Dance Works Rotterdam / II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
2008.12.19.

A Dance Works Rotterdam bemutatkozása számomra egyet jelent az első, valóban professzionális és hibátlan estével a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón. Jó hír: a kortárs balett él és virul. Máshol. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

A pécsi táncfesztivál harmadik napján a Dance Works Rotterdam mutatkozott be Ton Simons és Stephen Petronio koreográfiájával. Üdítő élmény, pihenés a szemnek: hűvös maximalizmus, fegyelem, virtuozitás. Kifejezetten jót tesz nekem, ha belefutok néha ilyen előadásokba, legalább szembesülök azzal, mi az, ami tökéletesen hiányzik a magyar mezőnyből.

Sőt, Kun Attilán kívül más mintha nem is nagyon célozta volna meg ezt a fajta bámulatosan gazdag, komplex világot, ugyanis a kortárs balett hazánkban sokkal inkább táncszínházat jelent. A hazai néző a látványos díszletekhez, a lineáris történetmeséléshez, az érzelmes, teátrális gesztusokhoz van hozzászokva, a tiszta tánc pedig eleve elhagyja ezeket. Ebben semmiféle értékítélet nincs, számtalan műfaj megfér egymás mellett, végeredményben érthető, hogy egyes koreográfusokat a szenvedély mozgatja, másokat a forma szeretete, van, aki a táncon keresztül akarja kifejezni gondolatait és érzéseit, és van, aki számára maga a koreográfiai struktúra az izgalmas, a mozdulat önmagával azonos, nem kell „túlmutatnia” magán. (Nyilván igazságtalan vagyok, hiszen a Győri Balett Gustavo Ramirez Sansano által koreografált, gyönyörű Gaudí-Josefa kettősében megvan ugyanez a tiszta, eszköztelen jelleg, csak hát a teljes előadás mégis heterogénebbre sikerült.)

Persze, amit a Dance Works Rotterdam képvisel, az egy nagyon munkás műfaj, mert a narrativitás és a teatralitás elhagyásával a táncosokra háruló felelősség maximálissá növekszik. A társulat tagjai mindent tudnak technikailag, amit egy klasszikus balettos tud, de a kortárs tánctechnikákban is otthon vannak, vagyis eleve két (inkább számtalan) ellentétes világot integrálnak. Büszkék lehetünk arra, hogy a társulatnak két ragyogó magyar táncos is a tagja, Zachár Lóránd és Pataki Szabolcs – jó időben, jó helyen vannak.

A Mortal Coil című darab amellett, hogy bámulatos, számomra mérhetetlenül frusztráló is volt, ugyanis az előadás keretét tartottam a legizgalmasabbnak, és nagyon vártam, mikor tér vissza a nyitókép őrülete – visszatért a végén, körülbelül harminc másodperc erejéig. Ton Simons darabjában a függöny széthúzásának pillanatában egy randomszerűnek tűnő, (persze tökéletesen kiszámított) mozgásvihar örvénylik, tucatnyi táncos pörög, vibrál a színpadon, miközben a Lose Yourself szól Eminemtől. Óramű pontosságú mozdulatok cikázásából és feszes ritmusban beékelődő töredékszünetekből áll össze egy nyugtalan, bonyolult szerkezet: mintha csak részecskék mozgását figyelnénk mikroszkópon át, olyan ez a zaklatott, gyönyörű káosz.

Aztán éles váltás jön, Mozart szól, az anarchia helyét pedig mintha valamiféle ismeretlen etikett váltaná fel. A kezdeti képhez hasonló tömegjeleneteknek vége, sokkal átláthatóbb, tisztább, egyszerűbb, követhetőbb képletek következnek, néhány szereplőnél több sosincs egyszerre a színpadon. Van néhány tipikus mozgásminta, ami ismétlődik, például többször beékelődik egy kézenállás is a táncmozdulatok közé, gyakori, hogy a férfiak hanyatt fekve, behajlított lábukon egyensúlyozzák hanyattfekvő partnernőjüket, (aki ilyen módon szinte lebegni látszik), és többször előfordul, hogy egy férfi két partnernőt emel egyszerre a magasba. Árnyalatnyi modorosság és irónia olykor azért megbújik azért a mozdulatokban, egy pillanatra el is képzelem, milyen lenne mindez rizsporos parókákban: azt hiszem, tetszene. A rend és rendetlenség, harmónia és zűrzavar kettősége strukturálja a darabot, és hiányérzetem van, hogy az utóbbiból csak morzsányi jutott belőle. Azért amikor behúzódik a függöny, végre eljön, amire vártam, mindenki újra a színpadon, visszaköszön a testek ismerős, felkavaró lüktetése. Ton Simons darabja olyan, mint egy elegáns, nagyvonalú névjegy, ízelítő az általa használt, magabiztosan birtokolt, komplex és lenyűgöző koreográfiai nyelvezetből. Lehet, hogy sokaknak kissé hűvös, szenvedélytelen vagy akár unalmas ez a formanyelvi játék, én nem tartom annak.

