PLACCC Fesztivál 2020
2020.09.07.

Felemás helyzetben voltunk júliusban. Volt is járvány, meg nem is, voltak is korlátozások, meg nem is. Vissza is tért az élet a megszokott kerékvágásba, közben meg dehogyis. Ebben a furcsa átmeneti helyzetben a művészek reflektálhattak a bezártság-élményükre, a megváltozott feltételekre, de a nyitással járó újrafelfedezésre is, tehettek lépéseket a jövő felé is, de akár időbélyegszerű lenyomatát is adhatták a jelen helyzetnek. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.

Amikor a PLACCC Fesztivál dán partnerével (Metropolis / Koppenhágai Nemzetközi Színház) együttműködésben ősz helyett nyárra írta ki pályázati felhívását, még tartott a veszélyhelyzet. Ehhez alkalmazkodva a kiírást - amennyire egy köztéri művészeti eseménysorozat ezt megteheti - az online térre és a magyar / Magyarországon élő művészek támogatására alakította át a fesztivál. Ennek eredményeképpen öt meghívott előadó és tizenhárom nyertes pályázó projektjét láthattuk június végétől július végéig - az időközben újra megváltozott helyzethez ismét gyorsan alkalmazkodva - online és köztéren. 

A megadott játékszabályok szerint a művészek egy ötórás sétát tettek a városban, és ez alatt az idő alatt hat alkalommal élőben bejelentkeztek. A séták egy részét élőben is lehetett követni, egy részét csak online, de mindegyiket rögzítették és dokumentálták. A tizennyolc projekt sok irányban gondolkodott, sokféle témát, eszközt, formát hívott elő. A teljesség igénye nélkül rövid áttekintést szeretnék adni róluk (a Wa(l)king the city keretén belül megvalósult kísérletek, projektek, alkotások folyamatosan megtekinthetők itt). Köztük nagyobb témakörök illetve formai keretek látszanak kirajzolódni, amelyek összekapcsolhatók, csoportosíthatók.

Murányi Marcell: Bug
Murányi Marcell: Bug
Az első kategóriába azokat az alkotásokat sorolom, amelyek a részben már visszanyert KÖZtér adta lehetőséget arra használják fel, hogy közügyekre hívják fel a figyelmet, akár természetvédelemmel, környezettudatossággal kapcsolatosak, akár társadalmi jellegűek. Hiszen a pandémia mindkét irányban sok kérdésre vetett hirtelen még a megszokottnál is élesebb fényt. Murányi Marcell képzőművész olyan köztéri installációkat hozott létre, amelyekben teljesen háttérbe szorult képzőművészeti alkotás mivoltuk, mert a lényegük, hogy a pandémia után újra visszaszorulóban lévő állatvilágnak biztosítsanak életteret. A Bug című projekt részeként bughoteleket, vagyis bogaraknak, rovaroknak lakhelyül szolgáló kis várakat épített a természetben található alkotóelemekből vagy hulladékból. Apró gesztusnak tűnhet mindez, de valójában fontos szemléletváltás a fogyasztói társadalom uralkodó attitűdjéhez képest. Fontosnak tartom, hogy a projekt része az utánkövetés is, amelyből kiderül, vajon megmaradnak-e a bogárhotelek a városi zöldterületeken. 

Ehhez hasonlóan Margit Anna és St. John Mckay Napraforgót ültetünk, tudna segíteni, kérem? című projektje is a városban található természettel foglalkozik: a nyolcadik kerület szabad telkeire ültet napraforgómagokat és palántákat, közösségi aktivitásra buzdítva az utca emberét is. Az ültetés illegális, reménykeltő, emberséges, szükséges. Szellemes és üde megoldás, hogy mindeközben a napraforgó-palánták vicces párbeszédeit is hallhatjuk az operatőr-szerző előadásában. 

Margit Anna - St. John Mckay: Napraforgót ültetünk, tudna segíteni, kérem?
Margit Anna - St. John Mckay: Napraforgót ültetünk, tudna segíteni, kérem?
Szintén az illegalitás peremén jár Juhász Gergő Kaska képzőművész Make it visible című projektjével. Az engedély nélkül kihelyezett plakátok ugyanúgy ki vannak tiltva a közterekről, mint a hajlék nélküli emberek. A láthatósági mellénybe bújt Juhász Gergő Kaska hajléktalan nőkről készített portréit helyezi ki a város különböző pontjaira (ahova a portré szereplője kéri), arcot, méltóságot adva ezzel a lassan arctalanná váló embereknek, akiket a törvények láthatatlanná akarnak tenni.

Egy másik, nagyobb kategóriába tartoznak azok az alkotások, amelyek különböző dimenziókat montíroznak egymásra. A síkok közötti kontrasztok, áttűnések, egybejátszások új minőséget adnak ki. A különböző dimenziók egymásra kopírozása újraértelmezi a városi tereket. A kategórián belül megkülönböztethetők inkább auditív vagy inkább vizuális alapokról induló alkotások. A hangélményt teszi meg új síknak Stern Lili és Antal Bálint Soundtrack of the City című projektje. A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene?” Hát ezen segít az alkotók által összerakott soundtrack - ami a fülünkön keresztül a látásunkat, vagyis a (köz)térérzékelésünket alakítja át. A jól megválogatott zenéknek és a kameramozgásnak köszönhetően ugyanis Budapest utcái átalakulnak. Vagy nem a zene, hanem a szándék tesz ránk másik szemüveget? Az utcán általában célzottan haladunk, nem figyeljük a környezetünket, nem vesszük észre a pocsolyák alakjait, a graffitik titkos üzeneteit, a kirakatokból tükröződő mintázatokat, a fénypászmák és árnyékok alakjait és váltakozásait, a kukák színkombinációit, a szatyros bácsi lépéseinek ritmusát, sem az utcakövekből kirajzolódó geometriai formákat. Nem épül feszültség a látvány és a hanghatások között. Az alkotók kölcsönadták kicsit a szemüket és a soundtrackjüket nekünk, a Baross utcán velük menni olyan, mintha a Halálcsillagon repülnénk át egy mini űrhajóval. Effekt nélkül.

Kovács Márton és Móser Ádám Kószáló hangszőnyeg című projektjében a két fehérbe és bézsbe öltözött zenész egyszer csak felbukkan, besétál a térbe, és a zenével változtatja át. Mint két rongyos vándor, akik egy másik szférából érkeznek hozzánk, hogy aztán felvigyenek minket oda magukkal. Mert Kovács Márton és barátai mindig tudnak úgy muzsikálni, hogy megszaggatják vele kicsit a szívünket. Somló Dávid Kicsengetés című projektjében szintén kultúrák találkoznak. Meg mi a transzcendenssel. A tudatosan lelassított mozgás, mint egy zarándoklat, magával hozza a befelé figyelés koncentrációját - ami nemcsak a karanténidő fókuszálatlanságából hiányzik, de a mindennapi utca zajából is. A csengő egyszerre buddhista szertartási eszköz és a katolikus liturgia eleme is. Szép, amikor a néző szeme észreveszi, hogy a Szent István-bazilika előtt az utcakövek mandala-mintázatot rajzolnak ki.

Lévai Viola: Együtt a térrel
Lévai Viola: Együtt a térrel
Néhány pályázat a vizualitásból indult ki, mikor különböző dimenziókat montíroz egymásra. A Stereo Akt PROvision című projektje nagyon szellemesen a VR immerzív valóságát fordítja ki saját magából: a felhasználót kívülről látjuk, fején-szemén a virtuális valóságot biztosító szemüveggel, kezén az érzékelős kesztyűvel, arcán a tátott szájú bambasággal. Viszont a virtuális valóságot látjuk rajta kívül, körülötte. Mert az maga Budapest. A karantén után ugyanis fel kell készülni a külvilágba való kilépésre. Ezt szolgálja a public space exercises csomag, aminek turisztikai és promo-közhelyektől hemzsegő narrációját végig halljuk is. Üdítő élmény. Akárcsak Vass Imre #nagydolog című projektje, ami a vécépapírjelenséget járja körül. A karantén elején központi fontosságúvá, kinccsé vált vécépapír egyszerre tárgy, forma, textúra, és ebben a performanszban filozófiai magasságokba emelkedik. A tárgy különböző kontextusokba helyezve számtalan jelentést kap, megannyi asszociációt kelt, az alkotók jókedve és ötletessége megtölti a hét videót. Így lesz a vécépapírguriga a küzdelem ajándéka, útmutató, a múlt, a jelen, a jövő vagy maga a hajlítható idő, a rend, a rendezetlenség, jelenvalóság és megfoghatatlanság, maga az univerzum tengelye.

Lévai Viola Együtt a térrel című projektje a nagy újrafelfedezők közé tartozik. Friss, szellemes, tele ötlettel, játékossággal. Minden bejelentkezés más fókuszt, más jelleget kap, de összeköti őket a kíváncsiság, a kísérletezőkedv nyitottsága, a kérdezés ártatlansága. A fiatal táncos a közterek tárgyait, formáit, hangjait, hangulatait fedezi fel. És a felfedezés itt szó szerint értendő: mint amikor egy kisgyerek először találkozik bármiféle tárggyal, órákig vizsgálgatja, szagolgatja, ízlelgeti, próbálgatja, mire jó, mert a tárgy kimeríthetetlen forrása az újabb és újabb játékötleteknek, lehetőségeknek. Lévai Viola tartja az improvizáció alapszabályát: elfogadni és továbbépíteni az érkező impulzust. Gyorsan és frissen reagál, közben pedig bölcs tudatossággal lassít és figyel. Tekintetében nincs ítélkezés. Nem avatkozik a környezetébe, hanem ismerkedik vele. Mintha először látná. Minden szembejövő felé tisztelettel és valódi érdeklődéssel fordul, legyen az műanyagzacskó, szobor, utcakő, térelválasztó bója, gyalogosok, pincérek, lépcsők, fák, bazilika, pázsit, szökőkút, galambok, gördeszkarámpa, a Duna hullámai, dudálás hangja... mind a játszótársai lesznek. Egy Fodor Ákos-haiku jut róla eszembe: segít mindennek olyannak lennie, mint amilyen úgyis. 
Címkék: PLACCC 2020, Stereo Akt