Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MELLTARTÓ ÉS SZAGOS SZAPPAN

Czingel Szilvia: A női test alakváltozatai 1880–1945
2020. okt. 4.
Mi történt a húszas évek fürdőszobájában? Viselettörténet, életmódtörténet, női testkép és testtudat, anekdotagyűjtemény a polgár- és parasztasszonyok életéből. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.

„Írtam egy könyvet, ami a női test változásáról szól a 19. század végétől a II. világháborúig bezárólag. Sok témát érint: fehérnemű, higiénia, strand, divat, szépségkirálynőválasztás… Remélem, másnak is érdekes, hogy mi zajlott a 20-as években egy fürdőszobában.”

A második világháborút megelőző hatvanöt év azonban nem azonos a húszas évek fürdőszobájában történtekkel. Akit ez utóbbi érdekel, annak nagyon fog tetszeni a kötet, sőt azt érzi majd, többet is kapott a vártnál, ár-érték arányban jól járt.  Aki arra lenne kíváncsi, hogy melyek voltak azok az 1880-1945 közötti időszakban lezajló óriási társadalmi, és ezen belül kulturális változások, amelyeknek következtében új viseletek és hozzájuk szervesen kapcsolódva új testváltozatok születtek, új diskurzusok alakultak ki a női testről, miközben a régi változatok is megmaradtak, az csalódni fog, mert efféle összefüggésekről kevés szó esik. Viselettörténeti leltár ez a könyv és anekdotagyűjtemény.


Czingel Szilvia író, kultúrantropológus, a Centrópa volt munkatársa. Eddig két könyve jelent meg, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok (Corvina) és az oral history módszerével készült, általa szerkesztett Szakácskönyv a túlélésért (Corvina). Ez utóbbit a Gólem Színház színpadra is állította. Jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot (lassító séta ebben a nagy rohanásban) tart, valamint létrehozta harmadik könyvét A női test alakváltozatai címmel.

Azért gondolom fontosnak ezt a szakmai életrajz-sűrítményt a recenzió elején, mert sokszínűségében, sokfelé-irányultságában magyarázatot vélek benne találni a könyv szerkezetére. Kétségtelen ugyanis, hogy Czingel Szilvia sokat tud a két világháború közötti polgári és paraszti életformáról és főleg viseletéről. Ha ez a kötet pusztán viselettörténet volna, amely kitér a viselők testi megjelenésére is, és összeveti a városi polgárasszonyok/lányok öltözködését a cseléd- és parasztlányokéval/asszonyokéval, és megállapítja, hogy a változás egyirányú, csak a polgári viselet és életforma hatott a parasztira, visszafelé ez nem igaz, nem volna miért kifogást emelnem. Zavaró viszont, hogy ezt az összevetést hevenyészve teszi, sokszor ugrál térben és időben, a logikai szál, amire az ismeretanyag felfűződhetne, gubancos, vissza-visszatér egy korábbi ponthoz – ami nem önmagában baj, hanem olyankor, ha mondatok, mondatrészek, jelzős szerkezetek köszönnek minduntalan vissza (lásd: az unatkozó úrilány, akit férjhez kell adni a korzóról, és az unatkozó úrinő, aki úrilány ismerőseivel kínjában melltartókat próbál, teniszezik, biciklizik, úszik, síel, autót vezet, miközben rest módon még a cselédet és a háztartás férfijainak testi higiéniáját is felügyeli; visszatérő motívum a faluban erkölcstelennek, a városban koszosnak tartott cselédlány, aki ajándékba kapott szagos szappannal tér haza látogatóba vagy végleg a falujába). Ezen ismétlődéseket nem a mondandó megerősítésének, hanem írói-szerkesztői figyelmetlenségnek vélem. A témakörök egymásba folynak, de egymásból való következésük nem egészen világos, mintha egy kellemes zsúron beszélgetnénk erről-arról, ami éppen eszünkbe jut, és néha még egymás szavába is vágnánk.

