Madách Színház: Örökké fogd a kezem, Jövőre veled ugyanitt
2020.06.30.

A Madách Színház online sorozata a karanténszínház utolsó aktuális pillanatát csípte el. Az Örökké fogd a kezem és Jövőre veled ugyanitt bemutatójával egy időben újrakezdődtek az offline előadások, a miskolci vagy budapesti első fecskéket egyre többen fogják követni. NAGY KLÁRA KRITIKÁJA.


Kérdés tehát, hogy mivel tud kiemelkedni a Madách Színház két előadása a gyorsan önismétlővé váló karanténszínházi dömping egyik utolsó képviselőjeként. Nem kockáztattak, két neves színészházaspárra, azaz Nagy-Kálózy Eszterre és Rudolf Péterre, illetve Kovács Lottira és Szemenyei Jánosra osztották a két szerelmespár szerepét, a helyszín pedig saját otthonuk. Az utóbbi időben több alkotó is sikerrel használta fel a lakás(tánc)színház nyújtotta plusz jelentésréteget, Réti Anna Lábán Rudolf-díjas Majdhaleszidőm, illetve a Somló Dávid és Vass Imre Halász Péter-díjra jelölt I I T T H H O O N N előadása is a személyes élettérrel szoros szimbiózisban mesélt valami nagyon személyesről.
 
Na de vissza a Madách Színházhoz. A szereposztás és a helyszín különlegességét az élő közvetítés technikájával kiegészítve a marketing az egyszeri és megismételhetetlen jelzővel hirdette, illetve az új műfaj létrejöttének lehetőségét is belengette. Már-már egzotikus, hogy újabban Magyarországon az alkotók szerint mennyi színháztörténeti jelentőségű előadás jön létre: "Európa első bemutatója és egy új műfaj megszületése" is kis hazánk egy-egy kőszínházát választotta. A helyzet non plus ultra pikantériája (is) sokakat érdekelt, mindkét előadás premierje annyi embert vonzott, hogy a közvetítés rövidebb-hosszabb időre megakadt. 
 
A két előadást beszélgetés előzte meg, az Örökké fogd a kezem előtt Nyáry Krisztián tartott kultúrtörténeti előadást, kevéssé használva ki az interaktív, chatablakos felület lehetőségeit, ezzel szemben a Jövőre veled ugyanitt előadása előtt Gálvölgyi János stand upja észrevétlenül változott át közönségtalálkozóvá.
 
A Carol Rocamora által írt Örökké fogd a kezem az Anton Csehov és színésznő felesége, Olga Knyipper közti levelezésből áll össze, melyet Szirtes Tamás távrendezett Nagy-Kálózy Eszterre és Rudolf Péterre, akik az És Rómeó és Júlia előadásban már bizonyították, hogy ketten biztosan elvisznek a vállukon egy estét. Az Örökké fogd a kezem ezt csak megerősíti, Csehov és Knyipper távházasságának összetettségét és gyakran összeférhetetlenségét pontosan mutatják meg. A kezdő színésznő Csehov iránt érzett rajongása lassan alakul át egyenrangú kapcsolattá, a szakmai és magánéleti féltékenység változó dinamikáin túlmutatva mégis megszületik valami megkérdőjelezhetetlen szeretet és közös nyelv, ahol egymás szavát tovább szőve fejezik be a gondolatokat. 
 
A beszélgetéssé alakuló levelezésnek tökéletesen megfelel a statikusabb, egy kameraállásból felvett előadás, és a szolid díszletként funkcionáló kanapé, illetve polgári lakásbelső. Gulyás Levente zenéje a filmszerűség hatását kelti, a korra utaló hangbetétek vagy a hangulatra ráerősítő háttérzenék a filmszerűség hatását keltik.
 

A Jövőre veled ugyanitt szintén egy atipikus szerelmi kapcsolatot ábrázol, mely során két szerető huszonöt éven keresztül ugyanazon a napon találkozik, és tölt együtt egy hétvégét. Bernard Slade szövege nem könnyíti meg az azonosulást, hiszen a negyedszázadon való keresztülrohanás inkább a történelemórák hangulatát idézi. A tankönyvszerűséget erősíti a jelenetek között bejátszott adatgyűjteménymontázs a korszak legfontosabbnak vélt eseményeiről, és a korhoz illő zene, ami tisztességesen végigmegy az Eileen Barton, Elvis Presley, Janis Joplin, The Beatles, John Lennon és ABBA best of válogatáson.
 
Érdekes persze, hogy a történelem miképp hagy nyomot a két szereplő életén, melyikük hogyan reagál a vietnámi háborúra vagy a feminizmusra, de végül mindketten visszatérnek az eredeti kiindulópontra, mintha a társadalmi változások csak futó szeszélyek lettek volna az életükben.
 
Ennél jóval izgalmasabb, hogyan befolyásolták egymás életét a szeretők. Huszonöt év alatt párhuzamosan haladnak, a sorsfordító eseményeknél azonban mindig találkoznak, egyszerre folynak bele a másik életébe, és maradnak diszkréten a háttérben. Kovács Lotti és Szemenyei János játékos cinkossággal, egymásra pontosan reagálva játsszák végig az estét, lendületük és a köztük levő vitathatatlan összhang kitart az előadás végéig. Szépen öregednek meg együtt, mozgásuk, tartásuk harmonikusan változik, hajlik, lassul. Akárcsak az Örökké fogd a kezem, a Jövőre veled ugyanitt előadásának is végső soron a két szereplő közti összhang jelenti erényét.
 
Harangi Mária rendezésében dinamikus előadás jön létre, ami a színészi alakítások mellett nagyrészt az ötletes kameramozgásnak köszönhető. Az utóbbi évek sorozatgyártásának talán legizgalmasabb formai újdonsága a kamerának kiszólás elterjedése. Elég akár a méltán népszerű Fleabagre, vagy a BBC-s Gentleman Jackre gondolunk, a kamera egyre központibb szerepet játszik, lehetőséget ad a szereplőknek a kellemetlen helyzetből való kilépésre, ugyanakkor a néző kíváncsiskodó pozícióját is megerősíti. Ebbe a folyamatba illik a Jövőre veled ugyanitt is, melyben a kamerát aktív szereplőként kezelik, a szeretők felé fordulva gyónják meg titkaikat, öntik ki féltékenységüket, e leselkedő tekintet elől menekülnek el gyászukban. Hogy a színészek mozgatják a kamerát, olyan technikai bravúr, amely plusz jelentésréteget ad az előadásnak.
Szerző: Nagy Klára