Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ETŰDÖK KARANTÉNRA

Homemade – Otthon készült / Netflix
2020. júl. 4.
Nem kellett sokáig várni, hogy az első olyan alkotás megérkezzen, amely a koronavírusra, a karanténra, a bezártságra, a világ leállására, az eddigi életünk látványos összeomlására reflektál. Bár pontosabb lenne a többes szám, hiszen a Homemade 18 rendező 18 rövidfilmje a karanténbéli időszak szívéből, a szolid világvégéről a bolygó minden szegletéből. Vegyes körkép, ám nem tanulságok nélkül való. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A Homemade már azért is rendhagyó összeállítás, mert a kisfilmek nem utólag, biztonságos távolságból beszélnek a vírushelyzetről, amikor a világ már visszazökkent a régi kerékvágásba, és minden feltétel adott a forgatáshoz, a pandémia látványos pillanatait digitális trükkökkel kell a vászonra varázsolni, és a színészeknek is rengeteg idejük van arra, hogy beleéljék magukat a forgatókönyvben kidolgozott szerepekbe. 
 

Ezek a „beszámolók”, reflexiók egyenesen a járvány közepéből érkeztek, karanténnaplók és -alkotások, legtöbbször az épp rendelkezésre álló eszközökkel, többnyire telefonnal felvéve. Családtagok szerepeltetésével, a saját lakásukban vagy annak szűk környezetében oldották meg a feladatot, és néha épp olyan szerepe volt a rögtönzésnek, mint az alkotói szándéknak – ráadásul, ahogy ezt a filmek végén még külön hangsúlyozták is, a távolságtartás követelményeit is maximálisan betartották. 
 
Néha elég volt csak rögzíteni az őket körülvevő valóságot, elég volt tenni egy kört biciklivel a kihalt világvárosban (Kerekezd át), vagy összevágni színes, egy félig szikh, félig angol család életét rögzítő kisvideókat, vagy egy az egyben felvenni az alkotók kislánya improvizálta jelenetet az általa elképzelt varázsvilágból (Mayroun és az egyszarvú). Mások viszont kerek történettel, az őket ért trauma fikciós földolgozásával reflektáltak a járványra, néha még a sci-fi és a thriller eszközeihez is nyúlva. Egyetlen film ideje sem haladja meg a tizenegy percet, így tényleg csak felvillanásokból áll össze a körkép Japántól Angliáig, amely a közös traumáról tudósít. Egyesek a vizsgafilmnek is beillő kísérletezést választják, mások a dokumentarista stílust vagy az animációt, megint mások úgy tesznek, mintha nagyjátékfilmet forgatnának kicsiben, mert a mozi szelleme egy pillanatra sem tűnhet el a világból. 
 
A szerkezet is jól fogja össze az amúgy széttartó darabkákat. Az első film (Ladj Ly munkája, aki a nagy visszhangot kiváltott 2019-es Nyomorultak rendezője), amely Franciaország legfertőzöttebb megyéjébe, Párizs közvetlen közelébe, Montfermeil városkájába kalauzol el minket, és a bezárt kamasz, Buzz mindennapjait rögzíti, aki drónnal „járja be” a környéket, ha már nem mozdulhat ki otthonról. 
 
Ladj Ly filmje
Ladj Ly filmje
És ezzel a madárlátta perspektívával is végződik a Homemade, csak akkor már Los Angelest (a Hollywood Boulevard csillagait és a filmvilág szempontjából egyéb ikonikus színhelyeket) látjuk egy bicikliző lány nyomába szegődve. A képi világát tekintve ez egyike a leginkább kidolgozott alkotásoknak, s még ha időnként közhelyekbe is fullad a Cate Blanchett narrálta szöveg, a kihalt metropolisz utcái apokalipitkus látvány nyújtanak. Buzz drónja viszont, amint a többemeletes tömbházakat pásztázza, a lakók összezárt életébe kukucskál bele, elkapott veszekedésekbe vagy a sorban állás dermedt unalmába. Utóbbi képeslapokat szállít a végítélet csinos albumába, előbbi pedig a bevándorlók és szegényebbek jóval kiszolgáltatottabb életének pillanatfelvételeit teszi közzé.
 
Persze nem kevesen akadtak, akik humorral próbálták oldani a karanténbeli szorongást. Paolo Sorrentino (A nagy szépség, Ifjúság) igazából animációs kisfilmet forgatott három műanyagfigura (II. Erzsébet, Ferenc pápa és a nagy Lebowski) segítségével. A frivol történetben az angol királynőt a pápánál éri a karantén elrendelése, s a hosszúra nyúlt időt kedvenc tévésorozataik nézésével (mindenki ragaszkodna a magáéhoz) és – fürdőruha híján – meztelen fürdőzéssel töltik. És hogy miért pont ők a főszereplői a karanténról szóló filmecskének? Mert a világ igazából most kezdi élni az ő életüket: a bezártságét, a korlátokkal szabdaltét, csak nem luxuskörülmények között. Nem ötven hektáron, hanem csak ötven négyzetméteren. De Sorrentino nem is lenne igazából Sorrentino, ha a végére – amolyan csattanóként – ne csempészne egy kis költészetet az etűdjébe.  
 
Paolo Sorrentino filmje
Paolo Sorrentino filmje
Pablo Larraín (Neruda, Jackie) is a frivolabb végén fogta meg a vírus okozta helyzetet. Az ő történetében (Az utolsó hívás) egy öreg férfi hívja fel az idősek otthonából régi szerelmét, hogy rábírja, utazzon el hozzá, és legyen vele az utolsó óráiban. A tragikus emlékezést azonban Larraín egyetlen zseniális húzással fekete komédiává varázsolja. Történet szempontjából mindenképpen ő viszi el a pálmát a szkeccsfilmben. 
 
A zambiai rendezőnő, Rungano Nyoni Lisszabonból küldte rendhagyó filmecskéjét (Szakítottak a karanténban LOL), amely egy szakítás és kibékülés történetét meséli el a karantén idején messenger-üzenetek és apró videóbejátszások segítségével. És övé is lehetne a legeredetibb rövidfilmnek járó díj, ha a chilei Sebastián Lelio nem állt volna elő egy lakásban forgatott minimusicallel (Algoritmus), amelynél ironikusabbat nem is nagyon hallhattunk a koronavírus kapcsán, főként akkor, amikor azt taglalja énekelve Amalia Kassai, hogy vajon levonja-e a járványból az emberiség a megfelelő tanulságokat.
 
A hollywoodi mozi világát Maggie Gyllenhaal (Penelope) és Kristen Stewart (Tücskök) képviseli. Mindketten a magány felől közelítettek. Az előbbi világméretű kataklizmává bővítette a járványt (már a Hold is közelebb jött az égen, a gravitáció is kezd felborulni, milliókra rúg a halottak száma), és egy magányos férfi (Gyllenhaal férje, Peter Sarsgaard) túlélési gyakorlatait látjuk. Talán ez a történet közelíti meg leginkább a mozifilmek világát, mind kidolgozásában, mind tartalmában – csak épp kicsiben és kalákában forgatták. A másik film egy magányos nő (Kristen Stewart maga) küzdelmét mutatja az álmatlansággal és a lassú őrülettel. Mindkét alkotás felvillantott valamit abból, hogy az álomgyár merre indulhat majd el a pandémia feldolgozásában. A nagy belső drámák és látványos sci-fik felé.
 
Kristen Stewart filmje
Kristen Stewart filmje
De nemcsak a magány képes sok mindent elmondani a bezártságról, hanem a különös, megmagyarázhatatlan sokszorozódás is. A német Sebastian Schipper filmjében (szintén ő maga a főszereplő), a bezártság ahelyett, hogy végképp magányossá tenné az egyedülálló férfit, inkább klónozza. A végén már hárman osztoznak a lakáson (csak a hajuk hossza különbözteti meg őket), és egy kártyaparti is összejön. António Campos filmjében pedig egy titokzatos idegen férfi többszörözi meg magát, a frászt hozva az őt befogadó leszbikus párra és gyermekeikre.
 
Ám akármilyen megközelítést, formát vagy hangulatot is választottak ezek a nagyon eltérő alkotók, mégis sok a közös vonás a rövidfilmekben. Például az, hogy globálisan összerántott minket, nagyon is eltérő gondolkodással rendelkező embereket a vírus: átfogó tapasztalattá vált a kisiklott világ, a megtorpanó élet, a négy fal közötti tébolyult kiszolgáltatottság. És persze az aggodalom: vajon mi tér vissza majd, ha mindez véget ér? Milyen lesz az új életünk? A Homemade remek gondolatkísérlet arra, hogy legalább a fontosabb kérdéseket megfogalmazzuk.    
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek