Aztán „visszahátrált”, és a szokásoshoz képest körülbelül egy hónappal később mégis sikerült összehozni ezt a három napot, amikor országszerte 69 moziban 490 forintért lehetett szinte mindent megnézni. Bár az említett szponzorációs bizonytalanságnak, valamint az előző évekhez képest jóval visszafogottabb kommunikációs kampánynak köszönhetően – celeb-jegyszedők ide, KINO-nyitás oda – szerencsére nem zajlottak olyan tumultuózus, piacinak is beillő jelenetek, mint az elmúlt esztendőkben. Kivételt ez alól az első három év sem jelentett, amikor a 10-20 kuponos, kedvezményes jegyvásárlásra buzdító füzetkét csak a rendezvényt megelőző napokon teljesárú mozijegyet vásárlók kapták meg.

A nyomozó

„Összességében elmondható, hogy a Moziünnep mára hagyománnyá vált Magyarországon, és sikerült bebizonyítania, hogy még mindig óriási az érdeklődés a filmek iránt, s a mozizás változatlanul az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység.” Ez a mondat a két évvel ezelőtti Moziünnep-záró sajtóanyagból való. Nem, nem általában a filmek és a mozi iránt nagy az érdeklődés, hanem az olcsóság vonzza az árérzékeny magyar fogyasztót (vö. akciós termékek beszerzése, különösen boltnyitások és végkiárusítások idején).

Mamma mia!

Mini közvélemény-kutatásom alapján a következő, jól elkülöníthető csoportokba oszthatók a moziünneplők. Különösen a pláza-multiplexekben hangsúlyozták, hogy a 490 forint a legvonzóbb tényező, ha kézben a jegy, szinte mindegy, mire jutnak be – így a hétvégi napközbeni vetítések is jórészt teltházasak voltak. Itt két alcsoport különíthető el: az egyéb napokon ennek az árnak legalább dupláját maguknak megengedni nem tudók, illetve a nekik tetsző filmet többedszer is megnézők (leginkább az ABBÁ-val, és kinek-kinek ízlése szerint választott középkorú színészekkel hódító, négy nap alatt több mint 33 000 nézőt produkáló Mamma Mia! esetében volt erről szó). Az art mozik látogatói első látásra tudatosabb vásárlók: többnyire premierekre, premier előtti vetítésekre kíváncsiak (több, mint húsz közönség- és művészfilm tartozik ebbe a kategóriába idén, köztük a Filmszemlén bemutatott A nyomozó és a Márió és a varázsló), vagy éppen újranéznek valamit, mert „a moziban azért egész más, mint otthon, legyen akármekkora a plazmaképernyő.” De ha már a tudatosságnál tartunk: érdekes, hogy a – hangsúlyozom: általam – megkérdezett nyugdíjasok vagy az egyetemisták mennyivel kevésbé tudták felsorolni az art mozik kedvezményeit az olcsóbb első előadástól a klubkártyákon át a mozibérletekig, míg a plázamozijárók inkább tisztában vannak a spórolós napokkal.

Márió, a varázsló

A programlistát nézve meg kell emlékeznünk a „csemegeként” kínált, újra vetített filmekről. Mindezt csupán azért érezhetjük hype-olásnak, mert e filmeket a 9 és ½ randitól a Wantedig rég megvásárolhatjuk DVD-n. Igazi különlegességet csak a felújítva-átkeresztelve megnyíló KINO (leánykori nevén Szindbád mozi) tartogatott: Ulrich Seidl retrospektívjét. A Palace Cinemas ebben az évben saját programfüzettel (Pesti Est-különszám) jelentkezett, rajta a Moziünnep logója, a támogatóról azonban CIBEZZ és MOZIZZ címen futott a saját esemény. (A történeti hűség és a tisztesség kedvéért meg kell jegyeznünk: ezen a kiadványon NKA-logó nincs, csak egyéb, saját szponzorok jelennek meg.)

9 és 1/2 randi

„A Moziünnep nemcsak a filmeket ünnepli, hanem kifejezetten a mozizás élményét is, azt a semmi mással nem összehasonlítható szórakozást, ami a film kiválasztásával, a jegyvásárlással, a frissítők beszerzésével, a mozi előcsarnokában való álldogálás-várakozással együtt egy különleges hangulatot jelent, és amit nem képes pótolni egy otthoni filmnézés.” (Sajtóanyag 2006, kiemelés a szerzőtől) Az élmény nyilván megfizethetetlen, de a pattogatott kukoricát, pláne, ha az nem lesz olcsóbb, minek támogatni?