Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
2020.09.23.

Az évtized talán legszebben fényképezett magyar filmje a folyamatosan továbblibbenő, mindig megfoghatatlan szerelem láthatatlan érintéséről: celluloidra forgatott lenyűgöző moziélmény. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Valóban, objektív módon létezik, amit látok-hallok-tapintok, vagy csupán érzékcsalódás, netán az elme csalfa játéka? A valóság tőlünk független létezésének megkérdőjelezése évezredek óta, minimum Platóntól a Mátrixig középponti eleme a világunkról való filozófiai és művészeti gondolkodásnak, amelyet az utóbbi száz évben a pszichológia és a neurológia (valamint e kettő összekapcsolódása) helyezett új megvilágításba. 
 
Éppen ezért kifejezetten találó Horvát Lilinek az a döntése, hogy a két idegen között néhány hónappal korábban épp csak szárba szökkent, ám később meg nem történtnek tűnő szerelem meséjét nagytudású agysebészek körébe helyezte. Így ugyanis olyanok küszködnek a valóság torzított megélésének lélekölő problémájával, akik első kézből tudják, mennyire könnyen megvezethető szerkezet az agyunk.
 
Egy váratlanul felbukkanó szerelem halvány ígérete miatt költözik a világ egyik vezető agykutató központjából, New Jersey-ből haza, Budapestre hősnőnk (Stork Natasa visszafogottságában is érzékeny és árnyalatgazdag alakítása): két hónappal korábban egy amerikai konferencián halálosan beleszeretett egy magyar kollégájába. 
 
A Richard Linklater Mielőtt felkel a napjára emlékeztetően romantikus, cím- és telefonszámcsere nélkül megbeszélt randevún azonban a férfi nem jelenik meg, sőt a munkahelyén kikényszerített találkozáskor mintha fel sem ismerné őt, azt állítja, sose látta a nőt. A történet külső és belső nyomozásba fordul, egyszerre próbálja meg kideríteni, milyen rejtett élete lehet a férfinak, ami miatt oka van letagadni őt, és (pszichológus segítségével) önmagában feltárni az esetleges érzékcsalódást, illetve annak okát.
  
Bodó Viktor és Stork Natasa
Bodó Viktor és Stork Natasa
A filmek világában jártas olvasó nyilván egyből a filmtörténet egyik legnagyobb hatású remekművére, az Alain Resnais által rendezett Tavaly Marienbadban-ra asszociál, ahol ugyanígy hasztalan próbálja egyik fél a másikat a korábbi románcra emlékeztetni. Csak míg a francia új regény mestere (a forgatókönyvet jegyző Alain Robbe-Grillet) és a filmes új hullám ikonjának válasza erre az, hogy szövegen kívüli valóság nincs, csak az éppen elhangzó megbízhatatlan elbeszélés szövete létezik, Horvát Lili a misztikus-romantikus dráma műfajához közelítve folyamatosan megfejthetőnek hiteti a rejtélyt. Ugyanakkor a film szinte legvégéig fennmaradó bizonytalanság a fel nem oldás feszültségével kecsegtet, ahányszor úgy tűnik, közel kerülünk valamilyen megoldáshoz, az egyértelmű válasz kisiklik a hősnő kezei közül.
 
Mindez azért tud igazán hatásos lenni, mert ehhez a film készítői olyan lenyűgöző érzéki élményt nyújtó vizuális és auditív megformálást használnak, ami nemcsak a magyar, de a nemzetközi mezőnyben is ritka. A 35 mm-es nyersanyagra forgatott képeknek olyan tapintható lüktetése van, hogy ujjad hegyén érzed a felületeket, az arcok úgy kerülnek előtér-háttér viszonyába, hogy kifejező erejük megsokszorozódik, a képek általában oly komplexen rétegzettek, hogy egyszerre működnek mélységi szerkesztésként és plasztikus, látványszerű kompozíciókként. Maly Róbert operatőr munkája olyan kivételes kifinomultsággal rendelkezik és oly szorosan együtt él a rendezéssel, annyira képes a történetmesélést és a karakterábrázolást segíteni, hogy nem is értem, miként lehet az, hogy játékfilmben csak Horvát Lili előző filmjében kapott lehetőséget. A magyar filmben az 1999-es Simon mágusig és Máthé Tibor operatőri munkájáig kell visszamennünk, hogy hasonló vizuális kvalitású munkát találjunk.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A film érzéki gazdagsága a Felkészülés... esetében ráadásul nem pusztán kivételes formanyelvi teljesítmény, hanem talán a főhős által feltett kérdésre adott igazi válasz. A valóság nem az, amit mások egyező-hasonló tapasztalatai objektíven létezőként igazolnak, hanem az az intenzív perceptuális megéltség, amelynek révén – függetlenül attól, hogy ez esetleg tudatunk csalóka játéka csupán – testi létezésünk egyedi-egyszeri valóság-tapasztalatot kínál. Ahogyan a neurológiai betegségekben vagy agytumorban szenvedők szellemi és testi zavarai összefüggnek, és racionálisan nem igazolható, de annál valóságosabb élményeket vagy érzeteket keltenek – mint ezt a hősnő által kezelt betegnél is látjuk – ugyanúgy valóságként kell/lehet elfogadni a talán képzelt szerelmet, vagy az ugyanennyire csalóka mozit magát.
 
Így ez a film elsősorban nem a története, hanem képi és hangi világának pillanatnyi, lenyűgöző intenzitása révén létezik – és abban az értelemben egy csoda. Sajnos a film itt el nem árulandó, banálisnak bizonyuló befejezése végül elrontja ezt a feszültséget: az az érzésünk, mintha egy, az egész koncepciótól idegen, a történetet kívülről szemlélő forgatókönyv-fejlesztő kényszerítette volna ki ezt az odabiggyesztett, az egész film sokértelműségét szétporlasztó zárlatot. 
 
A Felkészülés... egyértelmű és magabiztos továbblépés a rendező karrierjében egy nemzetközi szinten is értelmezhető témaválasztáshoz és kiemelkedő minőségű formanyelvhez egy midcult típusú filmen keresztül, ami épp csak annyira válik többértelművé és késztet gondolkodásra, hogy azért ne akadályozza a viszonylag könnyed és élvezetes befogadást. Bár ennek az volt az ára, hogy elengedte azt a szociális érzékenységet és kifinomultan realista környezetábrázolást, ami a Szerdai gyereket jellemezte.
 
Szerző: Gyenge Zsolt