Marc Noman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare / Miskolci Nemzeti Színház
2020.09.15.

A Szerelmes Shakespeare sokkal jobban működik színházban, mint filmen. Nem véletlen: a szerzők, s közülük gyanítom, főleg Tom Stoppard, mintha a Színházhoz írtak volna ódát. Az Élet, a legnagyobb rendező, meg úgy hozta, hogy a miskolci nagyszínházi bemutató a vírushelyzet miatt a tavaszról a nyár végére, az újraindulás első napjaira tolódott. Lehet-e a véletlent ennél nyomatékosabban metaforaként tekinteni? PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Ez az írás a Szerelmes Shakespeare 2020. augusztus 25-i előadásáról született. Nem elsősorban azért fontos ezt jelezni, mert a színház a pillanat művészete, estéről estére különböző energiákkal és diszpozíciókkal, hanem azért, mert két beugrást láthatott a közöség: Marlowe-t Feczesin Kristóf helyett Harsányi Attila, Burbage-et Somhegyi György helyett Rusznyák Gábor alakította. Harsányi teljes odaadással, jelenléttel, de a hirtelen beugrás miatt példánnyal a kezében lépett színpadra, ettől a vizuális jeltől a tanítvány-mentor viszonyt kibontó Shakespeare–Marlowe-jelenetek, ha nem is lettek hiteltelenek, de erősen megbillentek. Rusznyák jóval ismerősebben mozgott a színpadon, a szövegismereten túl jófajta játékkedvet is mutatva; ráadásul a színházi élet aktuális valósága miatt a bajban Burbage saját színházát odaadó szolidáris gesztusa az én vállaltan szubjektív szűrőmön átérve egészen más hangsúlyt kapott attól, hogy a színháztulajdonos vezető színészt egy művészetitanács-tag rendező játszotta. Mérlegelve a beugrások következményét az előadásra, a Revizor szerkesztőségével konzultálva úgy döntöttem, megírom a kritikát. 
 
Mészöly Anna
Mészöly Anna
Műfajilag a Szerelmes Shakespeare fanfiction a Rómeó és Júlia keletkezéséről. (Elnézést kérek az írásban közreműködő többiektől, a társ-forgatókönyvíró Marc Normantől és a színpadra adaptáló Lee Halltól, hogy néhány sorral följebb Tom Stoppardot toltam előtérbe, de nála, a Rosencrantz és Guildenstern halott szerzőjénél nagyobb Shakespeare fanfiction-író nincs.) Adott egy drámaíró, bizonyos Will Shakespeare, aki anyagi megszorultságában megíratlan darabot ad el Rómeó és Etelka, a kalóz lánya címmel, és adott egy nemeslány, Viola de Lesseps, aki a tilalom ellenére nőként színész akar lenni, és férfinak öltözve elmegy a meghirdetett meghallgatásra. A szerelem - ugyan nem első látásra, de - fellobban közöttük, és amikor ez kiderül, nem csupán őket, de az egész társulatot veszélybe sodorja a helyzet. A szerelmi szál háttere rövidke és vázlatos színháztörténeti fejezetnek is beillik, felvonulnak benne az Erzsébet-kor nagyjai. Kulisszán inneni és túli világ egybejátszik, összemosódik, és megszületik „a világirodalom legszebb szerelmi tragédiája”. A közegkijelölés mellett ezt a történetiséget erősíti az előadást nyitó gesztus, ahogyan leereszkednek a trégeren az üres térbe a ruhák, megérkeznek a színészek, és kezdődhet a játék, illetve a zárás, ami ennek az inverze.
 
Rózsa Krisztián, Szabó Zoltán
Rózsa Krisztián, Simon Zoltán
Míg a film egy olyan romantikus komédia, amihez nemhogy Shakespeare-kutatónak, de még színház iránt érdeklődőnek sem nagyon kell lenni, elég kedvelni a romkomokat és a kosztümös filmeket, a belőle készült színdarabnak a főszereplők, Will és Viola mellett van egy harmadik fókusza: a színház maga. Lehet a történet szempontjából kiemelt karaktereket nagy nevekkel játszatni a filmben, el is lehet velük vitetni a tejfölt, azonban a drámaíró életművét illető, metaszintű utalások csak színpadon élnek meg. (Nem beszélve az olyan finoman szofisztikált, Miskolc mellett tényleg csak néhány helyütt hatásos atelier poénokról, mint nagy párosként Fellner és Helmer emlegetése.) Van kutya is, gyerek is a színpadon, de valljuk be, csak ettől nem működik egy előadás. Sokkal fontosabb, különösen a napi események fényében, hogy a darabban elhangzó, a színházcsinálás leglényegét illető mondatok valódi és minőségi társulat nélkül a semmibe szállnak. Márpedig Miskolcon valódi és minőségi társulat van, amit már sokszor, sok helyütt leírtak, leírtunk, de nem árt ezt újra és újra megtenni. Just for the record.
 
Szabó Máté rendezésében a Szerelmes Shakespeare egy kedves, udvarias előadás, de hát ebben a történetben nem egy Závoczki Endre és Zeller Juli, vagy ha már színház, akkor Pálfi Tibor és Tóth Hermin szeretnek egymásba végzetesen és villámcsapásszerűen. Mészöly Anna szép, komoly Violája baldachinos ágyban és nézőtéren színházról álmodozó szégyenlős lányból lesz magát ambíciók, lelki és testi vágyak tekintetében is felvállaló, és magáért a kor korlátai között kiállni merő fiatal nő. Házassága kompromisszum, de gyorsan világossá válik, hogy nem a férj, az inkább felfuvalkodott pénzember, mint agresszív macsó Wessex (Simon Zoltán) dominál szellemileg a kapcsolatban. Rózsa Krisztián Will Shakespeare-je nem egy ifjú lánglelkű zseni. Abban a pillanatban látjuk, amikor még csak egy tehetséges és ígéretes fiatalember, a szerethető svihákok minden pozitívumával, és megéli az első nagy, életének minden területére kiható szerelmet. Máhr Ági méltósággal, megértéssel, de a rang megkövetelte szigorral és távolságtartással bíró Erzsébet; praktikus, derűs, de nem a helyzetek gyors átlátásában erős színházigazgató Szegedi Dezső; csupa csicsergés, csupa derű Seres Ildikó mint Dajka – és lehetne tovább sorolni mindenkit a színlapról, mert mindenki hozzáadja a magáét az előadás szívrétegéhez. 
 
Rózsa Krisztián, Mészöly Anna. Fotók: Éder Vera
Rózsa Krisztián, Mészöly Anna. Fotók: Éder Vera
Jelentéses a látvány (díszlet: Cziegler Balázs, jelmez: Berzsenyi Krisztina), ám a vizuális orgia jelzőt még kompromisszummal sem használnám rá. Érezhető a korhűségre törekvés, meg az is, hogy az apró, markáns részleteknek le kellett maradni, emiatt pedig minden gondosság ellenére a végeredmény mesejátékszerű retrónak hat. (Rusznyák Gábor zeneszerzőként ezzel szemben a 16. századra rákevert 20. századi slágerekkel és mai elektronikus alapokkal bátran játszik az anakronizmussal.) Fa a díszlet, mintha a Globe lenne – mondom ezt bátortalanul, mert épp a felismerhető globe-osság hiányzik belőle, de hát Shakespeare-nek sztereotipikusan mi más járna –, ez alakul át kocsmától de Lesseps-házon át Temze-csatornáig. A legfeltűnőbb benne mégis a hiány. Mintha bizonyos elemeket a díszítők elfelejtették volna beépíteni, vagy a produkció tájváltozatát látnánk. Várja a szem, hogy elidőzhessen valamin, végül kielégületlen marad. Ebbe a háttérbe olvadnak bele a színházon kívüli világban élők szürke ruháikkal, ahonnan Viola ki akar törni. Két út áll előtte: a barnával, feketével, sárgával jelzett színház vagy a pirosat, bordót, csillogó uralkodói aranyat hordó udvar. Az előbbit választaná a vágy, az utóbbit választja a kényszer, a kötelesség, és mivel egy okos nőről van szó, nem kérdés, hogy a megszürkülő színésztruppot látva maga is hamar belátná, az a jövő lehetetlen és kilátástalan. 
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Papp Tímea