A tematikus városi séták, a storytelling (célja felhívni magunkra, a brandünkre a figyelmet), az oral history mind-mind audiálisan, gesztusokkal kísérve használja a nyelvet. A könyvben pedig ott a szó fekete betűkkel a fehér papíron, s nincs mellé az értelmezést segítő gesztus, ott mindezt szavakkal kell pontosan kifejezni. Ha ez nem így történik, akkor a feszes ív helyett egymásra boruló anekdotahalmazzal találkozunk, amelybe olykor-olykor a tudományos cikkek (disszertáció?) nyelve is bekeveredik. Nem pontosan tudható, hogy anekdotákat vagy tudományos elemzést olvasunk.

A kötet öt nagyobb egységre, mondjuk úgy, fejezetre oszlik, majd jönnek az alfejezetek, mindegyik címmel ellátva. Néhány fő fejezet rövid összefoglalót tartalmaz, mintegy előre vetítve, miről fog írni a szerző, aki sajnos nem minden esetben tartja magát a kijelölt úthoz. Máskor ez a megoldás kimarad. Ám mindenütt alfejezetekben bontja ki közlendőjét. A címeknek és a szöveg tagolásának azonban szabályai vannak, módosításuknak pedig következményei.

A cím és az utána következő szövegtest közti pragmatikai kapcsolat hiánya okozza olvasás közben a zavart, de legalábbis a csalódást, hiszen a befogadó azt hiszi, tudja, miről fog olvasni, de téved.

Mintha egy Fortepan-kiállítás előkészületeiben vennénk részt, ahol a képek adományozója rengeteg történetet tud a fényképekről, ismeri keletkezésük idejét, történetét, de nem osztja meg a nézővel, csak találomra rámutat egy-egy képre, elmondja, ami éppen eszébe jut róla, és nem veszi észre, hogy olykor-olykor duplikát példánnyal van dolga, és a történetet egyszer már szinte szó szerint elmesélte.

Az első négy fejezet a testképet meghatározó tényezőket igyekszik felsorolni, bemutatja, hogyan szabadul fel a test lépésről lépésre. A fűzőtől való megszabadulás történetét a reformöltözetek, a testi fehérnemű alakulásának története követi. Említés esik a higiénés szokások, illetve a higiénéhez kapcsolódó tisztasági tárgyak változásairól (szappan, kölni). Közben felbukkannak a különféle nőtípusok, de hogy a la garçonne címszó alá miért kerülnek a cselédek, azt csak a szerző és a szerkesztő tudhatja. A la garçonne ugyanis „fiús, nagyon sovány és rövid hajú lány volt, aki önállóan, gardedam nélkül járt-kelt Párizs utcáin”.  Ez az alfejezet egyébként a városi úri középosztály életét, életmódjából fakadó viselet-változásait veti össze a falvak szépségideáljaival, a városi nő fehérneműjét a parasztlányéval. A részek patchwork formán vannak összeállítva, és nem mindig illenek egymás mellé.

Az ötödik fejezet esettanulmány, az első magyar szépségkirálynő-választás története, a szöveg azonban, a címmel ellentétben nemcsak Simon Böskéről, hanem a másik Miss Hungáriáról, Gál Júliáról is szól, akit 1933-ban Miss Magyarországnak választottak. A történet pikantériája, ami külön alapos elemzést érne meg, hogy mind a két lány zsidó volt, így képviselték nemzeti szépségideálként az akkor már erősen antiszemita Magyarországot a nemzetközi versenyeken.

Micsoda téma, mekkora lehetőség ma, a gender-diskurzusok és gendertagadások korában, amikor az érdeklődő olvasóközönséget már felkészítette Szécsi Noémi három hasonló témájú könyve, amikor a test és alakváltozatai alig várják, hogy megmutathassák magukat! A két világháború közti hétköznapok dokumentálása ebből a sajátságos szempontból igazi bombasiker lehetne. De csak akkor, ha jól szerkesztett, pontosan megfogalmazott, felesleges ismétlésektől mentes, koherens a szöveg. Ígéretes cím, remek borító, izgalmas tartalmat sejtető, jól megírt, mondhatni kompakt fülszöveg. A bestseller minden eszköze rendelkezésre áll. Ha mégse tarolna a kötet, annak a borító és a hátlap közötti oldalak lehetnek okozói. Amint a hiányérzetnek is.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek