Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NÉZZ MAGADBA, ISMERJ MEG!

THEALTER 30, 4-6. nap
2020. aug. 23.
Vannak igazságok, amelyekkel nem akarunk szembesülni. Saját felelősségünk, a befolyásolhatóságunk, minden, amiért hibáztathatók vagyunk… Szeretnénk ezeket elfelejteni, de a színház nem engedi: arcunkba vágja az igazságot. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
Kőkeményen szembesít a Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára. A darab közel kétórás játékideje alatt alaposan bemutatja a nézőnek azokat a retorikai és színházi eszközöket, hatásokat, amelyekkel a hitleri, a sztálini és más diktatúrák éltek és élnek ma is. 
 
Jég-doktrínák
Jég-doktrínák
Hogyan tudott ekkora tömegeket manipulálni valaki, aki beszédeiben még összefüggő mondatokra sem volt képes? Az emberi befolyásolhatóság ijesztő példájával szembesülünk a Metanoia Artopédia előadásában. A darab felvonultatja és arcunkba kiáltja, milyen egyszerű, mégis hatásos az a tömeghipnózis, az a hergelési, szinte orgazmusközeli állapotba hozó technika (üvöltözés, valótlan állítások mesteri keveredése a valóssal, stb.), ami lehetővé tette, hogy a holokauszt borzalmait különösebb ellenállás nélkül elkövessék. A mi hibánk volt – emlékeztetnek rá –, hogy ártatlan gyermekeket hagytunk meghalni csak azért, mert valaki jól tudott beszélni…
 
De mit tehettünk volna? Az átlagember felelőssége a történelem mechanizmusában ma is tisztázatlan kérdés. Erre keresi a választ a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című, Kokan Mladenovic rendezte előadása. A főhős Gusztáv, vagyis inkább mi magunk. Egy átlagpolgár, aki éhbérért gürizik a munkahelyén a kapitalista kizsákmányolás nehézségei közt, bizonytalanul lavírozik a politikai pártok és machinációk útvesztőiben, miközben jólétről, hírnévről és gazdagságról álmodozik. 
 
Ő Gogol és Kafka alakja, aki mit sem változott az évtizedek során; gyenge, befolyásolható figura, aki csupán az elemi szükségletek szintjén mozog. Nem küzd, mert nincs értelme küzdeni, hiszen mindannyian Gusztávok vagyunk, helyettesíthetőek, kihasználhatóak és gyengék. A mókuskerékből lehetetlen kilépni. Ha befolyásol a média, a marketing, ha már a csapból is politikai jelszavak folynak, amik a fejünkben zajonganak, akkor a jólétre és emberi kapcsolatra vágyó figuráknak igen kevés lehetősége marad önálló gondolkodásra. A hatalom, a bürokrácia addig uralkodik rajtunk, amíg mi, a Gusztávok adjuk ezt a kezükbe. Egy Gusztáv mindig magára figyel, a saját épsége miatt aggódik. Hagyja magát betörni és megosztani. Hiszen nem is tehet semmit, míg képtelen észrevenni a többi Gusztávot maga körül. 
 
Mit tennél, ha ma meghalnék?
Mit tennél, ha ma meghalnék? 
A megosztottság, az oda nem figyelés és a könnyű ítélkezés az, ami magányossá teszi az embert. Ítélkezünk, anélkül, hogy mélyebben utánamennénk a részleteknek. Egy rákos gyerek anyja iránt sajnálatot érzünk, de egy hiperaktív gyerek szülőjét elítéljük, holott fogalmunk sincs, mi zajlik a háttérben. A Nézőművészeti Kft., a Másik Oldal és a Manna Produkció koprodukciója, Gergye Krisztián rendezése, a Mit tennél, ha ma meghalnék? egy ADHD-vel küzdő gyermek, Eric (Varga Ádám) és édesanyja (Horváth Lili) problémáit, mindennapi küzdelmeit mutatja be. 
 
A történetet időnként belső monológok szakítják meg: Eric lelki megosztottságáról számol be, amikor egy-egy roham pillanatában mintha a testén kívül kerülne, édesanyja pedig saját szerepéhez kapcsolódó kételyeiről beszél, hiszen a világ őt teszi felelőssé a fia viselkedéséért. De valóban ő a hibás? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mennyivel jobban csinálnánk, pedig valószínűleg mi sem cselekedtünk volna másképp.
 
Eric dührohamai, kezelhetetlensége elválasztja őt és édesanyját a világtól. Az anya féltékenyen vigyázza fia minden lépését, ugyanakkor mégis képtelen szeretni őt. A szeretet, a gyűlölet, a kétségbeesés és a tehetetlenség kálváriája ez, a nehéz döntéseké, amiket mégis meg kell hozni, és egy diszfunkcionális családé, ahol rengeteg a szeretet, a nevetés és a ragaszkodás. Ne ítélkezzünk, figyelmeztet a darab, mert sosem tudhatjuk, mi játszódik le egy ember lelkében!  
Ki vele, Néró!
Ki vele, Néró!
Lehetséges-e annyira beleélni magunkat egy szerepbe, egy karakterbe, hogy végül teljesen átvegyük a személyiségét? Válhat-e valaki modern Néróvá, ha éppen őt alakítja egy darabban? Ha a színész és szerep egyénisége szépen lassan összeolvad, nem lehet megmondani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. A k2 Színház és Fábián Péter rendező a Ki vele, Néró! előadásában a színház határait feszegeti. 
 
Váratlanul rendezői székbe kerül az eddig csak asszisztensként dolgozó Oszi (Domokos Zsolt), rá vár a feladat, hogy megrendezze az előadás során próbált Nero, a véres költő című darabot két színésztársa, Bálint (Formán Bálint) és Zsuzsi (Gyöngy Zsuzsa) közreműködésével. Ahogy egyre inkább belemerül a nárcisztikus zsarnok, költő és császár személyiségébe, saját frusztrációi és önigazolási vágyai kezdenek összefolyni a szerepével, míg végül féltékenysége képzelt vetélytársának meggyilkolásához vezet. 
 
Néró története valójában örök és könnyen újrajátszható. A hatalom részegítő ereje, a pénzzel és információval való visszaélés tanmeséje és az emberi lélek változásainak ijesztő példája. Fábián Péter rendezése rémítően közeli, átélhető kontextusba helyezi az ókori zsarnok történetét, hiszen miközben végig a színész és a szerep határainak kérdését feszegeti, rádöbbent, hogy a Nérók ma is köztünk járnak. 
 
Létezik egy harmadik elem a színész és a szerep mellett, ami meghatározó pont a színház működésében. Ami mindig ott van, ami nélkülözhetetlen motorja az előadásoknak, mégis kevesen foglalkoznak vele. Hát persze: a néző az. Az eddig hiányzó láncszemet helyezi a színpadra Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című bohózata Urbán András rendezésében. Egy elképzelt szeminárium részesei leszünk, ahol a három tanár úr (Kucsov Borisz, Balázs Áron és Mészáros Gábor) a tökéletes nézői viselkedés módszereit oktatja. 
 
Nézőművészeti Főiskola. Fotók: Németh György. A képek forrása: THEALTER
Nézőművészeti Főiskola. Fotók: Németh György. A képek forrása: THEALTER
Néző nélkül nincs színház, ha ők elfogynak, az a színház bezárásához is vezethet, mint Tasnádi darabjában. Ezért hozzák létre a címbeli intézményt a hivatásos nézőképzés számára. Az előadás finom humorral parodizálja a tipikus viselkedési formákat, melyekben könnyedén magunkra ismerhetünk, miközben talán kissé szégyenkezve könnyesre nevetjük magunkat (csörgő cukorkapapír, lökdösődés a legjobb helyekért, telefoncsörgés, szelfizgetés az előadás előtt). A darab végigkísér minket a színészek és a nézők viselkedési formáin, miközben klasszikus színházelméleteket, ismert műveket idéz. Nem rest elsütni egy-két poént a mai politikai, közéleti helyzet kárára sem, míg végül felteszi a nagy kérdést: kell-e, szükséges-e egyáltalán tapsolni?
 
Akár kell, akár nem, vastapsot érdemelt és kapott is az Ördögkatlan Fesztivál és a Radnóti Színház Kezdhetek folytatódni című Petri György-estje. Romkocsmákat, lepukkant csehókat idéző hangulatban, sörrel a kezünkben hallgathattuk a költő verseit. Hol a tábori széken üldögélő, cigivel hadonászó Pál András szavalásában, hol dallá alakítva, Rozs Tamás csellókíséretében előadva találkozhattunk olyan témákkal, mint a szerelem, vágy, halál, párkapcsolat, a kisember küzdelmei. 
 
Petri a mindennapok költője volt, aki saját hangján beszélt mindenki témáiról. Olykor humorosan, olykor keserűen, de mindig átélhetően. És eközben őszintén, szinte nyersen figyelmeztet: ismerjük meg magunkat, ismerjük meg határainkat, nézzünk magunkba! 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek