Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FÉLIG ELHÚZVA

Sardar Tagirovsky: Függöny / SZFE – Szentendrei Teátrum
2020. aug. 29.
Egy ilyen játékos, önreflexív előadásban rögtön akad valaki, aki megállapítja, hogy erről a helyzetről kellene előadást csinálni. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Jelenetek az előadásból.
Jelenetek az előadásból.  
„Ti színházi művészek nem tudtok másról beszélni, csak a színházról. Furcsa szerzetek vagytok, de én kedvellek titeket. Talán én még furcsább vagyok, hiszen egész nap nézem az arcotokat, hallgatom a mondatokat, amelyek elhagyják ezeket a szenvedélyes színházi szájakat” – mondja a Függöny című Sardar Tagirovsky-darab egyik szereplője. Lehetne talán színikritikus is az illető ezzel a szöveggel, de nem az, hanem gazdasági igazgató. Molière társulatában, vagy bárhol máshol. Elég tág színházi közegről gondolkodhatunk abban a szimpatikus kis négyszögudvarban a Ferenczy Múzeum kertjében, ahol a Szentendrei Teátrum a Függöny bemutatóját tartotta.
 
A Szentendrei Teátrum ezen a nyáron vigasztaló ínyencségeket kínált a színházfüggőknek, akiket megviselt a március óta tartó ínség. Otthon adott például a Nyílt Fórum idei drámái felolvasószínházi előadásainak a Vasvári Csaba vezette teátrum. Vagy befogadta ezt a félkész vizsgaelőadást, amelyet szeptemberben visz majd színre az Ódry Padlásán a színiegyetem negyedéves bábos osztálya.
 
Talán a félkész nem is egészen helyes kifejezés, mindenesetre az 1.0 verziót láthattuk a Függöny című produkcióból. (A szünet utáni második rész tagadhatatlanul megíratlannak és kidolgozatlannak hatott.) Széltében és hosszában Sardar Tagirovsky alkotása, de szedett magára Molière-től, Bulgakovtól, Szophoklésztól, Racine-tól, Mnouchkine-tól és más színházi kollégáktól is. Az alapanyagok között említik például a Versailles-i rögtönzést, amellyel a rendező egyszer már dolgozott, amikor „alapján” módon Sényi Fanni dramaturggal Temesváron hoztak létre bemutatót. Ez a kevéssé ismert Molière-darabka voltaképp egy bírálat viszonválaszára született viszonválasz viszonválasza, mert abban az időben még nem nyílt levelekben reagáltak egymásra a művészeti élet szereplői, hanem színházi produkciók révén. Azonosság a Versailles-i rögtönzés és a Függöny között, hogy hozzávetőleg ugyanazok a színészek a szereplői: Molière-nél próbálnak épp, ami lehetőséget ad arra, hogy a szerző beavassa műfaji elképzeléseibe színészeit és instruáljon.
 
Egy másik Tagirovsky-Molière-t is megidéz valamelyest a Függöny: a sepsiszentgyörgyi Úrhatnám polgárt, amennyiben abban az előadásban is talpig aranyszínre festettek színészeket.
 
A Függöny egy színházi társulat végjátékát tárja elénk, amely éppúgy beleillik a Napkirály korába, mint a jelenbe. Ez a színházi társulat Molière-é, vagyis az övé volt – épp a Mester temetésén ismerkedünk meg a tagjaival. A színpadon a leghangsúlyosabb díszletelem középen a fekete koporsó. Hátul fehér műanyagszékek sorakoznak a lesújtott hozzátartozók számára – mi magunk is ilyeneken ülünk a nézőtéren –, oldalt nagy vázák a gyász fehér virágaival, plusz hangszerek. (Látvány: Lokodi Aletta.)
 
A színpadra elsőként a rendező érkezik – a debreceni Félkegyelmű-rendezését idéző Idiot feliratú pólóban –, rövid ismertető után jó szórakozást kíván, s mint a társulat épp elhunyt vezetője, befekszik a koporsóba. (De csak egy időre.) Sardar Tagirovsky Molière-ként hangfelvételről narrálja és kommentálja a színpadi eseményeket és eseménytelenségeket. Van ennek némi bizarr bája, mert a rendező megszólalása civil jellegű, ami valószínűleg ellentétben áll avval, ahogyan ezt Molière csinálná. De a hangsúly és a fókusz úgyis a vizsgázó színinövendékekre esik, Meczner János és Ellinger Edina bábszínészosztályának diákjaira, akik elegáns, jelzésszerűen korabeli fekete kosztümöket viselnek, fehérre festett arccal és feketére rúzsozott szájjal – emlékezetes jelenségek.
  
Itt van mindjárt a vörös hajzuhataggal és titokzatos arccal némán ülő Armande Béjart, Molière özvegye, vagyis Bartos Ágnes. Vagy a sudár, fájdalmas arcú, szépen könnyező, kereszt-fülbevalós Madelaine Béjart: Bánky Sára. Igen figyelemreméltó a sztárszínésznőt játszó Podlovics Laura. De nyugodtan sorolhatjuk tovább a jó benyomást keltő, impozáns figurákat a többiektől is: Bartha Bendegúz súlyos hallgatású Baronjától Szekeres Máté nyurga Louis Béjart-ján és L. Nagy Attila magabiztos Racine-ján át Hrisztov Toma slágerszövegbe dermedő La Grange-áig.
 
Hely- és állapothatározó jellegű társas színpadi jelenlétnek lehetünk tanúi, amelyben a történések, a viszonyok, a szövegek és a zenék jobbára fragmentumok. A szereplők sorsa nagyon is meghatározott: óhatatlanul kötődnek Molière-hez, hatalomhoz, művészethez, sikerhez, bukáshoz, diadalhoz, kiszolgáltatottsághoz. Mindezt át- meg átjárja a történeti hűség-hűtlenség mellett a személyes érintettség szele.
 
Louis bábszínész. Emiatt gyakran lenézik őt. Pedig tudtommal Franciaországon kívül mindenhol felnőtt szakma a bábozás – mondja Molière (Sardar Tagirovsky).
 
Miért nem lázadunk fel azok ellen, akik Franciaország haladó szellemiségét semmibe veszik? – kérdezi Louis (Szekeres Máté). – Miért nem próbáljuk meg újra azt, amiről a szüleink álmodoztak? Amiről a nagyszüleink álmodni sem mertek. Amiről a dédszüleink lemondtak. Amiről az ükszüleink nem is hallottak.
 
Ne izgulj, ez nem vizsga! – nevet Racine (L. Nagy Attila).
 
Nektek új vezetőre van szükségetek! – szögezi le Marie, a bukott színésznő, egyben intrikus (Csarkó Bettina). – Aki visszavezet titeket a helyes útra, az Istennek tetsző, becsületes útra, amin keresztül talán megtisztulhattok.
 
A jövő kiszámíthatatlan – állapítja meg Pinel (Csernák Norbert). – Elég pár törvénymódosítás és a játéknak vége. Mindenre azt hittük, hogy ez már nem következhet be, de tévedtünk. Minden bekövetkezett.
 
Forrás: szentendreiteatrum.hu. Fotó: Deim Balázs.
Forrás: szentendreiteatrum.hu. Fotó: Deim Balázs. 
Egy ilyen játékos, önreflexív előadásban rögtön akad valaki, aki megállapítja, hogy erről a helyzetről kellene előadást csinálni. Aztán másvalaki, aki úgy találja, hogy ez neki túl direkt, és ő nem szívesen játszana egy ilyenben.
 
A Függöny második része nagy elszántsággal formabontó és provokatív: megtudjuk, hogy három évet visszamentünk az időben. Történetesen épp egy premier végénél tartunk, úgyhogy a tapsrendbe esünk bele, mintegy megelőlegezve a későbbit, az éjjel fél 12-re esőt. (Eső nem esett.) 
 
A színinövendékek mutatósan és stilárisan összetartón együtt voltak a színpadon ezen az estén. Bejártunk velünk mindenfélét, a termékeny unalomtól a kötelező furcsaságokon át a közösségi katarzisra emlékeztető Just a Perfect Day fináléig. Felvillantották a produkció erényeit, ha az összes részletig és a komolyabb mélységekig egyelőre nem jutottunk is velük. Érzékelhető, hogy az alkotók jól, hasznosan és tartalmasan működtek együtt.
 
Feltehetőleg a látványtervező Lokodi Alettának támadt az a kedves ötlete, hogy feldíszítse a nézőteret szegélyező szép, szabályos fákat. Mindegyik lomb aljára igazi ananászokat szereltek. (Legalábbis azt hiszem, hogy igaziak voltak.)  Ott lógott egy csomó, aprólékosan felfüggesztett ananász. Egyszer, egy pillanatra játszottak: az egyik szereplő „leszüretelt” egyet. Futó ötlet, tovasuhanó poén, szorgos munkával mögötte. Szeretem az ilyet. Derűre és bizalomra ad okot.  
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek