Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZÉT LETTÜNK ÜLTETVE

Fesztiválakadémia 2020
2020. aug. 29.
Ünnepélyes érzések kerítettek hatalmukba, amikor augusztus 23-án, jó öt és fél hónap után először foglaltam el helyemet élő hangversenyen a Zeneakadémia nagytermében. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Most a Fesztiválakadémia 7. és 8. „fellélegzésére”, azaz egyórás hangversenyére érkeztem, némileg borongós hangulatban fontolgatva, hogy az optimista címadás nem hirdette-e meg kissé elhamarkodottan a nyomasztó bizonytalanság végét. Gyorsan hozzáteszem azonban: a lényeget tekintve a rendezőség nagyon is felelősen járt el, hiszen az eredetileg elképzelt esti hangversenyek két félidejét egyórás – és legalább egyórás „levegőzési” szünettel elválasztott – önálló koncertekké tagolta, és a jegyek által meghatározott ültetés is céltudatosan levegős volt.
 
Balogh Eszter
Balogh Eszter

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által koncipiált nagyszabású koncert-, oktató- és versenyprogram a járványhelyzet következtében csak részlegesen valósulhatott meg – ez azonban a koncertek tartalmán nem látszik meg, és az irodalom mint a programok visszatérő vendége is megőrizte jelenlétét.

 
Három kitűnő kamarazenei fesztiválunk programjával kapcsolatban gyakran felmerül a jogos kifogás, hogy a romantika előtti korszakok kamarazenéje hallatlan súlya és gazdagsága ellenére alul van reprezentálva. Nos, ezen az estén semmiféle okunk nem lehetett a panaszra, hiszen két emblematikus későromantikus kamaramű mellett, illetve előtt egy Händel-áriablokkot és egy Bach-szonátát hallhattunk.
 
A kora esti, Fellélegzés #7 kódjelű hangverseny három Händel-áriával kezdődött; ezeket Balogh Eszter énekelte az Ábrahám Márta vezetése alatt játszó kamara-létszámú vonósegyüttes kíséretével; a formáció continuo-szekcióját Dolfin Balázs (cselló), Fejérvári Zsolt (nagybőgő), Davidovics Igor (lant) és Dobozy Borbála (csembaló) alkotta. A három kontrasztáló karakterű oratórium-, illetve operarészlet lehetőséget adott Balogh Eszternek arra, hogy úgyszólván néhány percen belül a karakterek és a kifejezés legszélesebb skáláján mutathassa meg nem mindennapi énekesi – ezen belül technikai – adottságait és az utóbbi években látványosan kiteljesedő művészi érettségét. Mindezt azon felül, hogy a hang puszta szépsége és hajlékonysága már önmagában is élményt jelentett a hallgató számára. Kiemelt dicséret illeti továbbá a hangszereseket is, akik jóval többet nyújtottak puszta kíséretnél: nem csupán imponálóan precízen és összehangoltan játszottak, de hallatlan intenzitással, kirobbanó lendülettel, a lírai pillanatokban igen szuggesztíven is. Mindezen túl jól érzékelhettük Ábrahám Márta és Balogh Eszter imponáló egymásra figyelését, egymásra hangoltságát is.
 
Majd fordult a kaleidoszkóp, hiszen Perényi Miklós (cselló) és Palojtay János (zongora) lépett pódiumra César Franck A-dúr szonátájának gordonkás változatával. Ha egyetlen gondolattal kellene kellőképpen méltatnom ezt a káprázatos előadást, akkor azt mondanám, hogy Perényiék meggyőzték a hallgatót, hogy ez a mű ideális változata – legalábbis addig, amíg hallottuk, ez megkérdőjelezhetetlen evidenciaként hatott. A legalább száz százalékosan romantikus hang, Franck rövid lélegzetű, de szívsajdítóan bensőséges dallammotívumai valóban a kis oktáv tájékán érvényesülnek igazán, s ez a dióbarna szonoritás annál is élvezetesebb hangi élményt hozott, mivel Palojtay valamilyen különlegesen lágy és olvadékony, alkalmazkodó alaptónust kevert ki a darab kedvéért, amely homogén elegyet képezett Perényi csellóhangjával. No és egyébként is nagyszerűen értették és érezték egymást: lett légyen szó kölcsönös ellágyulásról, átszellemült vagy pezsgő-kavargó pillanatokról, a kifejezés szinkronitása mindig teljes maradt. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznék: ezúttal is átélhettük, hogy Perényi, minden földi gyarlóságot maga mögött hagyva, egyéni klasszicizmusának csúcsára érkezett; ma már úgyszólván önmaga égi mása, a szó legtisztább értelmében. Az pedig, hogy Perényi méltó partnerének bizonyult, Palojtay számára biztosít megkülönböztetett helyet jelentős tehetségek nevével fémjelzett nemzedékén belül.
 
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Maxim Riszanov (Felvégi Andrea fotói, a képek forrása: Fesztiválakadémia)
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Makszim Riszanov (Felvégi Andrea fotói, a képek forrása: Fesztiválakadémia)

A 8-kor kezdődő hangversenyt Bach obligát csembalós E-dúr hegedűszonátája (BWV 1016) nyitotta; a két előadó a Händel-áriák együttesének két meghatározó művésze, Ábrahám Márta és Dobozy Borbála volt. Kifejezetten szép és élményszerű, sokrétűen differencált és érzékeny interpretáció tanúi lehettünk, továbbá – az est folyamán nem először – két művész kölcsönös és inspiráló rezonanciájáé, miközben játékuk élő volt és természetes. Kitűnt: Ábrahámnak nem csupán a dallamívek plasztikus megformálása, de a retorikus-beszédes hegedülés is erőssége. Számomra mégis azok voltak a legemlékezetesebb pillanatok, amikor Dobozy – akár egy-két hang erejéig szóhoz jutva – éneklő játékával elvarázsolta a hallgatót.

 
Miután Bálint András elmondta Babits Mihály Esti kérdés című versét, a második félkoncertet Brahms op. 36-os G-dúr szextettje zárta Kelemen Barnabás és Kokas Katalin (hegedű), Makszim Riszanov és Szűcs Máté (brácsa), valamint Kokas Dóra és Fenyő László (cselló) előadásában. Az élmény, amelyben részesültünk, az első félkoncert zárószámának élményéhez hasonlítható: az a maximális koncentráció, egymásra figyelés és alkalmazkodás, az a hőfok, amelynek gyakran lehettünk tanúi a néhai Kelemen-kvartettet hallgatva, most feltámadt ebben a produkcióban (amelyben egyébként a legendás vonósnégyes négy korábbi tagja is együtt zenélt). Kelemen Barnabás mesteri irányítása és Fenyő László néhány fenomenális megszólalása mellett a sok szépség közül hadd emeljek ki kettőt. Az egyik a lépten-nyomon megnyilvánuló rendkívüli színérzékenység (kezdve mindjárt a nyitótétel hallatlanul izgalmas, fojtott tónusával); a másik pedig a darab igen eredeti hangzásainak és effektusainak, többek között a zárótétel egyszerre fanyar és üde ízeinek és illatainak, a Brahmsban sokszor rejtetten jelen levő, de annál inkább figyelemre méltó modern vonásoknak a meghallása és érvényre juttatása. Mindez együtt nem mindennapi kamarazenei élménnyel ajándékozta meg a védőmaszkos közönséget.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek