A Revizor Dekameronja - 54. nap
2020.05.04.

Több nemzedék olvasta az angol és amerikai regényirodalmat az ő magyarításában.A kedvencem mégis a műfordítói baklövésgyűjteménye volt. Addig gyötörtem, míg végre megcsináltuk a folytatást. Mindig lehetett tudni, a kiadó melyik szobájában jár éppen a kézirat. A röhögésből. Búcsú Borbás Máriától. MERÉNYI ÁGNES NAPLÓJA.

Az agárdi strandon hasalok. A könyököm kérges a könyökléstől, a hátam előbb piros, aztán hólyagos, később cafrangos, nyár végére, minden nyár végére barna, egészen szürkés. Az előttem fekvő könyvre néha tollaslabda pottyan vagy rágurul egy labda. Most például A csudálatos Mary visszatérre. A következő években meg jónéhány Durrellre. Az igazi baj akkor következik be, amikor angol nyelvi tanulmányaim egy pontján arra köteleznek a szüleim, hogy eredetiben olvassak valamit. Bármit. Nem sejtik, hogy az elkezdett, és kínkeservesen, oldalról oldalra leküzdött angol Agatha Christie-ket azonnal megszerzem magyarul, és pillanatok alatt elolvasom őket. Nincs megállás. Jön az A kutya se látta, az Egy marék rozs, a Gyilkosság a paplakban, A vád tanúja és onnantól kezdve elkések minden egyes ebédről (és persze angolul se tanulok meg). Közben elolvasok még ezt-azt, Herriotot, később Maughamot, Greene-t, Stevensont, Roald Dahlt, Kozmosz könyvet, Delfin könyvet válogatás nélkül, aztán gimiben már valahogy sejtem, hogy közöm lesz az irodalomhoz.

Kifakulnak az agárdi strandon Jane Austen regényeinek lapjai, A klastrom titka, az Értelem és érzelem, vagy elfelejtek leszállni a buszról a Brontë nővérek, Doris Lessing, Poe, Arthur Miller, Albee, Virginia Woolf és Hemingway miatt. De még nem sejtek semmit. Amikor egy szép napon beüt Vonnegut. Elámulok a flegma, fanyar stíluson, a tömör, lakonikus nyelven. Majdnem mindegy, hogy a Mesterlövész, a Titán szirénjei, a Macskabölcső, az Időomlás, a Börleszk vagy a Börtöntöltelék. De mégsem mindegy, mert a Börtöntöltelékben ütközöm bele a „varjagos turhony” kifejezésbe, ami bár rendkívül gusztustalan, mégis eldönt valamit az életemben. Jó darabig idétlenül röhögök, és azután először eltöprengek azon, mi lehet ez, meg hogy mi lehetett eredetileg. És kinek jutott eszébe.

   Borbás Mária
Borbás Mária

Akkor találkozom először Borbás Mária nevével (meg azzal, hogy az ún. fordító és az ún. szerkesztő nevét BELEÍRJÁK a könyvbe). Azonnal elhatározom: én is ezt akarom csinálni! Hol kell azt megtanulni, hogy ilyenek jussanak eszembe? De az az út még nagyon hosszú. Meg nem is mindenkinek sikerül. Harmadéves koromban, Géher István műfordító szemináriumán már dereng valami. Már tudjuk, kik a nagyok, már sosem kezdünk el olvasni magyarra fordított könyvet anélkül, hogy megnézzük, ki fordította. És miután összevetettünk egy-egy oldalnyi szöveget az eredetivel, már azt is tudjuk, micsoda munka és mennyi görnyedés, lapozás, gondolkodás, lendület és megtorpanás lehet egy egész kötet lefordítása mögött.

És egy ekkora fordítói életmű mögött? Mari nevére 972 találatot ad az antikvarium.hu keresője, és ebből 462-ben szerepel fordítóként. A többiben szerkesztő vagy szerző. A valószínűleg alaposabb MOKKA-ODR 820 művet jelez. Az Országos Széchényi Könyvtár katalógusa 474-et. Persze ebben benne vannak a többször, sokszor kiadott művek...

 

A kilencvenes években végre sikerült megismerkednem vele. A kétezres évek elejétől pedig rendszeresen dolgozunk együtt. Nem volt könnyű először szerkesztenem a fordítását. Nyilván ujjgyakorlat volt neki, egyszerű kis gyerekkönyv, nem egy Vonnegut, egyre türelmetlenebbül lapoztam a fordítást, hogy végre valami piros jelet hagyhassak a papíron. Azután egyszer eljutottam odáig, hogy ő szerkesztette az én fordításomat. Erősen rágtam a körmöm, mielőtt megnyomtam a Küldés gombot. Mert hát, őszintén szólva, még nem jutott eszembe a „varjagos turhony”-hoz hasonló. Azt hiszem, ideje volna megkérdeznem: Mari, ezt honnan szedted?

A fenti szöveget öt évvel ezelőtt írtam Borbás Mária 85. születésnapjára. Mi változott? Átalakult és bővült az antikvarium.hu keresője, ma már 1117 találatot jelez. A MOKKA-ODR-é 1038-at, a Széchényi Könyvtáré 561-et. De ezek csak számok. És nem dolgozunk többé együtt. Nehéz szívvel írom le, hogy a romantikus és klasszikus modernista regények, a mindenfajta gyerekkönyvek, a kortárs angol és amerikai próza egyik legérzékenyebb és finomabb hangú tolmácsolója, nagyszerű magyar műfordító május elseje óta nincs már közöttünk. Szerencsére nekünk, olvasóknak, tanítványoknak, műfordítóknak és szerkesztőknek itt maradt az életműve, amiért hálásak vagyunk.

Kedves kollégák, ugye emlékeztek arra, hogy Mari mindig legalább egy héttel a kitűzött határidő előtt adta le az elkészült fordításait…?

Címkék: Revizor Dekameron