Mindez persze érthető, hiszen az Örökség Fesztivál látogatója sem igen tudja magát függetleníteni attól, hogy a fesztiválra (legalább részben) ne a készülődés és a tapasztalatgyűjtés állomásaként tekintsen. A látványos, sokszereplős, előbb-utóbb a közönséget is magával ragadó néptáncos rendezvények mellett nyilvánvaló, hogy sokkal nehezebb lesz egy-egy sikeres kiállítást vagy ismeretterjesztő programot tető alá hozni. A nemzetiségi tematika biztosítja ugyan, hogy átfogó képet kaphassunk a különféle kultúrákról, de egyáltalán nem garancia a sikerre.
Mánfai György egyik fotója |
Ebben az évben a horvát nyelvterület alkotói, együttesei mutatkozhattak be a 13. alkalommal megrendezett, a Balkán napos oldala című interkulturális fesztiválon. A koncepció, ahogy a kulturális határátlépéséknél általában, az „azonosságok és a különbözőségek” felismerése, tudatosítása volt. A programokra látogatókon kívül különösen fontos volt ez a pécsiek számára, hiszen a városban és a környező falvakban él a magyarországi horvát népesség legjelentősebb része – a fesztivál horvát napja, ahogy azt a pulai népszínház előadása előtt személyesen is tapasztalhattam, egyszerre a „vendéglátás és a hazatérés” érzésének különös keveredése.
A népművészet szinte minden területéről érkeztek meghívott alkotók és csoportok. Katica Proso Adria melléki hímzésekből rendezett időszaki kiállítást és tartott helyszíni csipkekészítést az érdeklődőknek; fellépett a Stanko Mihovilič harmonikazenekar és fotókiállítást is láthatott a közönség a kiváló pécsi fotós, Mánfai György Adria melléki munkáiból. A programban a néptáncegyüttesek bemutatója dominált: a pécsiekkel kiegészülve összesen tíz táncegyüttes lépett föl, tartott utcai bemutatót és adott gálaműsort, köztük a Bedem, a Ljudevit Gaj, a Metković, a Bunjevačko kolo és az Usora.
Josip Cugovcan festménye |
Szerény körülmények között, egyetlen teremben, címek nélkül állította ki képeit Josip Cugovčan horvátországi „naiv” festő. A rendezőkkel és a besorolással szemben látogatóként Cugovčan képeinek inkább csak témáit, szemléletét, de technikai megoldásait már nem helyeznénk a naiv festészet amúgy is túlságosan tág kategóriájába, hiszen életrajzából tudható, hogy képzőművész tanárának biztatására kezdett festészettel foglalkozni 1971-ben. A következő évben már kiállításon vesz részt, s több mint két évtizede szabadfoglalkozású alkotóként él és dolgozik. Képein is jól érzékelhető az átmenet és a feszültség a tanult, irányzatokra visszavezethető motívumok és a tárgyi-természeti környezet szándékolt realisztikussága között.
Cugovčan képeinek uralkodó témája az életkép, a falu közösségének egy-egy meghatározó eseménye, az évszakok tipikus körforgása. A naiv szemléletet leginkább az idill és a harmónia egyoldalú keresésében, az archaikus-vidéki életforma tisztaságának, békéjének mindenek fölé helyezésében érhetjük tetten. A kiállításra, ami inkább csak falakra helyezett képek halmazának volt nevezhető, kevés energiát fordított az alkotó és a rendezők, hiszen még a képek – például a bemutatkozó füzetben feltüntetett – címét sem helyezték a művek mellé.
A másik az egyikért |
Szintén vegyes érzéseket keltett az Isztriai Népszínház – Pulai Városi Színház két fiatal tagjának, Matija Ferlinnek és Dijana Vidušinnak a vendégjátéka. A Matija Ferlin rendezésében és koreográfiájában készült A másik az egyikért (Drugo za jedno) című előadás a pécsi kamaraszínpad terét a rossz díszletezés miatt nem tudta betölteni, s a szereplők az előadás ritmusának megőrzéséért többnyire sietős léptekkel közlekedtek a színpadon. Ha a néző függetlenítette is magát ettől a komikus pátoszt keltő helyzettől, a darab akkor sem jelentett maradandó színházi élményt. Az intimitás, a személyesség keresésére épülő, a férfi és női identitás örök, és csakis a giccsben feloldódó ellentéteit tematizáló forgatókönyv túl nagy szerepet hagyott a cselekménytől függetlenedő betéteknek.