THEALTER 30, 1-3. nap
2020.08.18.

Az etimológiai szótár szerint a tabu olyan dolog, amiről nem szabad nyilvánosan beszélni. Aki jegyet váltott a 30. THEALTER fesztivál első három napjának előadásaira, a társadalmi konvenciók tiltott témáinak publikus és meghökkentően őszinte feldolgozásaival szembesülhetett. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA.

Vannak nők, akik nem akarnak gyereket. És olyanok is, akik gyűlölik az anyaságot. Számos házasság felbomlása előtt az összetartozás utolsó próbája egy csecsemő létrehozása. Sokan hiszik, hogy egy baba megszülése és gondozása teljesíti be a nőiséget. A gyerek egyeseknek a magány feloldására tett kísérlet, másoknak görcsös megfelelni akarás, az ítélkezéstől rettegő melegeknek szemfényvesztés a külvilág felé. Olyan nő is van, aki bosszúból megtartja erőszakból fogant magzatát. Meddő nők is léteznek ám! Meg az anyjukból halottan előbújó kékeslilás csecsemők. Senki nem akar cigány bébit örökbe fogadni. És mi a gyerek néhány férfinak? A szex mellékterméke. 
 
Lenni vagy nem
Lenni vagy nem 
A gyermekvállalás, az anyai szeretet rózsaszín ködbe burkolt illúziója apránként foszlik szét a közönség képzeletében a KV Társulat, az E-Mancik Színházi Manufaktúra és a MASZK Egyesület Lenni vagy nem című előadását nézve. Widder Kristóf rendezése jól követhető dramaturgiába foglalja O. Horváth Sára drámáját, az elején elkülönülő, párhuzamos női sorsok a darab végére átlátható kapcsolati hálóba fonódnak. 
 
A színpad hátterében sorakozó fehér gyerekszékek, a régies és modern fotel nemcsak díszlet (látvány: Jeli Luca Sára) – eszközként is használhatók különböző helyszínek megjelenítéséhez: lesz belőlük orvosi váró, kocsma, temető. Bár az előadás a tabuk feloldásáról szól, a végére mintha egy újabbat hozna létre – azon nők tabuját kreálja meg, akik őszintén hiszik és élvezik az anyaságot.
 
A Láthatáron Csoport Hagyaték című előadásának női karakteréről mindez nem mondható el. Alice Miller, a világhírű pszichológus, aki bevezette a radikális gyermeki nézőpontot az általa képviselt tudományba, aki átlátta és jó írói készséggel fejtette ki a gyermek és szülő közötti gubancos érzelmi fonalat, saját anyai szerepében totális csődöt mondott.
 
A nézők négyzet alakban ülik körbe a színpadot, ami valójában Alice fiának, Martin Millernek a fikciós belső tere, ahol halott édesanyjával beszélget – számonkéréseknek, vallomásoknak lehetünk a tanúi. A felnőtt Martin hisztérikus és erőszakos gyermekké fejlődik vissza anyja jelenlétében, Rába Roland játéka a szélsőséges érzelmi kilengések tetőpontjain néhol kissé görcsössé válik. Feuer Yvette, az Alice Millert játszó színésznő szerepe iránt érzett önazonossága végig egyenletesen hiteles játékot eredményez: merev tartása és higgadtsága mögött végig érezhetőek a soha fel nem dolgozott traumák indulatai és szenvedései. 
 
Hagyaték
Hagyaték
Az elhanyagolt és apja által szexuálisan bántalmazott gyermek sértettsége többször is megnyilvánul fizikai erőszakban: anyját durván ráncigálja, földre löki. Az anya feltárja gyermeke előtt a múltját, a zsidósága miatti üldöztetések traumáját, kitárulkozásának és sebezhetőségének jelképeként felsőtestét meztelenné teszi.
 
Miközben Tárnoki Márk előadásában egyre fokozódik a feszültség, minden konfliktusra pszichológiai elemző magyarázatot kapunk. Megtudjuk, hogy Alice nem kapott szeretetet gyermekként, így nincs is miből merítenie édesanyaként. Felvetődik a gondolat, és mind inkább erőteljesebbé válik, hogy nem csupán két ember személyes tragédiáját kísérjük végig, hanem generációk traumafeldolgozási problémáinak a szabályszerűségét. 
 
Traumákat minden életszakaszban szerez az ember, mégis, talán a gyermekkori rossz élmények dolgoznak a lélekben a legintenzívebben. Az egyneműek testközösségéről ebben a témában több regény is íródott, Tárnoki Márk Robert Musil osztrák író hasonló tárgyú könyvéből, a Törless iskolaéveiből rendezett színdarabot. 
 
Kemény Zsófi kortárs költő rímei és dallamos verssorai nemcsak a rapszövegekhez jó alapok, elősegítik az előadás dinamizmusát, és épp annyi poénos fordulattal lepik meg a nézőt, amennyit még elbír ez az előadás. A történet a társaitól pénzt lopó Basini meghurcolásáról és a koravén Törless erkölcsi-filozófiai elmélkedéseiről, illetve homoszexuális érzelmeinek ébredéséről szól.
 
Törless iskolaévei
Törless iskolaévei
A közönség négyzet alakban bezárja a teret, Basini számára semmilyen irányban nincs menekvés. Törless néma bűnösként nézi végig, ahogy társát Reiting és Beineberg méltóságában megalázza és fizikailag bántalmazza. A darab tökéletes bizonyítéka annak, hogy a meztelenség stilizálása néha erősebb hatást ér el, mintha valaki valóban pucérra vetkőzne a színpadon: Basini jelképes, apró mozdulatokkal imitálja, ahogy megszabadul a ruháitól, az arcára kiülő szégyen és megtörtség mellett elviselhetetlen látványt nyújtana egy valóban ruhátlan test. 
 
Az intézetben a gyermek a szüleitől elszakítva éli mindennapjait, szeretetre és védelemre senkitől nem számíthat. A külvilágtól elszigetelve szigorú szabályok szerint él, azonos neműekkel összezárva – olyan ez, akár egy börtön. 
 
A börtönből akar szabadulni, ahogy Törless és Bazini, úgy a szintén Tárnoki Márk rendezte, a RÉV Színház, a FAQ Színház és a KB35Inárcs koprodukciójában bemutatott Pillangó című előadás főszereplője is. 
 
A színpadon fehér vaskocka, oldalain néhány függőleges ráccsal: Pillangó cellája. Benne piros-fehér csíkos pizsamában/rabruhában a fogoly, testét és arcát tetoválások borítják, köztük a mellén egy lepke. Szemében a szökés iránti megszállottság őrülete szikrázik, állandó erős izzadása közvetve érezteti a trópusi környezetet, az előadás menekülési kísérleteiről szól. Balla Richie olyan temperamentummal és érzékletességgel mesél, hogy filmszerűen megjelennek a néző szeme előtt a történések, kiegészítve a színész energikus monológjait. A darab koreográfiája bámulatosan precíz, a hangfalból kiszűrődő hanghatásokra másodpercre pontosan mozog az előadó. A cella minden adottságát kihasználja: körbesántikálja, telerajzolja, felmászik rá és csücsül rajta, mintha csak egy hajó árbocáról nézné a tenger pimaszul végtelen szabadságát. S hogy a végén sikerült-e megszöknie? Az előadásról biztosan.
 
Pillangó
Pillangó. Fotók: Németh György. A képek forrása: THEALTER Fesztivál
A szökés idegtépő vágya nemcsak a börtönbe zárt férfi sajátja, a sarkosan konzervatív férfiak által megteremtett korlátolt világból éppúgy nincs menekvés a fásult Lady Chatterley-nek, ahogy A Tágra zárt szemek próbájában szereplő nőiségében megtépázott színésznőnek sem a férfikolléga terrorja elől. A Dollár Papa Gyermekei utóbbi előadásában a színpadon egy próbafolyamatot láthatunk, többnyire éles váltásokkal kerülünk hol a próba, hol a próbált darab dimenziójába, de a metadramatikus síkok néha észrevétlenül váltják egymást. A próbafolyamat során a színésznő folytonos megaláztatása mellett a játszott darab is általános elméleti kérdéseket vet fel a kiüresedett férfi-nő kapcsolatról.
 
Bár ez az Ördög Tamás-rendezés sem volt híján a meztelenségnek, a szintén általa színpadra állított Lady Chatterley-ben még nagyobb hangsúlyt kapott a testiség. Egy díszes asztalon hosszú fehér gyertyák égnek, körülette úriemberek. Ott ül Lady Chatterley férje, Clifford is, akinek bénaságát a lábaira terített pokróccal jelzik. Mikor Mellors, a vadőr répát rak az asztalra, Clifford kezébe veszi a fallikus jelképet, prűdségét és nemzésképtelenségét ily módon is prezentálva hangosan rágcsálja el a zöldséget. 
 
Az előadás során tanúi lehetünk annak, ahogy a hervadó fiatalságától szenvedő Connie rátalál a felszabadító testi örömökre. Kiss-Végh Emőke és Rába Roland meztelen, emberi vággyal vegyes állati szeretkezései zavarba ejtően valóságosak. A férfitársaság minden képmutató és beszűkült, nőkkel és testiséggel kapcsolatos megnyilvánulása érvényét veszti az önfeledten, pucéran rohangáló, paradicsomi boldogságot idéző emberpár láttán. 
 
Az asztalon égő gyertyák rövidülésével egyre több tabu szabadul fel, s mielőtt csonkig éghetnének, Connie elfújja őket. Lehet, hogy Lady Chatterley számára ez a feldolgozás nem hozta el a megváltást, de a THEALTER első három napja erősen indított tabudöntögetésben: minden elénk tárt, nyomasztóan aktuális probléma bemutatása és kimondása felszabadító élmény volt. 

Szerző: Mohai Aletta