A magyar film reneszánszát éli, már ami a fesztiválsikereket, rangos díjakat illeti. A közönségfilmek terén azonban jóval vegyesebb a kép: bár végre készülnek tisztességes műfaji filmek, olyan alkotások, melyek igényesen próbálják szórakoztatni a közönséget, és saját kereteiken belül még társadalmi jelenségekkel, aktuális problémákkal (modern párkapcsolatok, a titkok, elfojtások szerepe a társadalmunkban) is foglalkoznak, továbbra is gyakoriak az alapvető igényt is nélkülöző próbálkozások. Az összkép ambivalens, mert minden BÚÉK-ra jut egy Pappa Pia, minden Nyitvára egy Pesti balhé.
Lakos Nóra első nagyjátékfilmje valahol a két véglet között helyezkedik el, mert bár meg sem próbál aktuális lenni, bármilyen komolyan vehető üzenetet megfogalmazni, egyúttal mentes attól a fajta nívótlan humortól is, mely a negatív példaként említett mozikat jellemezte.
Dóra túl van egy csúnya szakításon, gondolatait azonban kitölti új cukrászdája, a Hab, ahol a filmes tematika jegyében Ruttkai Éva, Leonardo DiCaprio és Ingrid Bergman fantázianevű sütemények is helyet kapnak. A drága felszerelések és alapanyagok azonban a csökkenő bevétel miatt egyre inkább megfizethetetlenek a lány számára. Kapóra jön ekkor egy pályázat, amely harminc millió forintos támogatást kínál családi vállalkozásoknak. Itt jön a bökkenő, Dóra ugyanis egyedül nem pályázhat. A szomszéd fiú, Lacika és a frissen megismert Marci azonban a lány segítségére siet, így elkezdődhet a négynapos workshop, melynek végén döntenek a főnyereményről.
Klasszikus romantikus vígjátéki elemekből építkezik tehát a Hab. Adott a félreértéseken, hazugságon alapuló kiinduló helyzet, az utat pedig szerencsés véletlenek, és az első jelenettől kezdődően egyértelmű szerelmi szálak szegélyezik. A film mégis kiemelkedik a magyar vígjátéki átlagból humora minősége és milyensége miatt. Ezúttal ugyanis nem a megszokott, harsány, sok esetben bántóan sztereotip, gyenge panelekből építkező vicceskedést kapjuk, hanem ennek jóval visszafogottabb változatát, melyben a párbeszédek, illetve a klasszikus jellem- és helyzetkomikum dominál. Akadnak azért erőltetett poénok is (a bajusszal, egyen-tréningruhában szereplő Elek Ferenc Leiningen Westerburgként mutatkozik be, ezen a ponton pedig a legsötétebb emlékeink közül ugrik elő Mészáros Máté Adonisz nevű figurája a Seveledből), de az összkép még mindig sokkal viselhetőbb, mint a legtöbb magyar vígjáték esetében.
 Kerekes Vica, Gyarmati Erik és Mátray László a filmben |
A humort egyébként, a romkomoktól szintén nem idegen módon, leginkább a mellékszereplők szolgáltatják. Az alkotókat dicséret illeti, mert néhány esetben kifejezetten bátran castingoltak, így olyan, a nagyközönség számára kevésbé ismert, nagyjátékfilmekben ritkábban szereplő színész, mint Zsigmond Emőke, Mátray László, Bányai Miklós vagy Bozó Andrea is fontos szerephez jut – Bozó például kifejezetten szórakoztató a workshop teátrális, felszínes, a látszatnak mindent alárendelő vezetőjeként. Az igazi felfedezés mégis a Lacikát játszó Gyarmati Erik. Ritka az ennyire erős és pontos gyerekszínészi jelenlét, Gyarmati kifejezetten profi és letisztult alakítást nyújt, egy pillanatra sem érezni hiteltelennek. Persze az említetteken kívül Elek Ferenc és Kovács Lehel, a magyar film utóbbi éveinek legmegbízhatóbb comic reliefjei is jelen vannak.
A film legnagyobb gondja megint csak a választott műfajból fakad. Az alapszituáció valószerűtlensége sajnos nem hagy teret a mélyebb mondanivalónak. Az aktuális problémák ugyanis ott bujkálnak a Hab mélyén is, az alkotók azonban mintha látványosan nem akartak volna ezekkel foglalkozni. Pedig fájóan reális karaktertípusok (az elköteleződésre képtelen, harmincas férfi, a kapcsolatában elnyomott férj, az anyaság gondolatától is megriadó fiatal lány) tűnnek fel a történetben, a negédes megközelítésmód azonban egyszerűen nem hagy teret ezen szálak kibontásának.
 A képek forrása: MAFAB |
Talán a Szikszai Rémusz által megformált coach említhető ellenpéldaként: számára sikerült néhány maró, a hétköznapjainkból és tapasztalatainkból ténylegesen visszaköszönő mondatot írni. És hiába nagyon jó Kerekes Vica és Mátray László párosa, ha a kapcsolatuk az első pillanattól fogva kiszámítható és hiteltelen, szinte percre pontosan megjósolható, hogy mikor milyen érzelmi stádiumon fognak végigmenni. Emellett a film szerkezete szét is esik idővel, a befejezés már nagyon hirtelen, és a karakterfejlődés íve is megreked egy ponton.
A képi világ viszont kifejezetten ötletes. A néhány esetben plasztikus, másszor épp barokkosan túldíszített képek remekül szolgálják a film atmoszféráját, egyszerre idézve meg egy kicsit Jean-Pierre Jeunet-t és Wes Andersont is. Bálint Dániel helyenként kifejezetten ötletes megoldásai (gondoljunk csak a diák, a különböző vetítések alkalmazására) és Balázs Ádám korszakról korszakra ugráló zenéi technikai oldalról tökéletesen egészítik ki Lakos koncepcióját.
A Hab tehát összességében korrekt film, amely néhány alapvetően elsőfilmes és műfaji természetű hiányosságtól eltekintve megállja a helyét, sőt még szórakoztatni is képes. Lakos Nóra személyében pedig ismét kaphatunk egy olyan magyar rendezőt, aki ízléssel és alapvető igénnyel fordul a közönségfilm felé.