Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZOMBIAPOKALIPSZIS

Erdős Virág: Hősöm
2020. jún. 26.
Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, a mely le nem romboltatik. Márk 13:2. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.

Szövegek és képek a Hős utcából.

A X. kerületben, Kőbányán, a Laposdűlőn épült a Pongráctelep 1939-1941 között.  Ennek része a Hős utca nagyobbik szakasza. A Hős utca, ahogy a térképen látható, a Pongrác úttól a Hungária körútig egyenesen, letérők nélkül halad, pontosabban a Zách utcába még ki lehet kanyarodni, azután átszalad a Százados úton, az Osztály utcán, a Strázsa utcát keresztezi utoljára, s zsákutcává lesz a Törökbecse utcánál.

A Hős utca ma felszámolásra váró gettó, nyomortelep a TEK, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által határolt területen. A kötet a még ott élő, ott ragadt, kiűzetésre/megváltásra váró lakók történeteiből épül fel. Gyerekek mesélik el, milyen az élet a valamikori Paradicsomból mostanra Pokollá, jobb esetben Purgatóriummá lett (más)világban, amelynek kapuját „Két, sóderig leamortizálódott betonoszlop” jelzi, látjuk a fényképét is, mert a Hősöm a költészet és fotográfia keveredése, több szemszögből bemutatott letaglózó mikrokozmosz.

Első olvasáskor elsodortak a képek, megütöttek a gyerekmonológok. Nem könnyű szembesülni a reménytelenséggel. A fotókon nincs ember, csak az ott lakók létezésére utaló elemek, a teremtett környezet, no meg az évszakok váltakozása. Pocsolyában heverő egykori használati tárgyak, ablakkeretben rács, ablaküveget helyettesítő hulladékdarabok, rendőrség feliratú kordonszalag, sárga vagy fehér alapon kék betűkkel. Az ágakon is, levél helyett. A helyszínelő lufivá felfújt fehér járványkesztyűje, szögesdrót, még több szögesdrót, a rendőrség állandó jelenléte. Kábelek, virággal körbenőtt szánkó léces ülése, cafatokra szakadt focilabda, roggyant bevásárlókocsi. Az ott lakók sorsának vizuális megtestesülései. Torokszorító a nejlon csipkefüggönnyel takart ablak párkányán a virágosra festett, műalkotásnak beillő magányos partvisfej. Külön-külön iszonyú intenzitású képek a gyerekszemmel látott és gyerekszempontból magyarázott világról.

Azután újra elolvasva nézegettem, ízlelgettem a kötetet, és felfedeztem, milyen sok a betört, rácsozott, befalazott ablak, a nehezen megfejthető (vagyis valami rosszat sejtető) képrészlet, a szögesdrót; vizuális szimbólumok, amelyek egyenként mind hatásosak, de „tömegesen” kicsit veszítenek erejükből.

A kötet három, szorosan összefonódó részből áll. Az oldalak szélén láthatók a fotók, a szerző saját képei, olykor tükrei önmaguknak (ilyenkor a két szembenső oldalon egy kép tükörképei láthatóak, ilyen a Hej, óvoda, óvoda kidobott játék macija), máskor a szövegnek. A kép melletti álló, illetve dőlt betűvel szedett szövegnek. Az álló betűsek, mindig kis kezdőbetűvel, a szerző élményeit, reflexióit megszólaltató versek. A dőlt betűsek – ahol kell, nagy kezdőbetűvel – a Hős utcai gyerekek vers-szöveggé formázott történetei, költői átiratok.

Az álló betűs versek Erdős Virág saját hangján szólalnak meg. Ismerős a mód, a dikció, a képhasználat, a gyakran használt kulturális toposzok (a Paradicsom kapuja, szafari, koncentrációs tábor), nem túl nehéz asszociációs utalások. Az írástudók felelősségéről, az elementáris felháborodásról, a helyzet elfogadhatatlanságáról szólnak. Rap-versek ezek sok ötlettel, nem túl finom rímekkel, pipacs-szivacs, ül-tüll, nem-spam, de a képekkel együtt (szánkó, pipacs) erősek, a célnak – figyelemfelkeltés és érzékenyítés – tökéletesen megfelelnek. Ami azonban igazán maradandóvá teszi ezt a kötetet, az a gyerekek monológja, a gyerekvallomások feldolgozása. Azok fotókkal vagy fotók nélkül, felnőtt reflexiók nélkül is megrendítőek.

A gyerekszövegeknél nincsenek tudatosan megválasztott, a felnőtt, értelmiségi olvasó műveltségére, előzetes, már megszerzett tudására hagyatkozó referenciák. Be kell vallanom, nem tudtam, mi is az a legmesszebb lévő hely, amit Bernátkútnak neveznek.

"Bernátkút van a legmesszebb. / Olyan messze van, hogy nagyon. / Engem például már nem is visz el odáig a busz. / Csak anyát. / Engem nem. / Mert folyton sírok. / És üvöltök. / És őt hajtogatom. / Ahelyett, hogy viselkednék. / És kussolnék. / Azelőtt szabad volt sírni. / De most már nem szabad." (Szabadságvesztés).

Ha másért nem, ezekért a szövegekért kell elolvasni a könyvet. Nem posztolni való gyerekszáj-történetek, a beszélő nem tegezi a felnőtt nénit, távolságot tartva, óvatosan, magázódva szólítja meg, amikor dicsekedve megosztja a biztosnak hitt tudást, majd lesz annyi bizalma, hogy feltárja a kételyeit és a félelmeit is, amikor a rossz dolgokról magától értetődően, magyarázatot nem is adva beszél. Azután halljuk, most kap észbe, és kezd el nem igazat mondani, mert rájön, idegen áll vele szemben, aki talán ellenség. Ezek a szövegek sárban hagyott mackók, szétrongyolódott focilabdabelsők nélkül is drámaian érvényesek.

„Itt kimész, / elmész arra, / ott befordulsz, / megvársz egy buszt, / Pongrác telep / leszállsz, / mész egyenesen, / átmész az utcán, / felmész a lépcsőn, / bemész a rácson és kész. / Már ott is vagy. / Én? / Egyedül. / Úgy könnyebb. / Felkelek, felöltözök és csá. / Á, nem! / Persze. / Miket mondok. / Anya visz.” (Hej, óvoda, óvoda)

Amikor a gyerekek szólalnak meg, akkor csak néz az olvasó, mássá lesznek a képek, akkorát üt a szöveg, mint Apa:

„Ő eddig a legszebb. / Csak sajnos feldobta a Kaluca. / Az én szép-új apukám meg jól összeverte. / Úgy belerúgott az orrába, hogy vérzett. / De jól tette. / Mondta neki: így kérlek, Kaluca, ne idegeljél fel. / Ne csináljad, légy szíves, ne csináljad. / De csak csinálta, csak csinálta. / Puff egy pofon. / A Kaluca meg feldobta. / Mint a labdát. / Úgy. / De nem baj. / Kiengedik háziba. / Most mondta anyu." (Nagyon)

A recenzensnek Edgar Lee Masters Spoon River-i holtak című kötete jut az eszébe (fordította: Gergely Ágnes), ahol rövid kis sírversekben mesélik a nem létező amerikai városka lakói sorsukat. Epitáfiumok, vagy balladai kihagyásokkal élő versek ezek a gyerektörténetek is. Tömörek, mint egy epigramma, miközben egy realista nagyregényhez elegendő anyagot tárnak az olvasó elé. Csak legyen erőnk végig gondolni ezt a létező valóságot.

Diagnózis
„Maga szerint?
Tényleg létezik?
Hát ez a betegség.
Ez a… zombiapokalipszis."

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek