A megvendégelés itt arra a különleges befogadói stratégiára érthető, amivel éppen a szöveg él az olvasó felé: megfordítja, és összetéveszthetetlenül tolnais irányba tereli a hagyományos koncepciót, miszerint az olvasó az, aki szövegeket fogad be. A kötet fejezetcímekkel és alfejezeteket jelölő sorszámokkal több egységre tagolódik, ez a tagolás mégsem bontja meg a kellemesen asszociatív, fluid esszéprózát. Az esszépróza persze csak feltételes munkaterminusként értendő, hiszen a műfaji kategorizációt megkísérlő, definitív igényű meghatározások alól következetesen kibújnak a kötet szövegei – az esszéisztikus hangvételt egy leheletfinoman meghúzódó, mégis erős poétikai szándék járja át. A szövegek narratív határait kizárólag az asszociatív sorrendben elrugaszkodó gondolatok mozgása, sebessége és kiterjedése alakítja, ilyenformán a hagyományos műfaji keretek között értelmezhető prózastratégiák helyett a szövegeket a gondolkodás némiképpen hipertextuális logikája és/vagy szövete kapcsolja össze.

Eseményszálak, sztorik, anekdoták, helyszínek és szereplők járkálnak ki-be a különböző történetekbe, miközben a fiktív és referenciális szereplők közötti határok lényegtelenné válnak. A fő cél, a mesélés szempontjából ugyanis a Bódis cukrászda idős tulajdonosa, a Gyenizse ékszerész, vagy éppen a Korhec bélyegboltos alakja az aktuális történetek létrejöttéhez való asszisztálásban éppen annyit vállal – illetőleg éppen annyit hárít rájuk az (összes) elbeszélő –, mint a jelölten, argumentáltan és kifejezetten fiktív szereplők és/vagy alteregók (Regény Misu, Palicsi P. (Howard) Jenőke, Gorotva, Kafga Ferike vagy T. Olivér).

„De nem erről akartam mesélni. Mert mesélni akartam. Istenem, mesélni (elbeszélni), mint mások. Ám mesémben a TOLNAI, mint Regény Misu bólogatása közben Kacsó, a másik infaustus szépen elmagyarázta, mindig: fragmentál. Valójában, mondta, ezzel a harmadrendű lexikonnal egy önzabáló mechanizmust sikerült beépítened a prózádba. Stari moj, razjebao si stvar, fejezte be Misu. Mesélni akartam. Igen. De nem erről.” (39.o.)

A fragmentáló mesélés szövete, amelynek működését a szöveg többször ironikusan  lefüleli/bevallja, a megkezdett történetek hajszálvékony szálirányokon történő elágaztatásával hoz létre egy olyan szövegdzsungelt, amit mégis összetart, koherenssé épít a lexikon szócikkek fogalmazásának és az úgy általában vett gyűjtésnek az igénye. A világ apró – Tolnai Ottónál: „semmis” – darabjainak felkutatása és gyűjteménybe rendezése adja azt a különleges, fürkésző tekintetet, amely hol egy földbe fúródott kék zománcos ételhordót, hol az út szélén elgurult vadnarancsot, vagy a vágójárási tanító bácsi gyümölcsláda-szállító emeletes dragacsát emeli a figyelem elbillenthetetlen középpontjába.

Az apróságok gyűjteményébe az elkallódott tárgyakhoz hasonlóan lépnek be az elkallódott, majdnem elfelejtett emberek (pl. a Kávai története), vagy a köztudatban (tovább)élő emberek elkallódott történetei (pl. Rózsa Sándor vagy Danilo Kiš), és azok a nagy narratívák is, amelyek létösszegző palackpostaként bukkannak elő az elbeszélő által meglátogatott idős emberekből. Polgár Baba és Blumberger úr hosszú életük kulcsfontosságúnak vélt mozzanatainak pontos részletezésével, az életben (történetben) maradásuk egyedüli lehetőségét jelentő egzisztenciális szükségszerűségből mesélnek. Olyan szereplők, akik önmagukat mondják tollba. Úgy merülnek el a folyékony élettörténetekben, mintha az lenne az utolsó pillanat, hogy meggyónhatnák, és az utolsó lehetőség, hogy életregényüket lediktálhassák.

„Polgár Babának hallgatóságra volt szüksége. S azt, hogy én jó médium vagyok, azonnal megérezte. (…) Mondtam már?, kapta fel hirtelen a fejét. Mit? , kérdeztem halkan, immár a végkimerülés határán. Mondtam már, hogy én vagyok Polgár Baba, a 13 éves csodagyerek? Igen, tetszett már mondani.” (47-50.) „Bejöttek a németek, folytatja Blumberger úr, akinek, érzem, egyfajta terápia a mesélés, fogságba estem.” (308.) Ez utóbbi idézetben, noha a fogság a történetmesélő Blumberger úr élménye, a hallgatósággá tett elbeszélőre is vonatkoztatható, aki a semmis történetek gyűjteményének áldozata és függője is egyben.