Bartók összes hegedűs kamaraműve, I. / Zeneakadémia
2020.10.04.

Összkiadás: az emberiség szép új szenvedélye. Nagyjából a 19. század második fele óta szeretünk egy-egy szerzőtől mindent összegyűjtve, szövegkritikai szempontból hitelesen közreadva a polcunkon tudni. Gyűjtők vagyunk és archiváriusok. Nemcsak nyomtatott összkiadások, hangzók is léteznek: lemezek, hangversenyek. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

A zeneszerzők némelyikét – nem mindenkit – hajlamosak vagyunk valamely hangszerrel összefüggésbe hozni. Sibelius hegedült, Hindemith brácsázott, Kodály csellózott, Messiaen orgonált, Holliger oboázik, Widmann klarinétozik. De persze a barokk és a klasszika leáldozta óta (addig sokan egyforma biztonsággal játszottak csembalón, orgonán, klavikordon, fortepianón, gambaféléken, hegedűn, brácsán, csellón) a többség a billentyűs hangszerek elkötelezettje. Bartók is zongorista volt – sőt még a zongorázáson belül is az ütőhangszeres ihletésű játékosok közé tartozott. Nem volt lírikus, a hangszert sokszor kezelte perkusszív módon, s gyakran komponált is rá ilyen szellemben.

Baráti Kristóf
Baráti Kristóf
Mégis úgy hozta a sors, hogy életművének fontos fejezetét alkotják a hegedűművek. Miért? Mert kivételes tehetségű, ihlető előadókkal találkozott Geyer Stefitől Székely Zoltánon, Arányi Jellyn és Szigeti Józsefen át Yehudi Menuhinig. Ők késztették hegedűművek írására, ők „hozták ki” belőle ezeket a darabokat. Nem kétséges: ha Bartók ismeri Baráti Kristófot, neki is írt volna hegedűműveket – játszott is volna vele boldogan. Barátiban ott munkál az az elmélyült komolyság és tántoríthatatlan minőségigény, mely a mű szövegét és szellemét a legutolsó hangig és gondolatig meg akarja hódítani, fel akarja dolgozni és át akarja nyújtani a közönségnek. Az ilyen művészre mondja a bartóki szellem: „ő az én emberem”.

Baráti mostanában – a tervek szerint egy szeptemberi, egy októberi és egy decemberi koncerten – háromrészes hangversenysorozatban tárja közönség elé a Zeneakadémián Bartók összes hegedűs kamaraművét. Az első részben a fiatalkori Andante (BB 26b), a Negyvennégy duó két hegedűre (BB 104) két csokornyi tétele, a 2. hegedű-zongora szonáta (BB 85) és a Kontrasztok (BB 116) hangzott fel a Solti-terem közönsége előtt. Négy mű – az életmű négy eltérő fejezete, négy eltérő megszólalásmód. Az utóromantikus Andantéban az érzelemgazdag fogalmazás, a hajlékony, éneklő dallamosság, az érzékeny tagolás, a kifinomult színvilág ragadhatta meg a hallgatót, a Negyvennégy duó tételeiben az egyszerűség, a népzenei ihletésű gondolkodásmód találkozása a pedagógiai igénnyel – s mindenekfelett az élmény, mely a Mikrokozmosz és a Gyermekeknek sajátja is: a „kis zene” Bartóknál mindig nagy zene, nincs kompromisszum, a didaktikus kompozíciókra is a legjelentősebb alkotások mércéje érvényes. A 2. hegedű-zongora szonáta izgalmas, villódzó, gesztusgazdag és komplex világa a legmodernebb bartóki pillanatok sűrűjébe vezet, míg a Kontrasztok igazi virtuóz-reprezentatív előadási jutalomdarab, melyben a rapszódiaszerű komponálásmód hatása éppúgy jelen van, mint a népzenén átszűrt jazzhatásoké.

Fejérvári Zoltán
Fejérvári Zoltán
A koncerten Baráti Kristóf hangszeresen is nagyszerű formában játszott, és szellemileg is mindvégig tökéletes diszpozíció jellemezte muzsikálását. Tiszta rajzolatú dallamait egyszerre járta át intellektualitás és indulat, hangszere nemes hangzással, makulátlan intonációval, ezer színnel szólalt meg vonója alatt, teljes értékű élményt nyújtva az apró formák világában és a nagylélegzetű tételekben, a szólisztikus mozzanatokhoz érve és a kamarazenei párbeszéd pillanataiban egyaránt. Játékosság és felelősségtudat, öröm és komolyság, az itt és most forrósága és az egyetemesség hűvöse egyaránt jellemezte a művészi teljesítménye által sugárzott élményt. A hangversenynek nem akadt egyetlen pillanata sem, amely ne nyújtotta volna a maximumot.

Külön ajándék volt azonban mindezek mellett és felett, hogy ez az este nemcsak Barátié volt, hanem három rendkívüli művésztársa jóvoltából a közös teljesítmény, az egymásra találás ünnepe, az egymásba fonódó tehetség-fénynyalábok tűzijátéka is. A műsor négy számából háromban jelen volt a zongoraművész Fejérvári Zoltán, akinek tiszta, nemes, pengeéles játékára nehéz szavakat találni. Semmi sallang, semmi önösség: csak a zene történései – ez Fejérvári alapmagatartása. És persze páratlan tudás és elmélyültség teszi a zongoraművészt Baráti egyenrangú partnerévé. Pusker Júlia hegedűjátékáról már nem egyszer volt módom megtapasztalni, hogy ritka értékeket hordoz, Barátival azonban még nem hallottam a fiatal muzsikust, és különleges élmény volt újra és újra rácsodálkozni, milyen tökéletesen lélegeznek együtt, milyen érzékenyen inspirálják egymást, milyen magasrendű, ahogy összedolgoznak. Ilyen előadásban a Negyvennégy duó tételei úgy ragyognak fel, hogy egyértelmű: magaslati tájak levegőjét szívjuk. Végül a szikrázóan tolmácsolt Kontrasztokban a klarinét hajdani fenegyereke, mai fenefelnőttje, a hasonlíthatatlan Klenyán Csaba társult Barátihoz és Fejérvárihoz. Ifjúságom idején Gilbert Bécaud-t nevezték Monsieur Százezer Voltnak: ez a becenév Klenyánra is illenék. A jelenség, melyet képvisel, elementáris. Úgy klarinétozik, ahogy a párduc vadászik: bemér, megfeszül, ugrik – és soha nem téved.
Helyszín:  Solti Terem, Zeneakadémia,  Időpont:  2020. szeptember 30.