Női kérdéseket, problémákat dolgoz fel a Nude Társulat Love you and take care (Szeretlek és vigyázz magadra) című darabja. Az előadás során a színésznők saját személyes történeteiken keresztül mutatják be az anyaság, a szülés olyan problémáit, melyekről nem igazán beszélnek a mindennapokban. A néző egy átlagos, mindenki számára ismerősnek tűnő lakás szobáit járja végig, hogy része lehessen négy különböző élethelyzetnek, jelenetnek, melyeket „meztelen”, kitárulkozó őszinteséggel osztanak meg a színésznők. 

 

A négy történet az anyaság egy-egy nehézségét leplezi le, különböző művészeti kifejezésmódokhoz kapcsolódva. Kortárs versfelolvasás formájában ismerhetjük meg az első történetet, a gyermektelenség problémáját, amikor az elbukott női szereppel, a megfelelés lehetetlenségével szembesülünk. A második jelenet a tradicionális színházi formához, a dialógushoz nyúl vissza (a kihűlő házasság problémái, amit csak a gyerek tart össze), míg a harmadik egy kortárs performanszhoz hasonlít, amiben a színésznő mozdulatokkal illusztrálja a felvételről bejátszott szöveget (szülés utáni depresszió mint téma). Az előadás vallomásszerű, terápiás beszélgetésre emlékeztető jelenettel zárul, ami az egyedülálló anyák küzdelmeit mutatja be a gyereknevelés, megélhetés kapcsán. Kifejezetten személyes, nyílt hangvételű előadás a Love you and take care, ami egyszerű történeteivel azt vizsgálja, mennyire beszélünk őszintén az anyaságról.

 

Érzéseink bonyolultságát, a vágy és a félelem természetét boncolgatja Martin Hodoň In the Solitude (Magányosan) előadása, ami Bernard-Marie Koltès A gyapotmezők magányában című drámája alapján készült. Sötét, rosszul megvilágított térben, fekete falak és hideg fények között bolyong a két főszereplő, mintha börtönbe, őrültekházába, akár saját tudatalattijukba nyerhetnénk bepillantást. Érintés vagy egymás iránti vágyuk olykor közelebb hozza őket, később félelmeik, gátlásaik miatt eltávolodnak. 

 

Bár a darab folyamán végig Koltès sorait idézik az intimitásról, homoszexualitásról és a férfi identitásról, a szövegnek ebben az esetben nincs nagy jelentősége. A hanglejtés, az érintés, az egyszerű mozdulatok koreográfiaszerű tánca veszi át a főszerepet, az olyan kimondhatatlan dolgok kifejezése, mint az őrület, a kétségbeesés vagy a vágy. Egyfajta kapcsolatteremtést láthatunk a saját testünkkel és a másikéval olyan nyelven, ami nélkülözi a verbális kommunikációt. A megjelenített érzelmek szenvedélyességét hangsúlyozza a zene is, ami hideg technoütemeivel még inkább kiemeli a darab dinamikáját. Kifejezetten absztrakt világot jelenít meg az előadás, amely – mint már oly sokan – az érzékelés különböző lehetőségeinek vizsgálatával kérdőjelezi meg a nyelv egyeduralmát a színházban.

 

A könnyű ítélkezéssel, a társadalom beskatulyázásra és kiközösítésre való hajlamával szembesülünk a Theatre from Passage The Norm (A norma) című előadásában. A társulat az egyetlen hivatásos színház Szlovákiában, ami szellemileg sérült színészeket alkalmaz. Az előadás bejátszott hangfelvétellel indít, amely minőségi gyümölcsöket és zöldségeket kínál eladásra a fogyasztóknak: a legtökéletesebb példányok kiválogatását ígéri. Vajon miért? Miért nem elégedhetünk meg egy csúnyácska, kevésbé tökéletes zöldséggel? A szöveg elhangzása után lépnek be a színészek a letisztult térbe, ahol a nekik kijelölt négyzeteken belül mozognak. A geometriai formákat ábrázoló díszlettel és a kellékekként használt dobozokkal is jelzik a társadalom állandó kényszerét a beskatulyázásra. 

 

Az egymáshoz lazán kapcsolódó jelenetekben a szereplők részletesen bemutatják küzdelmeiket, az életüket végigkísérő bántó megjegyzéseket („furcsa vagy”, „undorító”), a kirekesztést (a gyerekek nem játszanak velük, a szülők túlféltése miatt bezárva töltik az életüket). A színészeket diktatórikus rendezőként irányítja egy arctalan, rideg hang, a feléjük irányuló elvárások könyörtelen vezetője. Érdekes, hogy nem beszélnek a sérültség problémájáról, a megjelenített konfliktusok alapvetően bármilyen kisebbségi, „más” csoportra vonatkoztathatóak, amelyik nem felel meg a társadalom által felállított normáknak. Ha viszont mindenki valamilyen kisebbséghez tartozik (nemi, vallási, más érdeklődésű csoportok, stb.) akkor pontosan ki alkotja a „másokat” folyton megbélyegző többséget? 

 

A személyes, illetve társadalmi csoportokat érintő problémák után a történelmi múlt, az emlékezet, illetve a színház kérdéseit boncolgató darabbal következett a Szlovák Nemzeti Színház. A társulat No show tonight (Nincs ma előadás) című előadása az 1989-es bársonyos forradalom eseményeihez kapcsolódó közös beszélgetésben rekonstruálja a korabeli diskurzusokat, az ellenzők és támogatók érveit bemutatva, miközben a színház lehetséges szerepének kérdéseit is kiemeli. 

 

Mi a teendője egy színháznak forradalom idején? Vállaljon szerepet intézményként a politikai eseményekben (jelen esetben egyfajta demonstrációként törölje az előadásokat), vagy pedig az előadni kívánt darabon keresztül beszéljen közönségéhez? Az előadás eseményei két szálon futnak, az egyik a forradalom eseményei, hevülete és a reményei, a másik a darabon belüli darab (a társulat éppen Ibsen A nép ellensége drámáját próbálja) baljóslatú, kiábrándult világa. Két teljesen eltérő jövőképet (eszméket megvalósító, szabad vagy kiábrándult, korrupt világot) jelenít meg az előadás, ám azt a kérdést, hogy vajon a kettő közül melyik valósult meg jelen korunkra, nyitva hagyja. 

 

Hasonlóképpen ízelítőt ad szlovák és cseh történelmi traumák ábrázolásából a Heretical essays (Eretnek esszék) című előadás Miroslav Bambušek rendezésében. A darab Jan Patočka filozófus munkásságát, életét és küzdelmeit mutatja be a szocialista cenzúra, diktatúra árnyékában, amikor sem szabadon gondolkodni, sem szabadon írni nem lehetett. A rideg, történelmi valóság szereplői jelennek meg a színpadon (Elnök, Nyomozó/Kihallgató), keveredve a Patočka munkásságában megjelenő eszmék allegorikus alakjaival (például Hérakleitosz). Koncepciós perek, koholt vádak, kínzások ismerős világával találkozhatunk az előadás során, és a nézőben akaratlanul is felmerül a gondolat: történelmi traumáink talán nem is teljesen különbözőek.