Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FELKAROLNI A SZOKATLANT

4. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál / Szeged
2020. szept. 17.
Még a járványhangulat és a szakmai feszültségek sem tudták lelassítani a Szegeden negyedik alkalommal megrendezett Zsigmond Vilmos Filmfesztivál lendületét. Sőt, valahogy mindez még komolyabb súlyt adott neki és segített rávilágítani a filmművészet szerepére a szélsőséges időszakokban. HARSÁNYI DOMONKOS BESZÁMOLÓJA.
Ha átlagos évet írnánk, ez a fesztivál már májusban lezajlott volna, 2020 azonban a lehető legtávolabb esik a szokványos év definíciójától. Ugyancsak rendhagyónak számít a filmfesztiválok körében a szegedi szemle. Névadójához hűen a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál az operatőri munkát helyezi középpontba: a fődíjat nem a legjobb film, hanem a legjobb operatőri munka kapja. A versenyfilmek kiválasztásának legfőbb kritériuma szintén a látvány, így a feszt öt napján keresztül, reggeltől estig vizuális élményekben volt részünk.
  
A száz éves Belvárosi Mozi épülete
A száz éves Belvárosi Mozi épülete
Szeged város egyetlen filmfesztiválja azonban nem csak kínálatában tükrözi a látványközpontúságot. A vetítéseket a fesztivál megnyitó napján századik évfordulóját ünneplő és teljeskörű felújítása után nemrég újranyitott Belvárosi moziban rendezték meg. Eredeti állapotára restaurált homlokzat, letisztult, korszerű belső terek és egy monumentális nagyterem. 
 
A tradicionális értelemben vett filmszínház láthatóan fontos ügyének tekinti a filmkultúra népszerűsítését. Ezért kapott helyet egy filmkiállítás is az épületben, amely azt az ambiciózus küldetést vállalta magára, hogy végig vezeti látogatóit a filmszínház és rajta keresztül a filmkészítés történetén, a némafilmes kezdetektől a virtuális valóságig. Még ha ez nem is sikerül maradéktalanul, és az okostelefonnal interaktívvá tett élmény hagy némi kívánnivalót maga után, remek belépőt jelent a mozgóképek világába. A kiállításon külön szekciót szántak három helyi születésű filmkészítőnek, Balázs Bélának, Csőke Józsefnek, a Magyar Filmhíradó és sportközvetítések, dokumentumfilmek rendezőjének és természetesen Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrnek. 
 
Az idén épp 90 éve született alkotó (akinek a nevét a mozi nagyterme is magán viseli) életét egy VR rövidfilmben is megismerhetjük. A Fény mestere című 15 perces alkotás a mozi megbízásából készült és kizárólag ebben a teremben látható. Ormótlan szemüveggel a fejünkön „Zsigmond Vilmosként” csöppenünk bele négy, az életéből kiragadott eseménybe. A virtuális valóság adta 360°-os látvány azonban nem bizonyul a legszerencsésebb médiumnak operatőri szemszögből, a történet pedig nem képes érzékeltetni a mester jellemét, és legnagyobb erényét: sajátos látásmódját. Épp térbeli szabadsága korlátozza a történetmesélésben rejlő lehetőségeket és oldja fel magában azokat mindössze látványos mutatvánnyá. Így leginkább azt bizonyítja, hogy ez a fiatal technológia nem válthatja le azt a bizonyos moziélményt, amiből a fesztivál idei versenyprogramja gazdagon kínált.
 
El monstruo invisible
El monstruo invisible
Egy külföldi utakban szűkölködő nyár elmúltával az ember minden eszképizmust szívesen fogad, a Belvárosi mozi termei pedig egy héten át pontosan ezt kínálták. A szervezők ebben az évben igazán komolyan vették a nemzetközi jelzőt. A harminc versenyfilmből mindössze hét volt hazai, ami az elmúlt évekhez képest nagy eltolódás a külföldi filmek javára. És nem csak a szomszédból: dél-afrikai, francia és norvég nagyjátékfilm mellett argentin és mexikói rövidfilmek tarkították a versenyt.
 
A legnagyobb és legszínesebb választékot a kisjátékfilmek között lehetett látni, ahol furcsamód a spanyol ajkú alkotások voltak túlnyomó többségben. Közülük került ki a kategória nyertese is. Az El Monstruo Invisible (A láthatatlan szörny) egy Fülöp-szigeteki kisvárosban mélyszegénységben tengődő család életét mutatja be a kisiskolás korú és javíthatatlanul optimista Aminodin szemén keresztül. Javier Fesser filmje közérthetően és nagyon szerethető módon adja át üzenetét, miszerint a legnagyobb tragédiák között is meg lehet találni a boldogságot. Kár, hogy narrációjával túlartikulálja mondanivalóját, amit Jairo Iglesias képei önmagukban is csodálatosan érzékeltetnek: fontos üzenetei így közhellyé egyszerűsödnek.
 
A három versenyben lévő mexikói rövidfilm közül kettőt díjaztak a fesztiválon. A No pases por San Bernardino (Ne vágj át San Bernardinón) Szeged Város díját nyerte el. A film egy fiát elvesztett parasztasszony küzdelmeit követi, aki az értelmetlen halálesetre próbál magyarázatot találni. A mű érzékletesen ábrázolja a politikai érdekek és az egyén tragédiája közti képmutató viszonyt, és bensőséges betekintést enged egy távoli kultúrába. Univerzálisabb témát dolgoz fel a fesztivál diákzsűrijének díjazottja, Raúl Sebastián Quintanilla filmje, az Otras Personas (Más emberek). A két gyerekkori barát szerelemmé váló kapcsolata egyszerű, de szívmelengető történet, amely a különlegesen természetes és manírmentes színészi játéktól válik emlékezetessé.
 
Két csík
Két csík 
A kisjátékfilmek között csupán két magyar mű szerepelt, de ezek színvonalukkal pótolták a hiányt. A Két csík egy fiatal kapcsolat történetét dolgozza fel, akár mexikói társa, mégis más oldalról. Vilmányi Benett és Sodró Eliza válaszúthoz érkezett szerelmeseket alakít az intenzív kamaradrámában. A gyermekvállalás kérdését boncolgató filmben Bántó Csaba operatőr kézikamerás felvételein keresztül a karakterek minden rezdülését velük együtt éljük meg.
 
Csoma Sándor Castingja nyerte el a fesztivál kritikus zsűrijének díját. A filmben a mélyszegénységben élő tizennyolc éves Júlia modellválogatásra jelentkezik, amiről hamar kiderül, hogy valójában pornófilmbe keresnek szereplőket. Blénesi Kincső első játékfilmes szerepében rendkívüli érzékenységgel és minimalizmussal alakítja a körülményeinek kiszolgáltatott lányt, a visszafogott és remek arányérzékkel bíró rendezésnek köszönhetően pedig elemi erejű, higgadtságát végig megőrző történet válik belőle.
 
Ezektől eltekintve kevés kiemelkedő kisjátékfilm szerepelt a fesztiválon. Nagy részük egyetemi vizsgamunka volt, tisztességesen elkészített, ízlésesen fényképezett, de könnyen felejthető alkotások, kevés eredetiséggel és a kísérletezés szándéka nélkül. Ez elmondható a kísérleti filmekről is. A kategória nyertese, a Strength, egy női testépítő képi társításokkal felrázott háromperces monológja, amely a tradicionális női szerepekről gondolkoztat el, kísérletezési szándékai azonban az asszociatív montázs használatában ki is merülnek.
 

A Strength által feldolgozott téma fonákjával foglalkozik a fesztivál fődíjasa, a dél-afrikai Knuckle City. Mdantsanét Dél-afrika bokszmekkájaként tartják számon, ahonnan az elmúlt években több világbajnok is kikerült. A sport jelenti a legitim kitörési lehetőséget a helyi férfiak számára. Ezt az utat választja a jószívű nőfaló, Dudu is, aki még a harmincas évei végén sem érte el az áttörést. Öccse alvilági kapcsolatain keresztül azonban még lehet egy utolsó esélye a sikerre, amivel kiemelheti családját nincstelenségükből.
 
A film valódi kuriózum. Sajátos módon elmélkedik a maszkulinitásról és a családfő szerepéről egy olyan világban, ahol a nyers fizikai erő minden más emberi értéket felülír. Elbeszélésmódjában a groteszk humort ötvözi egy egzisztenciális drámával, mindennek pedig az erőszak ad nyomatékot. Bár folyamatosan jelen van, a kegyetlenség sosem válik öncélúvá, sem a szórakoztatás eszközévé. Willie Nel operatőr mesterien komponált, éjszakai képei mindezt misztikummal és az erőszakot ellensúlyozó meghittséggel teszik örökérvényűvé. A Knuckle City-vel csak egy ilyen fesztiválon találkozhat az ember, és ezért is igazán érdemes eljönni ide.
 
A kultúra hasonlósága miatt közelebb áll hozzánk a legjobb nagyjátékfilm díját elnyerő német tengerészeti dráma, az itthon már 2018-ban bemutatott Styx. A címével a görög mitológiában az élők és holtak birodalmát elválasztó folyóra utaló filmben egy magabiztos, humanitárius doktornőt követünk hajóútjára az óceánon, ahol egy menekültekkel teli, léket kapott halászhajóval találkozik. Fájdalmasan őszinte megközelítésével és pattanásig feszülő konfliktusaival a Styx a fesztivál egyik legidőszerűbb, erőteljes filmje volt.
 
Magdolna. A képek forrása: Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Magdolna. A képek forrása: Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Az idegen nyelvű filmek túlereje ellenére a magyar témák sem szorultak teljesen a háttérbe. A három versenyben lévő hazai nagyjátékfilm, Tóth Barnabás Akik maradtak című érzékeny drámája, a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, Bagota Béla körömlerágós erdélyi thrillere, a Valan – Az angyalok völgye, és az Európában először a fesztiválon bemutatkozó életrajzi film, a Magdolna mellett számos magyar klasszikust is levetítettek versenyen kívül. 
 
A fesztiválon délelőttönként a filmes alkotókkal folytatott kerekasztal-beszélgetéseken és mesterkurzusokon a néző alaposabb betekintést kaphatott a filmkészítés rejtelmeibe. Olyan témákról, mint a fekete-fehér filmek örökérvényűsége, vagy a különböző operatőri látásmódok, a szakma elismert alakjai beszélgettek, többek közt Török Ferenc, Sopsits Árpád, Buvári Tamás, vagy Kende János és Máthé Tibor életműdíjas operatőrök. Ezek a fórumok hangsúlyozták a fesztivál legfőbb erényeit: a szakmával való szoros kapcsolatát és a vélemények szabad ütköztetését.
 
Erre a tényre hívta fel az érkezők figyelmét a mozi bejáratánál felállított piros-fehér szalagos installáció is. Ahogy a fesztivál névadója, a legtöbb meghívott alkotó is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (akkor még főiskola) egykori diákja. Az egyetem autonómiájának kérdése ott lebegett minden beszélgetés felett, és volt, hogy főiskolai történetek és a beszélgetők kölcsönös emlékei törték meg egy-egy pillanatra az épp tárgyalt témákat. Így tudott összefonódni a filmes szakmai tudás az aktuális közéleti kérdésekkel. Ennek a két dolognak pedig kéz a kézben kell járnia, ahogy ezen a néhány napon is kiderült.
 
Minden hátráltató tényező ellenére felelősségteljes, meglepően felszabadult rendezvény volt a 4. Zsigmond Vilmos Filmfesztivál. Ahelyett, hogy a normalitáshoz ragaszkodott volna egy abnormális időben, teret engedett a kreativitásnak és hagyta saját medrében folyni az eseményeket. Így tudott többé válni egyszerű filmszemlénél.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek