Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÁTTAM UJJ ZSUZSIT A DÉLIBEN

A Revizor Dekameronja – 57. nap
2020. máj. 2.
Hiszitek vagy sem, én is láttam már Ujj Zsuzsit a Déliben. Kellemes érzés volt, de jó jelnek azért nem vettem, és ettől mindenkit óva is intenék, pláne szerelmi ügyekben. Még a Csaknekedkislány frontemberét, Csepella Olivért is – de utóbbival elkéstem, úgy tűnik. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Év elején jelent meg a Csaknekedkislány új albuma, a Kobraszív, és esküszöm mindenre, ami szent, hogy az album sokkal jobb, mint a címe. A 2011-ben alakult zenekar mostanra meghódította a magyar underground szcénát, ami, azt hiszem, elsősorban higanymozgású frontemberüknek köszönhető. Csepella nemcsak különleges színpadi jelenség, hanem nagyon jó a prozódiai érzéke és a humora, ráadásul az antirocksztár bölcsész imidzsével jól beleillik a magyar underground előadói hagyományba, csak kicsit Y generációsabb és életvidámabb, mint legtöbb elődje. Gondolok itt például Őz Zsoltra (Vidámpark), Víg Mihályra (Balaton), és nem utolsó sorban Ujj Zsuzsira (Csókolom).
 

A Kobraszív egy szakítós album, ami nem annyira idegen a Csaknekedkislány eddigi munkáitól. Hiába, ez a párkapcsolat-dolog még mindig nem akar összejönni Csepella Olivér versbeszélőinek, vagy azért, mert nincs szerencséjük, vagy azért, mert érzéketlen tuskók. Nagyobb arányban szerencsétlenek: számtalan nő járatta már velük a bolondját vagy utasította őket egyértelműen vissza, egy alaklommal például egy falábú nő is. Ugyanez a szomorú helyzet játszódik le az Ujj Zsuzsi című számban, ahol az elbeszélő a Déli pályaudvaron meglátja Ujj Zsuzsit, és ezt jó jelnek gondolja, de a vonatúton Székesfehérvárig mégis nemet mond neki a lány, akibe beleszeretett. „Mi lehetne meggyőzőbb égi „Nem”,/annál, hogy láttam Ujj Zsuzsit a Déliben?” – teszi fel a kérdést utólag, és tök jogosan. Ha valaki ismeri kicsit a Csókolom zenekar számait, akkor tudja, nincs olyan magyar énekesnő, akinek többször törték volna darabokra a szívét, mint Ujj Zsuzsinak, és aki ezt fájdalmasabban tudta volna elénekelni. Az Ujj Zsuzsi című szám a verzét soronként követő vokállal zeneileg is megidézi a Csókolom zenekart.
 
A Csaknekedkislánynak erősen beakadtak a Momés lányok is, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyik számuk az új albumon Lődi Virágról szól, aki képzőművész és véletlenül épp a MOME-n végzett. Ha Lődi Virág meghallgatja ezt az albumot, akkor egy 21. századi Orfeusz és Euridiké történetben találja magát, amelyben nem tűnik valószínűnek, hogy az elbeszélő utána megy a pokolba, épp ellenkezőleg: a szám Orfeusza végképp hátat akar fordítani Euridikének. Kíváncsi vagyok, Lődi Virágnak mi volt erről a véleménye.
 
Nem csak ez a két szám van, amelyben a szereplők egyértelműen beazonosíthatók. Az albumon messze a legjobb darab az Ági fia címet viseli, és kiemelkedik a Csaknekedkislány egész munkásságából, némileg le is válik róla. Kijelöl egy új irányt, ami már nem a vicces bulizene, ami eddig a csapat fő profilja volt, és amiről sejthető volt, hogy nem kimeríthetetlen téma. Az Ági fia a halálról, pontosabban az anya elvesztéséről szól. Rövid szám, nem sok benne a szöveg, és azt hiszem, soha nem hallottam még a magyar popzenében olyan dalszöveget, ami ilyen pontosan beszélt volna a veszteségről és a hiányról. Ági fia Olivér. Ezt onnan tudjuk, hogy bemutatkozik, illetve nem is csak bemutatkozik, hanem megszólítják azok az emberek, akik az Ágit ismerték. Például a boltban, bevásárlás közben: „Egy nő a sajtpultban/kérdezi minap,/hogy sokat fájt-e az Áginak?/Kérdezi tőlem,/mennyit szenvedett?/A sajtpultban, nem viccelek./Jókat röhögnénk/szegényeken,/mennyi zöldséget/mondanak nekem./Jókat röhögnénk/tragédia./Olivér vagyok/az Ági fia”. 
 
Sokunknak vannak arról tapasztalatai – nekem biztosan –, hogy milyen érzés, amikor félig ismerős emberek puszta jóindulatból és kíváncsiságból beleotrombáskodnak a gyászunkba. Nagyon érdekes, hogy én már önmagában a szám hallgatását is indiszkrét cselekedetnek éreztem, dacára annak, hogy ha nem akarta volna velem megosztani Ági fia ezeket az információkat, akkor ez a dal el sem készült volna. Mindenesetre elképzeltem azt a helyzetet, ahogy egy fesztiválos koncerten (tudom, idén nem lesznek fesztiválok, de még nem sikerült megemésztenem) többszáz ember üvölti, hogy „Olivér vagyok, az Ági fia”, és azon gondolkozom, hogy vajon ez milyen érzés lehet Olivérnek. Inkább jóleső, felszabadító? Vagy inkább fájdalmas? És vajon mit szólna mindehhez Ági?
 

De ne így érjen véget ez a szöveg, ráadásul van még egy szuper szám a Kobraszíven (istenem, ez az albumcím! Minden alkalommal fáj leírni), amiről mindenképp szerettem volna beszélni. A Féltél szeretni egy true szakítós-visszatekintős dal – pont ilyeneket szoktam hallgatni, amikor nagy szakításaim után ázottra sírom a kispárnát. Tartozik hozzá egy elég vicces, vámpíros klip is, amelyben az örök szerelem, pontosabban annak lehetetlensége és értelmetlensége jelenik meg: meg egy szegény, döglött fehéregér. Izgalmas a szám és a videó közötti feszültség is: előbbit hallgatva tökéletesen azonosulhatunk az elbeszélővel, míg utóbbit nézve némileg elveszítjük az azonosulási pontot: egy erőszakos vámpírsrác fenyegetően próbálja kisajátítani a előle menekülő lányt, aki örökkévalóság dolgában egy kicsit meggondolta magát.
 
Szóval nagyon jól sikerült a CSNK új albuma, és ebből kiindulva két tanácsot adnék, nem csak zenekarok számára. Egyrészt soha ne adjátok azt a címet semminek, hogy Kobraszív, másrészt, ha meglátjátok Ujj Zsuzsit a Déliben, vagy máshol a városban, akkor ne legyetek optimisták!

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek