A színpad jobb oldalán lépcsőt látunk, vibráló fényekkel a fokok között, krómozott rudakból egy galériát a játéktéren, felette a zenekar tagjai foglalnak helyett. Nem szerencsés az elhelyezésük. Bár a negyedik sorban ülök, de úgy látom a zenészeket, mint az árokba zuhant örömapa a távolodó násznépet. Az élőzenét külön attrakciónak szánta a rendező, de a zenészek látványa nem érvényesül megfelelően a színpadképen. A galériát a két fényes rúd támasztja alá, ezen fognak majd a lányok vonaglani dolgos hétköznapjaikon. A látvány egy érdi tüzéptelep belsőépítészeti megoldásait juttatja eszembe: funkcióját ugyan ellátja, de nem akarok sok időt ott tölteni. Középen és két oldalt LED falak, amelyekkel a dalbetétekhez igazodó képeket vetítenek. Ez elég látványos, a musical műfajához méltón bőséges és túlcsorduló.

 

A történet egy Charity Valentine nevű táncoslányról szól (Staub Viktória), aki kuplerájként működő táncos lokálban keresi a kenyérre valót. Folyton naiv álmokba ringatja magát a szerelmet illetően, ezt ki is használják a férfiak. A kuplerájban füllentősként bélyegzik meg a többiek, amíg csak nem találkozik a Vittorio Vidallal (Jenővári Miklós), a ceruzabajszos Clark Gable-karakterrel. A filmsztárral nem tölt el egy forró éjszakát, de a pezsgő mellé a szívét is kiöntheti a lánynak. Cserébe dedikált fotót kap tőle az éjszaka bizonyítékaként. Nagyot nő a hitele a vöröslámpás házban Charitynek, már csak a szerelemnek kell érkeznie. Az érkezik is egy elfuserált figura, Oscar (Rák Zoltán) személyében. A nem konvencionális cselekményszövés végül váratlan zárójelenetre fut ki, de ne spoilerezzünk többet.

 

A Charityt alakító Staub Viktória édi-bédi kis mignon, a pixie frizurája kiemeli az ártatlanságát, egy szőke Winona Ryder gótikus elhajlások nélkül. Staub énekhangja még szép és tiszta, ez annak fényében pedig figyelemreméltó, hogy nem mondható el mindenkiről a társulatban. Jenővári Miklós meghívott vendégként erősíti az előadást és igazi átváltozóművészként Vidal karakterén kívül rögtön két másikat is alakít. Ebből telitalálat Daddy Brubeck, a rapper szektavezér és coach egészen döbbenetes outfitje. Aki emlékszik még a 2000-es évek R’n’B klipjeire, annak mond valamit Usher hentesruhában elkövetett stílusbűnözése. Csillogó fux, gettóbricsesz, Colgate fehér snapback jár a megváltónak, és nagy dicséret a jelmeztervező Gálvölgyi Anettnek és Miovác Mártonnak. Rák Zoltán a szimpatikus ügyefogyott szerepét stabilan hozza, majd a komplexusai fokozatosan változtatják ártalmatlan balfékből ártalmassá. A liftjelenet pánikrohamát egyszerűen eltúlozza, nem szabad ilyen erőszakosan mórikálni a színpadon, mert alapot adunk a színházi színészeket időnként érő kritikának, miszerint modorosak.

 

Fentebb már említettem, hogy az énekhangokban találtam kivetnivalót. További fenntartásaim voltak a tánckoreográfia végrehajtásával. A szinkron és a pontosság lenne a kulcsa ezeknek a jeleneteknek, ezek közül sokszor egyik is, másik is hiányzik. Ezért kicsit próbaízű volt még az, amit láttam a színészektől ezen a téren, de ezt tudjuk be a premier izgalmának.

Mindenképpen dicséretes törekvés, hogy egy repertoárszínház igyekszik tényleg lefedni a teljes palettát. Egy hagyományosan látványalapú musical színpadra állítása pedig nagy anyagi, technikai és szakmai erőforrásokat követel meg az alkotóktól. Az elvárt szintet sikerült megugrani, bár a rendezés bosszantó pontatlanságainak kijavítása még az alkotók közös feladata lesz az évad további részében.

 

Az előadás adatlapja a Móricz Zsigmond Színház weboldalán itt található.