Dickinson
2020.10.19.

Hailee Steinfeld brillírozik Emily Dickinson szerepében, a sorozat showrunnere, Alena Smith pedig remekül találta meg a módját annak, hogyan lehet egy alapvetően klasszikus történetet a mai befogadó számára is megjegyezhetően és élvezetesen elmesélni. VIGH MARTIN ÍRÁSA.

Emily Dickinsonnál ékesebb bizonyítéka nincs is annak a szinte közhelyszerű igazságnak, mely szerint a legnagyobb művészek jelentős részét csupán halála után ismeri el a közönség. Az amerikai költőnő 1830 márciusában látta meg a napvilágot Amherstben, és rövid élete során majdnem 1800 verset írt, ezekből azonban mindössze néhány jelent meg a halála előtt -  s azok is a szerző megjelölése nélkül. Egy klasszikusabb ívű életrajzi produkcióban valószínűleg ezeken az életeseményeken, adatokon lenne a fő hangsúly, Alena Smith sorozatában ellenben mindezt a főszereplő az első rész elején nagyjából két perces monológban ismerteti, majd rátér a szériája lényegesebb, ennél jóval szabálytalanabb aspektusára. Ebben az alkotói gesztusban pedig szinte az egész kosztümös műfaj (illetve azon belül az életrajzi zsáner) elmúlt néhány éve reprezentálódik. Bár készülnek még alapvetően nagyívű, nagykiállású, klasszikusabb vonalvezetésű alkotások (A mindenség elmélete), egyre több olyan produkció is érkezik, mely akár történetvezetésben, akár megközelítésmódban kicsit szabálytalanabb, a kor igényeinek jóval inkább megfelelő (KisasszonyokNagy Katalin - A kezdetekMary ShelleyShirley). A Dickinson is az utóbbi kategóriát erősíti, egy pillanatra sem csúszik át azonban erőltetett stílusgyakorlatba: remekül megírt sorozatról van szó, mely épp a fenti jellemvonások miatt tud igazán eredményesen emléket állítani a saját korában csodabogárnak tartott költőnőnek.
 
Emily álmosan ébred reggel, mivel egész éjszaka legújabb versén dolgozott. Édesanyja próbálja hasznát venni a házimunkában, azonban a lány gondolatai egészen máshol járnak. Ő szerelemről, halálról, forradalomról, világrengető változásokról álmodozik. Természetesen nem akar férjhez menni, hiszen az korlátozná a szabadságát. Az egész történet Emily küzdelmét állítja középpontba a társadalmi elvárásokkal, melyhez minden epizódban kapcsolódik valamiféle tanulság, legyen szó a hit szerepéről, a hatalom gyakorlásáról, vagy arról, hogyan tudunk egy közösség tagjaként a többség érdekeiért tevékenykedni.
 
Bár, ahogy a bevezetőben szó esett róla, igen szabálytalan, az elvárásokkal szembehelyezkedő sorozatról van szó, a történetív, az annak mélyén megbújó fabula nagyon is ismerős: a saját korában különcnek tartott művész, akit a társadalom minden áron megpróbál beilleszteni a rendszerbe. Emily esetében ez kiegészül azzal, hogy a korban mennyire volt nehéz megélni a nőiséget (mintha Jane Austen egyik hősnőjét látnánk), mennyire volt lehetetlen nőként kitűnni. Szerencsére azonban Alena Smith nem állt meg ennek az egyébként kétségtelenül jól működő toposznak a felhasználásánál. A Dickinson ugyanis legalább annyira felnövéstörténet, mint kórlelet (sőt időről időre a családi sitcomok elemei, dinamikái is felbukkannak), így a főhős folyamatosan változik, finomodik a történet során: valóban árnyalt karakter, akit Hailee Steinfeld brilliánsan kelt életre. Érdekes egyébként az ő pályája, rögtön első alakításával az Oscar-jelölésig jutott (a Coen testvérek Félszemű című filmjében volt egészen remek), azóta azonban kevés alkalommal mutatta meg igazán a tehetségét: talán a Hateship Loveship és az Egy magányos tinédzser emelhető ki, utóbbiban meglehetősen hasonló karaktert formált meg. Ebben a szerepben azonban tökéletes, épp annyira hiteles, mikor a figura cinikus, pimasz oldalát formálja meg, mint amikor valóban fél és szorong. A mellékszereplők is kiválóak, mindenkit végletesen szélsőséges karikatúraként ismerünk meg, az alkotók azonban idővel árnyalják a figurákat, külön kiemelendő Emily édesapja, aki bár elsőre a korban szinte elvárt módon szűklátókörű úriembernek tűnik, idővel azonban kiderül, hogy ennél jóval összetettebb figuráról van szó, aki a maga eszközeivel küzd a reformokért.
 
Hailee Steinfeld
Hailee Steinfeld
Ahogy a karakterek terén, úgy tematikusan is igen sokszínű a széria. Szintén szó esett arról, hogy a sorozat felépítése epizodikus, azaz a fősodor mellett mindig kapunk valamilyen külön, abban az epizódban fókuszba kerülő témát. A sorozat elején a főhős ébredő szexualitása a téma, melyet nem egyszerűsítenek és tabusítanak az alkotók, idővel azonban szóba kerül az épp abban az időszakban kitört amerikai polgárháború (melynek kapcsán néhány egészen aktuális mondatot is kapunk a társadalmi megosztottság és a demagógia témakörében), de foglalkozunk a szexuális visszaélésekkel, sőt tulajdonképpen absztrakt módon az internet veszélyeivel is (az egyik szereplő úgy válik a kisközösség célpontjává, hogy kiszivárognak a saját célra készített aktrajzai). Remekül egyensúlyozik a sorozat, így ezek a témák nem érződnek erőltetett aktualizáltnak, tulajdonképpen azt látjuk megelevenedni a képernyőn, Emily Dickinson problémái hogyan értelmezhetőek, és tekinthetőek aktuálisnak korunk kontextusában. A tematikák között sorvezetőként a költőnő versei szolgálnak. Minden epizódban egy, a választott tematikához szorosan kapcsolódó költemény kerül a középpontba, melynek sorai kiegészítik, narrálják az eseményeket.
 
Fotók: mafab.hu
Fotók: mafab.hu
A vizualitás terén is érezhető a tabudöntögető szándék. Világos koncepció nélkül azonban ez csak üres póznak hatna, itt azonban megvolt a szándék is mindezek mögött. Hiszen ezzel a megközelítésmóddal egyrészt a mai néző számára sokkal befogadhatóbb köntösbe csomagolták a történetet, másrészt pedig abban a kérdésben is markánsan állást foglal Smith, hogy egy életrajzi alkotásnak feltétlen követni kell-e a tények és adatok lineáris időrendjét, vagy ennél sokkal fontosabb, hogy az ábrázolt alkotó szellemiségét, életszemléletet hitelesen ábrázolják? A Dickinson készítői egyértelműen utóbbi mellett teszik le a voksukat, így amit látunk, az nagyrészt fikció (bár néhány kultúrtörténeti kitekintés, mint például Shakespeare és az Othello szeretete, stimmel), azt a szertelen és szabálytalan, mégis sokáig elnyomott szerepet, melyet Emily Dickinson képvisel, tökéletesen ábrázolták. Konkrétumokat említve: az idézett verssorok nemcsak hangban, hanem a képernyőn felirat formájában is megjelennek, emellett Emily képzelgései sokszor harsány módon elevenednek meg (kiemelendő a szinte végig jelen lévő halál, akit Wiz Khalifa rapper alakít). Zenei téren is sok esetben kapunk mai, főként elektronikus zenéket, melyek remek kettősséget képeznek a korhű díszletekkel és jelmezekkel.
 
A Dickinson tehát kitűnő sorozat, mely méltó emléket állít a költőnőnek. Az elvárásokkal szembehelyezkedő, egyedi és bátor. Az Apple TV+ a sorozat remek kritikai fogadtatására való tekintettel meg is rendelte a folytatást, így kíváncsian várhatjuk, hogy képes lesz-e tartani ezt a szintet a széria.
 
A sorozat adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található 
Szerző: Vigh Martin