Rotterdam Dance
(Fotók: Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó)
A második részben Stephen Petronio Lareigne című darabja csupa repülés, lebegés, szárnyalás. Ha az előző előadásban a szabányok átírása vagy éppen megtartása volt a kulcsfontosságú, hát most a korlátlan szabadság. A darab egy nagyszerű férfiszólóval kezdődik – No more heroes, halljuk alatta David Linton zenéjét – és mintha még a táncos által viselt jelmez, az áttetsző, hófehér muszlining, a testszínű fűző is egy új, lágyabb maszkulinitást előlegezne meg.

Valahogy testetlenebb, szellemibb, éteribb ez a tánc, mint megszokhattuk, és furcsa módon nemek feletti: a férfi és női táncosok hasonló, hófehér, áttetsző anyagokba vannak burkolva, mely mintha csak arra szolgálna, hogy hangsúlyozza ugrásaik légiességét. A zene, a ritmus rendkívül fontos ebben a darabban, a koreográfus merészen használja a tört ritmusokat a táncban is, ellenpontozza, rafináltan elcsúsztatja a mozdulatokat a zenéhez képest, és használja a szüneteket is, éppolyan bátran, mint a táncban a mozdulatlanságot. Ebben a koreográfiában aztán semmi horror vacui nincs, akkor születik meg egy mozdulat, ha az szükségszerű. Ami külön érdekes, hogy Stephen Petronio ezt a darabot eredetileg saját társulata számára, a Stephen Petronio Company részére komponálta 1995-ben, és most, tizenhárom évvel később a Dance Works Rotterdam előadásában még mindig friss, élő, naprakész a koreográfia.

(Fotók: Pécsi Nemzetközi Táncfesztivál)
Gyorsan egy kalapemelést a Trafó igazgatójának, Szabó Györgynek, mert talán akad, aki 1998-ban a Petőfi Csarnokban látta Petronio saját együttesének előadásában ezt a darabot. Az Ellenfényben például Rókás László csodás, szellemes írásban emlékezett meg róla, a kedvenc, (és sárga irigységet kiváltó) fordulatom tőle, hogy „a csupasz szabadság fékevesztett szellője akadálytalanul száguldozhatott szőrös lábuk között”, és arra kéri az „uniszex harcosokat” hogy „pillantsatok ki az űrhajó ablakán!” Függetlenül attól, hogy őt ez irritálja, hozzám nagyon közel áll, a definíció korrekt: pontosan erről van szó, az elképesztő súlytalanságról, semlegességről, könnyűségről, arról, hogy az a képtelen érzésünk van, hogy érdemes lenne aprócska, vékony ezüstmasnikat kötni a táncosok bokájára, ha nem akarjuk, hogy kipörögjenek a légtérbe.

Sajnos beleszerettem Rókás szövegébe, és idézek tőle még egy kategorikus imperativust: „Megérteni a léghűtéses motorok működését!” Igen, most a technika az elsődleges, a táncoló alak személyisége (és annak érzelmei, vágyai, egyéb rögeszméi) nem az; ilyen is van, és ezt is lehet nagyon szeretni, azon felül is, hogy nyilván az emögött látszó munkát evidensen tiszteli az ember. A gravitációnak, (a súlynak, a test határainak) ilyen magától értetődő negligálását ritkán tapasztalja az ember, és ami ebben érdekes, hogy ez tipikusan a klasszikus balettre jellemző vonás, de Petroniónál mégis ugyanúgy alapvető fontosságú. 

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Kapcsolódó cikk:
Rókás László: Starless /Csillagtalan/ Stephen Petronio együttese a Petőfi Csarnokban

Vö.: Nübl Tamara: Klasszikus improvizációk

Helyszín, időpont:  II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, szeptember 24.,  Első rész:  Mortal Coil,  Koreográfus:  Ton Simons,  Táncolják:  Neus Gil Cortes, Jessica Larbig, Irena Misirlić, Daniela Neugebauer, Helene Pieren, Joan Crespo March, Stefano Giuliani, Pataki Szabolcs, Francesco Curci, Zachár Lóránd, Marta Tkaczyk, Pauline Torzuoli,  Második rész:  Lareigne,  Koreográfus:  Stephen Petronio,  Táncolják:  Neus Gil Cortes, Jessica Larbig, Irena Misirlić, Daniela Neugebauer, Helene Pieren, Joan Crespo March, Stefano Giuliani, Pataki Szabolcs, Francesco Curci,  Támogatott:  Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.
Megítélt támogatás: 168 000 000 Ft
Támogató: Miniszteri keret
Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2008. évi első ütemterv programjaira és a következő évek előkészítésére (ebből 19 000 000 Ft támogatás a II. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó megszervezésére)