A farkas gyermekei / HBO
2020.09.14.

Meggyőződés és szkepszis, vallási fanatizmus és ateizmus csap össze Ridley Scott legújabb sorozatában, egy olyan világban, ahol végképp elmosódik a határ ember és android között. A kritika az első három epizód alapján készült. VIGH MARTIN CIKKE.

Ridley Scott nevéhez ma már ambivalens képzettársítások kapcsolódnak. Ez az állítás néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még Scott az egyik legegyedibb látásmódú filmesnek számított, olyan alkotásokkal, mint A nyolcadik utas: a Halál, a Szárnyas fejvadász vagy a Thelma és Louise, valószínűleg nem állta volna meg a helyét. Mára azonban a régi dicsfény megkopott, és ugyan jön még néha egy-egy Mentőexpedíció, az angol filmes mintha már nem igazán találná magát. Erre talán a legjobb példa az Alien-franchise, amelynek legújabb kori folytatásait általában vegyes kritikai- és nézői visszhang kíséri, ráadásul a történet és az idővonal labirintusából sem látszik a kiút. Scottot is elérte a változás szele, a mára szinte uralkodóvá váló sorozatos szcénában is kipróbálta magát, a Tabu és Terror azonban inkább tűnt egyfajta műfaji kirándulásnak. A farkas gyermekei ellenben bizonyos szempontból visszatérés a kályhához, hiszen tartalmi és motivikus szempontból, a felvetett kérdések terén komoly hasonlóságot mutat Scott korábbi műveivel. Mi tesz minket emberré? Mik lehetnek egy új világ alapjai? Miben nyilvánulhat meg az isteni gondviselés, mi a világunk origója? Ezeket a kérdéseket teszik fel az alkotók (a széria showrunnere Aaron Guzikowski, aki többek között a Fogságban sorozatát is jegyzi), a válaszok pedig az első három epizód alapján korántsem egyértelműek.
 
Abubakar Salim és Amanda Collin
Abubakar Salim és Amanda Collin
A sorozat klasszikus disztópikus képpel indul. A Föld szinte teljesen elpusztult, az emberek pedig egy Bárka nevű űrhajón hagyják el a bolygót. Amolyan előőrsként előre küldenek azonban két androidot, Anyát és Apát, hogy kezdjék el az emberiség új otthonának benépesítését, s e célból a gondjukra bíznak hat emberi embriót. Sajnálatos halálesetek után azonban egyetlen gyerek, Campion (ő születésekor nem sír fel, küzdelme után kapja ezt a nevet) marad életben, aki a „szülők” szélsőségesen ateista világnézetével szembehelyezkedve elkezd hinni valamilyen felsőbbrendű hatalomban. Eközben látjuk a másik végletet is, hiszen a Bárkán túlélő, radikálisan vallásos csoport tagjai is igyekeznek szervezett közösséget alkotni az új világban.
 
Egyetemes és aktuális, ez az első két szó, amely eszünkbe juthat a sorozat kapcsán. És bár ez némileg paradoxnak tűnhet, a készítők nagyon okosan oldják meg, hogy az alapvetően tág spektrumú megközelítés remekül rímeljen a korszellemre. Minden gesztuson érződik az egyetemes beszédmód igénye. Egy sajátos genezist látunk kibontakozni (nem véletlen a sivatagi környezet sem, mint az Ószövetségre való utalás), amelyben azonban a teremtő személye nem is lényeges, sokkal inkább az ember van a középpontban. Az ember, aki évszázadok alatt sem változik, fejlődik, időről időre ugyanazokba a csapdákba esik bele. (Ezt erősítik a gyakori idősíkváltások, hiszen láthatjuk, hogy bizonyos jellembeli hiátusok függetlenek kortól és időtől.) Az allegorikusság, a parabola-jelleg érhető tetten abban is, hogy akárcsak Aronofsky Anyám!-jában, úgy itt is Anyáról és Apáról van szó, akik nem valós jellemek, hanem szerepek, archetípusok megtestesítői. Ebből a szempontból különböznek például a Westworld androidjaitól, mert bár kinézetük, viselkedésük kísértetiesen emberi (egészen addig, ameddig nem dühösek, a készítők mintha ezzel is jeleznék a bennünk lakozó elfojtások sötétségét), nem rendelkeznek még programozott személyiséggel sem. Náluk a kérdés nem az, hogy milyenek, hanem hogy mi a funkciójuk. Ezen a ponton pedig először válik világossá, hogy miért aktuális a sorozat. Ugyanis bár a háttér és a körítés nem erről árulkodik, A farkas gyermekei erőteljesen foglalkozik a női és férfi szerepekkel, azok megváltozásával. Ebben a relációban ugyanis Anya a harcos, a védelmező, míg Apa a szeretetteljes hátteret biztosítja. Emellett a szülőség mibenlétével kapcsolatban is megfogalmazódnak kérdések. Számít-e a biológiai kapocs, hól húzódik a határ a gondviselés és a túlféltés között? Abubakar Salim jól asszisztál Amanda Collin játékához, aki viszont egészen zseniális. Pedig nem volt könnyű dolga, mert hirtelen és éles váltásokat kellett hitelesen ábrázolnia, de sikerrel vette az akadályokat, épp annyira autentikus aggódó anyaként, mint vérszomjas gyilkológépként.
 
Travis Fimmel
Travis Fimmel
Ahogy említettem, a sorozat alapvető ellentéte az ateizmus és a szélsőséges vallásosság kettőssége. És a fentiek alapján kitűnik, hogy a tudomány és a ráció által vezérelt androidok nem idealizált formában jelennek meg, nincs ez másként a Bárka szinte szektaként funkcionáló túlélőivel sem. Az ő oldalukon is folyamatosak a biblikus utalások, emellett a ruházat, a páncél mintázata utal arra, hogy ők a kereszténység egyfajta sarkított változatát jelenítik meg. A névadás is ebbéli fogódzót kínál, hiszen a fény és az élet védelmezőjének áldozó Mithrász-kultusz a keresztény hit egyfajta előzménye. Az emberi gyarlóság, a kisszerűség reprezentálódik a képükben (elég csak arra gondolni, hogy a szál két legfontosabb szereplője imposztor, akik más helyett kerültek fel a Bárkára), és mintha a készítők azt mondanák, hogy egyik szélsőség sem jobb, mint a másik. Ezen a ponton pedig megint csak remekül érzékelhető a sorozat aktualitása, ugyanis A farkas gyermekei végső soron a megosztottságról, a szélsőségek eluralkodásáról szól. Arról, hogy a két tábor között hogyan képződik áthatolhatatlan szakadék, és ez hogyan teszi lehetetlenné mindkettő számára a túlélést.
 
Mindezt a gondolati síkot egy nagyon erős, ám ambivalens képi világ támogatja. Ambivalens és disszonanciát keltő, mert minden esetben ellentétes a néző első elvárásával. A vallási tematika kapta ugyanis a klasszikusan sötét, disztópikus metropolisz képét, míg az ateista vonulat hátterében szürkés felhők, körkörös szimbólumok és végeláthatatlan nagytotálok állnak.
 
Ridley Scott sorozata tehát remekül kezdett. Az első három rész nagyon jó kérdéseket tett fel, s ha az évad második felében a készítők ügyesen sáfárkodnak az információkkal és a válaszokkal, könnyen az idei év egyik legtartalmasabb sorozatát kaphatjuk végeredményként.
Szerző: Vigh Martin
Címkék: HBO, Sorozatok