmondásos, kárörvendő és tudálékos, egyszerre támogató és elveszejtő stílust, ami a karakter sajátja. A bónusz meglepetés a macskás hölgy szerepe. Giovanni Buttacavoli alakítja a sznob, nőieségét túlerőltető művésznőt. Okos ötlet volt férfira osztani ezt a szerepet, mert a transznemű ábrázolással még ütősebbre sikerült a magányosan élő művész megjelenítése, amint kétségbeesetten kapaszkodik a múló fiatalságba és különlegességének tudatába.
 
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
A táncosok mozgása hatásosan jeleníti meg a felfokozott dinamikát és erőszakot, amivel a banda tagjai kieresztik a frusztrációjukat. A fiúk szexuális vágyai is hol egy brutális mozdulatban, hol pedig egy erotikus cirógatásban jelennek meg, jól aláhúzva a történet atmoszférájának zavarba ejtő hangulatát. A bártáncosnőket és a két kamaszlányt alakító táncosok (Harangozó Lili, Mátyás Flóra, Mohai Cintia, Szűcs Boglárka, Kepess Boglárka) is láthatóan más világban tudnák megélni a nőiségüket, de nekik csak ez jutott, így lassan feladják az ellenállást. Szót érdemel még a zene, Kiss András és Rákai András munkája. Természetesen Beethoven szerzeményeiből kapunk egy maira hangszerelt remixet. Erős hangsúlyt kap benne a technós sivárság és a stroboszkóp fényeihez igazított lüktetés. Hangulatfokozóról és nem csupán háttérzenéről beszélhetünk itt.
 
A Miskolci Nemzeti Színház folytatja a progresszív ajánlatot, amit az elmúlt években sikeresen vett a közönség is. A Gépnarancs színpadi adaptációja figyelemreméltó kísérlet a klasszikus színházi élménytől távolabb eső popkultúra fogyasztóinak színházba csábítására. És hogy mindez egy táncelőadás keretén belül történik, az mutatja, hogy nemcsak a szándék volt helyes, hanem a művészi koncepció is. 
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.