Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A KVANTUM KRISZTUS KERESZTJE

Devs
2020. máj. 11.
Alex Garland filozofikus sci-fi sorozatában előjön a sokvilág-elmélet, a szabad akarat és a determinizmus kérdése, sőt még Nick Bostrom szimulációs hipotézise is beköszön. A Devs szigorúan techmániás, sci-fi kedvelő filoszoknak szól, akik nem riadnak vissza egy kis kvantumfizikától. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A brit Alex Garland, aki eddig két nagyjátékfilmmel (Ex Machina, Expedíció) bizonyította, hogy nem csak tehetséges forgatókönyvíró (28 nappal később, Napfény), de eredeti szerzői filmes is, elkészítette első tévészériáját, és egyáltalán nem hazudtolta meg önmagát. Maradva a kedvenc zsánernél, a sci-finél, a műfajt továbbra is kiindulópontnak tekintette ahhoz, hogy az őt érdeklő filozófiai problémákkal foglalkozzon. Olyan problémákkal, amelyek sorozatának szereplői számára igencsak húsba vágónak mondhatók, vagyis létük alapjaira kérdeznek rá.

Nick Offerman
Nick Offerman

A Devs úgy indul, mint egy high-tech kémdrámába oltott paranoia-thriller: a Szilícium-völgyben járunk, ahol egy Amaya nevű cégnél dolgozik az orosz származású, MIT-n végzett Sergei (Karl Glusman). A tehetséges kódfejtőt az Amaya vezetője, a techguru Forest (Nick Offerman) kiválasztja munkatársnak a Devs elnevezésű titkos projektjébe, ami igazi megtiszteltetésnek számít a cégnél: ide tényleg csak a legjobbak kerülhetnek be. Sergeihez ne szokjunk hozzá azért túlságosan. Bár úgy fest, ő lesz a főszereplőnk, amint az első részben rájön, hogy mivel is foglalkozik a Devs, egy hitchcocki fordulattal megszabadulunk tőle, és a barátnője, a kínai-amerikai Lily (Sonoya Mizuno) kerül a sorozat középpontjába. A programozólány, aki szintén az Amayánál dolgozik, nem hajlandó elfogadni a barátja halálával kapcsolatos hivatalos magyarázatokat, ezért a volt pasija, Jamie (Jin Ha) oldalán nyomozásba kezd, hogy kiderítse, mi történt a Devs falai mögött.

A széria első pár részében van annyi thrilleres fordulat, az ipari kémkedéstől kezdve a gyilkosságokon át a gaslightingig bezáróan (Lilyt a teóriái és a megszállott nyomozása miatt sokan paranoiásnak tartják), hogy azt hihetjük, színtiszta zsánersorozatot látunk, amelynek a lényege a központi rejtélyek megválaszolása (miért kellett Sergeinek meghalnia?, mivel foglalkozik valójában a Devs?). Ám ahogy ezekre a kérdésekre sorra megkapjuk a választ, egyre világosabbá válik, hogy a széria ambiciózusabb vállalás.     

Persze az erre utaló jelek már a történet legelejétől jelen vannak. A Devs főhadiszállása, amely egy erdőben áll, olyan mint valamiféle modern templom, ahová belépve rögtön az oltár felé vezet az út, amelynek a közepén egy kvantumszámítógép áll. Az épületbelső aranyban úszik (mint a The New York Times frappánsan megjegyezte, mindez olyan érzést kelt, mintha beszorultunk volna egy Ferrero Rocher-dobozba), a kampusz éjszakai megvilágítása pedig megannyi, a fákat körülölelő glória. Erre a vallásos érzésre csak külön ráerősít a templomi kórusokat megidéző zene (Ben Salisbury, The Insects, Geoff Barrow), valamint a krisztusi küllemmel bíró Forest, kinek kapcsán Jamie nem véletlenül jegyzi meg, hogy mint minden tech vállalat vezetője, ő is beleőrült abba, hogy Messiásnak hitte magát. A munkatársai mindenesetre a szektavezér hívei.  


A 2001: Űrodüsszeia-áthallások is elég nyilvánvalók: a Devshez vezető úton útjelző gyanánt számos monolit álldogál, és a hetedik részben még Kubrick filmjének barlangos-előemberes jelenete is visszaköszön cold openként. Az emberiség sorsát befolyásolni képes szuperszámítógépre is találunk még HAL 9000-en is túl utalást: Lily az első részben Dennis Feltham Jones Colossus (1966) című könyvét olvassa.

Ahogy komótosan lépegetünk előre a történetben, a filozofikus részek egyre inkább megszaporodnak, és kezd világossá válni, hogy Garland csak úgy fogja tudni feloldani a cselekményben az ellentmondásokat, elvarrni a szálakat, ha megválaszolja azokat a kérdéseket, amelyekre még a kvantumfizikusok sem tudják jelenleg a választ. Ennek a cseppet sem komoly kihívásnak végül úgy tesz eleget, hogy közös nevezőre hozza a determinizmust és a kvantumfizikát, hogy aztán Bostrom elméletében találjon valamiféle meg- és feloldás-félét a szereplői számára. Nem csodálom, ha mindez kicsit meredeknek tűnik (az is), de tényleg valami hasonlót láthatunk. A Devs a tudományon keresztül (vagy inkább: a tudomány egyes elemeit felhasználva és szabadon értelmezve) igyekszik megmagyarázni a szabad akarat, a halál és a gyász kérdéseit.

A szálakat mélyebb szinten ugyanis Forest komplikált gyásza mozgatja, aki egy autóbalesetben elveszítette a nejét és Amaya nevű kislányát, akinek az emlékét egy, a cégkomplexum fölé tornyosuló, sokkoló méretű szobor őrzi a kampusz területén. Forest nem tudja elgyászolni a családját (valószínűleg magát okolja a halálukért), és ezért megszállottan szeretné bebizonyítani (vagy legalábbis megtudni), hogy determinált-e a világunk, amelyben a szabad akarat csak látszólagos. És itt jön be a képbe a kvantumfizika és annak többféle iskolája, amelyekre a sorozatban többször is utalnak a szereplők.
 
Forest az egyik iskola tézisét, nevezetesen a Hugh Everett-féle sokvilág-elméletet szeretné megcáfolni, amely egyébként számos sci-fi kedvenc témája és a fizika fekete báránya. (Everettet annyian támadták az 1957-ben kidolgozott elképzelései miatt, hogy végül fel is hagyott a fizikával.) Az elmélet mindenesetre megmagyaráz egy jelenséget a kvantumfizikán belül, amire az ortodoxnak mondható koppenhágai iskola sem szolgált magyarázattál, nevezetesen a hullámfüggvény-összeomlást. És akkor egy kis fejtágítás: a kvantumfizika egyik alaptétele szerint a mérés határozza meg a részecske állapotát, vagyis a mérésig a részecske bárhol lehet. A mérés következtében azonban a valószínűségek közül az egyik lehetőség megvalósul: egy adott pillanatban tudni fogjuk a részecske helyét, amely a mérést követően azonban ismét csak máshol lesz. Everett sokvilág-értelmezése szerint azonban nem egy, hanem az összes lehetőség megvalósul – csakhogy más-más univerzumokban. Lefordítva ezt a teóriát a sci-fik nyelvére: mi mindig csak az egyik lehetőséget, a döntésünk egyik következményét látjuk a saját univerzumunkban (vagyis ott, ahol a „mérést elvégezzük”), a párhuzamos világokban azonban minden más variáció is létrejön, vagyis minden másképpen alakul.
 
Forest azért szeretné a sokvilág-elméletet megcáfolni, mert ugyanazt az életet akarja visszakapni, amit elveszített, de ez az elmélet szerint ez nem lehetséges. Nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert sem a folyó, sem pedig ő maga nem ugyanaz egy másik univerzumban – cserébe viszont a lánya és a felesége életben maradhat. Garland a kvantumszámítógépet ruházza fel isteni tulajdonsággal, vagyis a gép képes arra, hogy megteremtse ezeket a lehetséges univerzumokat (így nyer értelmet a sorozat címe is: bár a Devs hivatalosan a „developments” rövidítése, a „v” valójában egy „u” betű, vagyis magáról Deusról beszélünk). 
 
Az univerzum, amit a gép megteremt, azonban „csak” szimuláció lehet – és máris Bostrom elméleténél járunk. A Devs munkatársai, ha nagyon gyenge felbontásban is, de látják Krisztus keresztre feszítését, Marilyn Monroe és Arthur Miller nászát, vagy éppen azt, hogy mi történik Forest családjával a halálos balesetet megelőző percekben. Vagyis a Devs csapata rálépett arra az útra, amelynek a végén Bostrom poszthumán kora vár, amikor is, mint a filozófus a hipotézisében írja, a fejlett civilizációk már több valósághű szimulációt is képesek lesznek lefuttatni.
 
Hogy mi történik Foresttel és Lilyvel a nyolcadik rész végére, hogyan dolgozzák fel a veszteségeiket és a gyászukat, nem áruljuk el, de annyit elmondhatunk, hogy úgy Everettnek, mint Bostromnek köze lesz hozzá. A Devs lassan hömpölygő, erős vizualitással bíró (operatőr: Rob Hardy), érzelmes, filozofikus sci-fi az ember határairól és azok átlépéséről. Igazi rétegsorozat.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek