Szent Iván napján Seregi László és Szinetár Miklós nyitotta meg a 2006-ban elhunyt jelmeztervező kiállítását. Mindketten többször dolgoztak Vágó Nellyvel, ragaszkodtak hozzá, bíztak benne, az ízlésében, a fantáziájában. De nemcsak ők.  Sok-sok rendező választotta alkotótársának. A legtöbbet a Magyar Állami Operaházban és a Nemzeti (illetve a pesti Magyar) Színházban tervezett.

Vágó Nelly

1962-ben végzett – diplomamunkájához készített EGYIK vázlata látható a kiállításon –, és Szolnokra szerződött, de 1964-ben már a Nemzeti két olyan legendás előadásához készítette a ruhákat, mint Marton Endre Lear királya és Major Tamás színre állításában Az ember tragédiája. Az előbbi állatbőr-jelmezeit, az utóbbi műbőr ruháit (a Lucifert játszó Kálmán Györgynek például testre simuló, feketébe hajló sötétlila, egybeszabott szkájmeze volt) nem titkoltan a nem sokkal azelőtt Magyarországon járt Peter Brook-rendezések ihlették, s a pályakezdő Vágó Nelly nem akármilyen díszlettervezőkkel dolgozhatott együtt: a Shakespeare-műnél a világhírű cseh Jozef Svobodával, a Madách-darabnál pedig a magyar avantgárd legendás alkotójával, Bálint Endrével.

Az Operaháznak tervezett jelmezek

A kiállításon e két produkció ruháiból egy sem látható, de a több mint ötszáz előadáshoz készített ötezer jelmez túlnyomó része amúgy is az enyészeté. Csak kevés színház tudja és akarja megőrizni a híres előadások jelmezegyüttesét, vagy csak azokat az öltözékeket, amelyekben jelentős színészeink aratták sikereiket. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet feladata a jelmezek felkutatása, gyűjteménybe állítása, megóvása és bemutatása, de más kötelezettségeinek teljesítéséhez hasonlóan, anyagi lehetősége e téren is szigorúan behatárolt. Így az intézet elsősorban tervek, rajzok, makettek gyűjtésére és feldolgozására koncentrálja erőit. Így tett és tesz Vágó Nelly életművével is, amelynek darabjait 1990 óta szisztematikusan és rendszeresen vásárolják, s e tevékenységet a művésznő halála után pályázati segítséggel folytatták.

E közel húsz éve gyarapodó gyűjteményből állították össze a Múzeumok éjszakáján megnyílt s e hónap végéig látogatható kiállítást, amely két részre tagolódik. Először tablókból álló utazó (doboz) tárlatot állítottak össze, s ehhez társították a bravúrosan rajzoló-festő Vágó Nelly eredeti terveit, valamint a néhány zenés előadásban hordott jelmezét reprezentáló bemutatót. A két fél-kiállítás jól kiegészíti, sőt helyenként erősíti is egymást.

A tablók egy-egy előadásról sajátos módon adnak képet. A középpontba Vágó Nelly jelmezterveinek montázsa kerül, de olvashatjuk a szereposztást, és láthatjuk a produkció díszlettervét, esetenként a skiccek alapján varrt ruhákban fellépő színészek képét is. Már ebből az összeállításból is kiderül, hogy Vágó Nelly szinte minden magyarországi színházban megfordult, s egymástól igencsak eltérő munkamódszerű, gondolkodásmódú és esztétikai elveket valló rendezőkkel egyaránt jól dolgozott.

A másik szobában aztán rácsodálkozhatunk arra, hogy a tervező miként tud mindig önmaga maradni, miközben más-más stílusú rendezőkhöz s különböző drámák világához kell igazodnia. Erről az 1997-ben megjelent Színházi viselt dolgaink című, s „a viseletekről, művészekről, művekről, a színpadi látványról” szóló történeteit összegyűjtő könyvecskéjében így írt: „Ha a díszlet a színpad architektúrája, akkor a jelmez az abban mozgó mobil design, alkotó része az összképnek. A színész öltözete képi elem, színfolt, mozaik egy állandóan változó kompozícióban. Régmúlt korok képei éppen úgy elevenednek meg a színpadokon, mint napjaink viseletei, noha a képzett tervező nem másolója történelmi korok divatjának, s nem divatdiktátora napjaink ruháinak.”

Részlet a kiállításból

A tárlaton ezt igazolja a Paál István (A leláncolt Übü), Székely Gábor (Athéni Timon és Danton halála), Zsámbéki Gábor (Két úr szolgája), Jurij Ljubimov (Háromgarasos opera), Szirtes Tamás (a Madách Színház megannyi, ma is futó sikere a Macskáktól Az Operaház fantomján át a Producerekig) számára rajzolt terveiben éppen úgy, mint a Nagy Viktor, Kerényi Imre, Egri István, Major, Marton, Szinetár, Seregi s mások rendezéseihez készült lapokon. A falakon csak mutatóban, de ott van egy-két vázlat Az ember tragédiájának tizenkilenc (!) különböző előadásából, és Seregi László Shakespeare-balettjeinek (Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, A makrancos Kata) jelmezterveit összegző – és a jelmeztervező által szeretve tisztelt koreográfus-rendezőnek ajándékozott – háromszor huszonöt lapos sorozatból is látható néhány másolat.                    

   

Részlet a kiállításból. Szkárossy Zsuzsa felvételei

Az igazi élmény természetesen az, ha közelről szemügyre vehetjük, titokban meg is foghatjuk magukat a ruhákat. Az Amadeus, a Don Quijote és az Adrienne Lecouvreur kiállított jelmezei alapján az idősebbek visszaidézhetik az elmúlt negyven év színházi látványemlékeit, a fiatalabbak pedig érzékletes képet kaphatnak Vágó Nelly művészetének lényegéről. Ezek a ruhák nagyvonalúak, mégis minden apró részletükben kidolgozottak. Anyagválasztásukkal, szabásukkal, a rátett díszítők és kiegészítők gazdagságával kort és figurát jellemeznek. Pompásak és groteszkek.

S alighanem csak a filmbarátok tartják számon, hogy nemcsak színházban tervezett, de számos jelentős film (például Szindbád, Macskajáték, 141 perc a Befejezetlen mondatból) szereplői is az ő ruháit hordták.

Miután a Vágó – képek a Bajor Gizi Színészmúzeumban bezár, rövidesen kibővülve s némileg átszerkesztve új helyen lesz látható: november 20-tól sikereinek egyik visszatérő helyszínén, a Madách Színházban találkozhatnak az érdeklődők Vágó Nelly varázslatos jelmezvilágával.

A kiállítás megtekinthető 2008. október 26-ig.