Mégiscsak szép az élet. Megértem, hogy megvalósult egy rég dédelgetett vágyam. Ráadásul anélkül, hogy bármiféle erőfeszítésembe került volna – hányan mondhatjuk ezt el magunkról? Titkos elképzelésről van szó, nem nagyon reklámoztam, nem gründoltam, lobbiztam, fáradoztam. Néha megemlítettem közeli ismerősöknek, akik mindig elnéző mosollyal nyugtázták: egy újabb elrugaszkodott, naiv bohóság. És lám, valakik, akik a maguk területén nagyon is eredményes fantaszták, most célba juttatták az én bátortalan nyilamat. Igaza van minden filozófusnak, aki azt állítja, hogy a gondolat önálló életet él, és egyszerre jelenik meg sokak fejében, ha itt az ideje. 

 

Az én rögeszmém az volt, hogy a kultúra missziója akkor teljesedhetne ki leginkább, ha a tárlatokat, kiállításokat plázákban, metrómegállókban rendeznék – vagyis olyan helyeken, ahol a 21. század embere a legtöbbet jár: a vásárlás és közlekedés tereiben. Persze ingyen. Ugye, hogy hülyeség? Hol itt a haszon? A kávézók, éttermek már rég felfedezték ezt a lehetőséget, de hát ott eleve fogyasztás folyik, és a forgalomnak jót tesznek a képek, fotók a falakon – és viszont, a művész kellő ismertségre tesz szert a söröskorsók fénytörésben. Egy buszmegálló vagy pláza az utóbbit tudja ugyan, de több márkás hacukát, vagy pláne buszjegyet aligha fogunk venni a művészi élmény lelkesültségében.

 

És mégis, a Fény utcai piac egyik sarkában mostantól kéthavonta változó tematikájú fotókiállítások kapnak helyet a Fortepan gyűjteményén alapulva – ami ugye maga is ingyenes képmegosztó felület. Ez a megosztás kerül ki most az online térből az offline világba, a második kerületi önkormányzat támogatásával, kiteljesítve Tamási Miklósnak, a Fortepan alapítójának már eddig is páratlan karriert befutó vízióját. A II. kerületi önkormányzat, a Fortepan és a POKET Zsebkönyvek közösen működteti a KultúrFényPontot a piac főbejáratától jobbra eső, sőt kieső sarokban, ahol eddig csak a lángos jelentett szenzációt. Elsőként Zofia Rydet lengyel fotográfus kizárólag fotónegatívokon fennmaradt budapesti képeit láthatjuk, amelyek Magyarországon először nyomtatásban itt jelennek meg. A fotóművész háromszor fotózott Magyarországon, hagyatékát a családja őrzi Lengyelországban, és unokahúga közvetítésével került a Fortepan birtokába. Az itt látható sorozat 1967-ben készült két helyszínen, a Fény utcai piacon és a Vámház körúti vásárcsarnokban.

 

Egész eddigi életemet a Fény utcai piac tőszomszédságában töltöttem. Nagymamám és velünk élő testvére, terebélyes néni rendszeresen vitt magával gyerekkoromban a piacra, arra a betonkomplexumra, ami a kiállított képeken most visszaköszönt. Persze nem felejtettem el teljesen soha, szerettem azt a káoszt, a csúf vaskorlátokat, a bizarr galériát, ahol a zöldséget és virágot betonasztalokról árulták, a földszinten a hányavetin leszórt krumplihalmokat, élőhalakat az üveg mögött, akik a mi fürdőkádunkban folytatták onnantól fogva már sajnálatosan rövid életüket. Az új piac – az Építész Stúdió: Cságoly Ferenc, Hőnich Richard, Bozó András 1998-as munkája – bravúrosan hozta a régi atmoszféráját, korszerű és esztétikus megfogalmazásban, és ezzel a folytonossággal felülírta az eredeti emlékképeimet. Azokat a képeket, amiket most annyira jól esett viszontlátni. Kerestem ismerős arcot, sajnos nem találtam. De a korszak fájóan ismerős, és hiányzik. Nem vagyok dokumentarista alkat, a múlt nem izgatott soha annyira, mint jövő. Most megcsapott az érzés, hogy ha van jó az öregedésben, akkor az, hogy krónikása lehetek valaminek, ami már nem létezik, bennem azonban eleven.  

 

Ez az élmény ezentúl kéthavonta esélyt kap a Fény utcai piacon, ahová fél évszázada hűségesen járok. A Fortepan a környékhez kapcsolódó helytörténeti kiállításokat tervez, illetve a környéken lakók gyűjteményéből tervez válogatni. A megnyitó népes közönségéből ítélve – akik dacára a délután négyórai hőgutának állhatatosan gyülekeztek maszkban! a bejárati placcon – biztos, hogy sokan kapnak kedvet ahhoz, hogy az asztalfiókban kotorásszanak negatívok után. 

 

A KultúrPont Fényét egy másik kulturális csemege elérhetősége is emeli: a POKET Zsebkönyvek legújabb II. kerületi automatája. Vecsei H. Miklós, a POKET Zsebkönyvek alapítója a megnyitón elmondta, hogy őt magát is gyerekkori emlékek fűzik a piachoz, ahol nagyapja csapos volt. Diákként mellette ő is kisegített, megtapasztalta, hogy a piac nem csak az áruk, de az emberi találkozások színtere is. Az új automata telepítése számára azt jelenti, hogy a kör bezárult, a hely közösségi jellege az ő közreműködése révén is gazdagodott. A könyvautomata bevonzza majd a fiatalokat is, legalább a piac sarkáig, és onnan már csak egy ugrás a termelői zöldség és a hamisítatlan piaci hangulat, ami a szüleik, nagyszüleik idejében még természetes volt. Számukra – de valószínűleg mindnyájunk számára – különösen tanulságos lehet a működő piacnak a fotókon megjelenő retró változata, és nemcsak az árakon lehet mélázni. Ahogy Tamási Miklós fogalmazta: aki a múltat nem ismeri, az a jelent sem tudja értelmezni.