Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAGA ITT A TÁNCTANÁR?

Noverre: Levelek a táncról / Lábán: Koreográfia
2008. okt. 7.
Jobb későn, mint soha: a L’Harmattan Kiadó e bölcsesség birtokában indította útjára Tánctörténet című könyvsorozatát. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Mert bár a hazai táncpremierek egymást érik, külföldről rendszeresen érkeznek neves és névtelen, érdekes és érdektelen csapatok számos régi-új helyszínre, a táncról való beszédünk még mindig akadozik.  Most viszont ideje újragondolni mindezt, hiszen a sorozat kötetei nemcsak szárnypróbálgató kritikusjelölteknek lehetnek hasznos társai, de bárkinek kedve telhet bennük, aki kicsit is érdeklődik a tánc iránt, legyen az klasszikus balett vagy kortárs tánc. A jelen írás tárgyát képező két könyv ugyanis éppen a legszorosabb értelemben vett alapokkal ismertet meg. Ugyan a teória felől közelítenek a tánchoz, az emberi test színpadi mozg(at)ásához, de mivel mindkét mű szerzője gyakorló táncos-koreográfus volt, minden tanácsuk és gondolatuk több évtizednyi tapasztalaton, esetenként több évszázados hagyományon alapul.

noverreAmit persze kimondva-kimondatlanul mindketten meg akarnak haladni, de legalábbis égető szükségét érzik a nyomasztó tradíció újragondolásának. Márpedig a klasszikus balett rögzített lépéskombinációi, az előírt testtartások mérhetetlen terhet jelentettek a tánc jövőjéről gondolkodó alkotóknak. Jean-Georges Noverre (1727-1810) egyértelműen közéjük tartozott, hiszen kellemkedő kortársaival szembemenve fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy a modoros balettból értékes és önálló művészeti ágat teremtsen.

Fiktív partneréhez címezte leveleit a táncról; az élete során folyamatosan bővülő, magyarul hiánytalanul most először megjelenő írásgyűjteménye sok kortársát megdöbbentette: mi keresnivalója van egy balettmesternek az írók sorában? Márpedig a fanyar humorú, sőt helyenként magát kifejezetten gonosz megjegyzésekre ragadtató Noverre teoretikus munkásságát az utókor nagyra becsülte: 1982 óta Chevalier Noverre tiszteletére április 29-én, a francia táncos-koreográfus születésnapján ünnepeljük világszerte a Tánc Nemzetközi Világnapját.

Noverre kétségkívül megelőzte saját korát, amikor a táncról tudatosan úgy beszélt, mint a többi, már kialakult és fejlett terminológiával rendelkező művészeti ágról szokás. A közös nevező, s egyben Noverre szemében a legfőbb követelmény: „a szép természet utánzása”. Szemléletes példatára minden esetben olyan művészetekből – leggyakrabban a festészetből – merít, melyeknek már megvolt a maga kiforrott esztétikája. „A művészetek egymás kezét fogják; soktagú család, amely dicsőségre tör” – mondja, s ehhez mindjárt hozzáteszi, hogy éppen ezért kell a balettmesternek széles körű ismeretekkel rendelkeznie a történelemtől a geometriáig, az anatómiától a zenéig.

A művészetek családjának „ifjabbik fia” tehát a táncművészet, melynek megvannak a maga gyermekbetegségei – ezek volnának a merev, felejtésre érdemes szabályok. Noverre kárhoztatja azokat, akik pusztán szemkápráztató látványosságnak tekintik a táncot. A túlzott szerénységgel nem vádolható szerző önnön jelentőségét több ízben hangsúlyozza, míg kortársai művészi elképzeléséről lesújtó a véleménye: „Virágcsokor, kalicka, egy gereblye, egy öregasszony avagy egy gitár – körülbelül ilyesmiken alapszik pompás mai balettjeink cselekménye, ily hatalmas és széles témák születnek a mai alkotók fantáziájából.”

labanNoverre-hez képest a másfélszáz évvel később alkotó Lábán Rudolf (1879-1958) egyszerre lép távolabb vizsgálódása tárgyától, miközben nagyítóval veszi szemügyre annak legapróbb részleteit. A Pozsonyban született, de élete nagy részében német nyelvterületen alkotó Lábán sokrétű – pedagógusi, koreográfusi és elméletírói – életművet hagyott hátra, melynek egyik legfontosabb emléke a magyarul nyolcvankét évvel megjelenése után először olvasható Koreográfia. A vékonyka kötet címe egyszerre utal a kifejezés eredeti, szó szerinti jelentésére, vagyis a „táncírásra” (és valóban, Lábán önálló táncjelírási szisztémát is felvázol a kötetben), ám megelelőgezi a terminus mai értelmét is, hiszen a Lábán által hétköznapinak vagy célorientáltnak nevezett mozgással szembeállított művészi mozgás alapvető alkotóelemeit kívánta megérteni és rendszerbe foglalni. Hogy miért? „Tánctól idegenkedő korunkban a formaváltozások elméleti alapjai ismeretlenek. A témáról többnyire még gyakorlati tudással sem rendelkezünk, ezért problémáit lépésről lépésre tárjuk fel.”

A Koreográfia éppen ezért nem annyira kezdőknek, inkább középhaladóknak szóló olvasmány. Sőt több annál, ahogy erre Fügedi János szerkesztő az előszóban felhívja figyelmünket. Szinte foglalkoztatókönyv abban az értelemben, hogy a Lábán által az ikozaéderre alapozott új koreográfia, melynek kulcsszavai olyan, közelebbről nem is mindig meghatározott fogalmak, mint a lendület és a feszültség, az irányok és a pályák, megköveteli az írott, képekkel és rajzokkal bőségesen illusztrált szöveg gyakorlatba ültetését. Mivel a matematikai képletekbe sűrített tudás középpontjában minden esetben a térbe helyezett test vizsgálata áll, a könyv nemcsak a tánc, de bármiféle színpadi létezés megértéséhez is hozzájárul. A kötet megjelenése ünnep: a XX. századi tánctörténet meghatározó személyisége előtti megkésett tisztelgés.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek