Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BUMM, SZÍVTÁL!

Saul Austerlitz: A Jóbarátok-generáció. Mi zajlott a színfalak mögött?
2020. júl. 8.
Egy poén fáradtságos kiagyalásának történetét majdnem olyan kellemetlen végighallgatni (könyv esetében olvasni), mint egy poén megmagyarázását. SZARVAS MELINDA ÍRÁSA.
Tudták például, hogy a Jóbarátok című sorozat egyik poénja úgy született, hogy valaki a hajnalba nyúló munka során félálomban maga elé motyogta azt, egy másik író visszakérdezett, erre az előbbi kicsit koncentráltabb artikulációval elismételte, amire aztán a sorozat írógárdája felnevetett a megtalált poénon? Többek között ilyen és ehhez hasonló bennfentes történeteket ismerhet meg az olvasó Saul Austerlitz könyvéből.
A Jóbarátok-generáció igencsak hullámzó színvonalú. Ha szerzője tartotta volna magát az alcímben megfogalmazott témához (Mi zajlott a színfalak mögött?), a kötet fele ekkora terjedelmű lenne, ez igaz. De azon részek szigorú húzása, amelyek arról szólnak, mi történt a sorozatban, vagyis a  hosszas tényleges jelenetismertetések limitálása sok unalmas részlet kikerülését eredményezhette volna. Zavarba ejtő kérdés, kinek is szólhat ez a kiadvány? Akik szeretik a sorozatot, ismerik is, azokat a jeleneteket is, amelyekről hosszan lehet olvasni, szó szerint idézve őket a könyvben. Pusztán a felelevenítésük még akár örömteli is lehetne, de a hozzájuk fűzött elemző, agyonmagyarázó mondatok ellehetetlenítik a könnyedséget. Olyan is akad, hogy egy szituációt pontatlanul idéz a szerző, mint például Az embriók című epizód taglalása során, amelynek pedig egy teljes fejezetet szentelt. A sorozat ezen részében játszott kvíz során adott válaszokat rosszul idézi Austerlitz: a lányok valójában nem tudták, hogy Chandler hány évesen csókolózott először. Ezt a bakit a fordító, Magyari Andrea sem szúrta ki, aki pedig minden a szinkron során az eredetitől eltérő fordítást precízen jelzett a szövegben.
A szó szerint idézett jelenetek mennyisége mellett a hozzájuk fűzött kommentárok is könnyen zavarba ejthetik az olvasót. A Jóbarátok jelentőségét nem elvitatva a történeteknek és a karaktereknek olykor mintha túlzott mélységet tulajdonítana a szerző, ami a szakmai, objektív viszonyulást halványítja, a rajongóit erősíti. Előfordul, hogy a szerep és az azt alakító színész neve Austerlitz sztorizgatása során összekeveredik, s olyan naiv megjegyzések is tarkítják a szöveget, mint például hogy a már említett kvízben Ross maga rajzolt volna villámocskákat a villámkérdéseket tartalmazó cetlik hátoldalára. A kötetben olvasható „kulisszatitkok” egy része úgy néz ki, hogy a Jóbarátok egy-egy jelenetéről kiderül, hogy azokat a sorozatírók életében megtörtént hétköznapi események „ihlették”. Egyiküket egy „csinos eladónő” rábeszélte egy bőrnadrágra, amelyet aztán az illető író nem is hordott, és ez „eszméletlen sztorinak ígérkezett, de kicsit fel kellett turbózni, hogy megfeleljen a Jóbarátok igényeinek”. Ilyen felturbózandó eset volt, hogy egyikük egy szaunában véletlenül beleült egy másik vendég ölébe (lásd Chandler és leendő apósa esetét), vagy hogy Adam Chase író egy kisfiút dobált a levegőbe, és „amikor [épp] harmadszor dobta fel, a gyerek beverte a fejét az egyik ajtókeretbe” (így járt Monica és Rachel Bennel). Ezek a banális leírások aligha tesznek hozzá a sorozat jobb megismeréséhez, sőt az olyan megjegyzések is az olvasó szkepticizmusát erősíthetik, mint hogy a fodrász „McMillan később bevallotta, hogy amikor kitalálta a Rachel-frizurát, be volt szívva”. A Jóbarátok-generáció című kötet egyszerre mutatja a kilencvenes évek meghatározó sorozatának munkatársait úgy, mintha egy egyetemi kollégiumi társaság lett volna, és úgy, mint szakmai stábot.

Elvitathatatlan ugyanakkor, hogy Saul Austerlitz könyve tartalmaz olyan részleteket is, amelyek a Jóbarátok szakmai jelentőségét meggyőzően és releváns szempontok mentén elemzik. Ezekből van kevesebb. A kötet elején egy-két mondat erejéig több alkalommal megemlíti a sorozatot ért egyik leggyakoribb kritikát, a diverzitás hiányát, vagyis azt, hogy a Jóbarátok „túl fehér” sorozat, úgy ráadásul, hogy New Yorkban játszódik. A szempont felmutatásán túl azonban Austerlitz nem megy igazán utána a kérdésnek, holott – a jelenetismertetések helyett például – a kötet összeállítása jó alkalom lett volna ennek mélyebb vizsgálatára. Ugyancsak a felszínt súrolja a kötet Amaani Lyle perének tárgyalása során, aki a sorozat íróasszisztenseként pár hónapos munka utáni kirúgásának körülményeit és az írószobában elhangzó durva, szexuális töltetű férfibeszéd által meghatározott munkakörnyezetet nehezményezve, szexuális zaklatásra hivatkozva perelte be a sorozat gyártóit. Keresetét kétszer is elutasították, s Lyle az évekig húzódó per során ismételten több szinten viktimizálttá vált. Austerlitz ír róla, hogy a #metoo kirobbanása után Leslie Moonves, a Warner Bors. egykori elnöke, aki Lyle perében is kiállt a Jóbarátok mellett, több nőtől érkező vád miatt lemondani kényszerült, de emellett olvasható a szerző azon megjegyzése is, hogy „úgy tűnik, Lyle nem tudta átvenni a munkamániás, ezért gyakran holtfáradt írók talán túlságosan is laza stílusát a munkaszobában, ahol minden odavetett kis viccből kikerülhetett a sorozat következő nagy poénja”. Az egyértelmű szerzői állásfoglalás hiánya fájó az ilyen témák felszínre hozása esetében.
A szereplőkről, az ő tapasztalataikról kevés szó esik, igaz, a casting leírása a kötet egyik legérdekesebb része, s Matthew Perry a sorozat forgatása idején kialakult alkohol- és gyógyszerfüggőségéről sem hallgat a kötet. A hat színész továbbkísérése ugyanakkor azért nem kérhető számon a köteten, mert az ő megszólaltatásuk, követésük érezhetően nem tartozott Austerlitz vállalásai közé. Az egy másik kötetnek a témája lehetne. A Jóbarátok-generáció ezzel szemben főként az írók munkájára fókuszált, ami eredményezett is érdekes részeket. Részben a mennyiség okán, részben azért, mert épp a kötet teszi világossá, hogy lehetett volna miről beszélni érdemben, még részletesebben a Jóbarátok kapcsán, kár a terjedelem közel felét kitevő jelenetismertetésekért. Austerlitz úgy tűnik, nem tudta, hogy mi tudjuk.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek