Les Forjerons / Hungaroton
2020.07.21.

Jean-Jacques-Baptist Anet-t a legnagyobb barokk hegedűsök között tartjuk számon, különösen a franciák körében. Arcangelo Corelli tanítványa, Antoine Forqueray és a „nagy” Couperin kamarapartnere mesteréhez hasonlóan híres volt rögtönzéseiről. És Corellire ütött abban is, hogy önálló hangszeres kompozíciókat publikált. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Korabeli hírneve azt sugallja, hogy tanulságos élményt jelentene számunkra, ha a hegedűs Anet művészetét fel tudnánk támasztani – ámde ez sajnos lehetetlen. Ami lehetséges volt, az a zeneszerző Anet feltámasztása; ezt tette meg Illés Szabolcs és két társa. Félő azonban, hogy az eredmény – a jelek szerint, és az előadók minden jó szándéka ellenére – nem érte meg a fáradságot. Nemhogy Corellihez hasonlítható jelentőségű szerző képe nem bontakozik ki előttünk a két publikált hegedűszonáta-sorozat darabjainak lemezre rögzített válogatásából, hanem az ingerküszöböt is csak néha-néha éri el a zenéje. Iskolapéldának persze iskolapéldák ezek a szonáták, tudniillik az olasz és a francia hangszeres stílus késő barokk kori keveredésének, „egyesülésének”, a Couperin által „Goûts réunis”-nek nevezett jelenségnek az iskolapéldái; ennek tanulmányozására azonban a magam részéről továbbra is a márkás termékeket, így Couperin concert royaljait ajánlom.


A barokk szonáta és a szvit, más elnevezéssel a templomi és a kamaraszonáta jegyei egyébként sajátosan és radikálisan keverednek Anet darabjaiban. A tételszám teljesen szabad (a lemezen három és hat között változik), a négytételes, „olasz” templomi szonáta tempójelzésre szorítkozó tételmegjelölései (Largo, Adagio, Vivace stb.) ugyancsak szabadon váltakoznak a francia szvitek stilizált tánctípusaival (allemande, courante stb.), egy ízben egy couperines karaktercímmel (Les Forjerons = a kovácsok; ennek játékos „félremagyarázásából” ered a CD remek halas borítóképe), illetve francia karakter- és tempó-megjelölésekkel (gracieusement, gayment stb.). Eközben azért a francia szvit konvencióira is „emlékszik” a szerző, ugyanis bármilyen kevés vagy sok tánctétel jelenik is meg az adott darabban, és akárhány olasz tempójelzésű tétellel váltakoznak is, a hagyományos allemande–courante–sarabande–gavotte–gigue sorrend, ha erősen hiányosan is, de mindig érvényben marad; továbbá a zárótétel – egy kivétellel mindig gigue (vagy giga).

Ám maga a zene valahogy miniatürizált, már dimenzióiban is. A bonszai méretű tételek átlagos hossza alig több másfél percnél, de akad köztük jó néhány egy percnél is rövidebb – alighogy megkezdődnek, már véget is érnek. Bár a leghosszabb, itt valósággal bruckneri méretűnek ható tétel időtartama a két és fél percet is meghaladja! Igaz, ez már-már monumentálisnak mondható formai konstrukció: egy moll, önmagában is visszatéréses szakaszt egy maggiore közjáték követ, majd a dúr szakasz újra hallható! Az igazi probléma azonban az, hogy ezeknek a tételeknek a zenei anyaga is csak ritkán lép túl a közhelyek kiszámítható kombinálását. A lassú tételek csak egy-két pillanatban érintenek meg expresszivitásukkal, s egy-két nyúlfarknyi ugratott vonós tételen és lendületesebb záródarabon kívül a briliancia iránti igényünket is kielégítetlenül hagyják; röviden szólva jelentéktelenek. Akárhogy is, de a Bach-szólószvitek és -szonáták évtizedében járunk.

A dolog igazán nem a jobb sorsra érdemes előadókon múlik – igaz, maguk keresték a bajt. (Meg talán a lemezkiadó? Hiszen abból, hogy az Eroicát már kétszázszor fölvették, még nem következik, hogy bármilyen first recording remekül fog fogyni.) Illés Szabolcs, Gáborjáni Kinga és Edőcs Fanni több mint kifogástalanul zenél – és zenél együtt. Ha – talán a szerény szólamának mindvégig élő, lélegző megszólaltatására képes Gáborjáni kivételével – nem lehetünk is tanúi sok eruptív, magával ragadó előadói megmozdulásnak, ezt nem is illene hangosan kimondani, mert meg kell adnunk az esélyt, hogy ugyanők Couperin vagy Bach interpretátoraiként egészen más benyomást keltenének. Így marad a kulturált, jólnevelt előadás, amellyel kapcsolatban ki kell emelnünk Illés Szabolcs példaszerűen tiszta intonációját a kettősfogásokban is, továbbá a mennyiségileg és minőségileg biztos ízléssel alkalmazott, s a francia és az olasz díszítésvilág között izgalmasan egyensúlyt kereső futamait és díszítményeit. Edőcs Fanniról a korrekt és ritmikailag biztos játékon kívül sajnos nem sok minden derül ki a lemezről, mert hangszere valahogy letompítva, a vonósok mögé bújtatva szólal meg a felvételen, a continuo-csembaló megszokott ciripelése teljesen ki van törölve a hangzásképből – mellesleg valahogy a cselló is mintegy fazékból, sokszor bulleresen szól.

Mindent összevéve: az Anet-lemez elvitathatatlan érdeme, hogy felkelti a hallgató vágyát arra, hogy a rokonszenves előadókat jóval kedvezőbb körülmények közepette is meghallgassa.
Szerző: Malina János
Kiadó:  Hungaroton,  Kiadás éve:  2020