Grecsó Krisztián: Magamról többet
2020.06.23.

Grecsó Krisztián húsz évvel ezelőtt költőként bukkant fel a magyar irodalomban. Akkori versei saját bevallása szerint is csak szárnypróbálgatások voltak. Az új kötet új témái hang- és korszakváltást jeleznek. JUHÁSZ TAMÁS RECENZIÓJA.

„Meddig hittem én is, a kevélység
elzálogosított szolgája,
Hogy meghatároztam magam,
Nem üres zsolozsma rólam a leltár,
De mára csak a szégyen
zselével kenegetett sebhelye maradt,
Hogy valaha könnyedén beszéltem
A távlatról,
Ami emberi szívvel felfogható.” (Mint akinek hagyaték)

Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete letehetetlen, bár nem a hagyományos értelemben. Egy szenvedéstől öngyűlölő, válaszokat és célt kereső újjá-szülöttet tartunk a kezünkben, akinek talán már azzal fájdalmat okozunk, ha becsukjuk. Grecsó Krisztián húsz évvel ezelőtt költőként bukkant fel a magyar irodalomban. Akkori versei saját bevallása szerint is csak szárnypróbálgatások voltak. Történeteket mesélt a környezetéről, nyilván saját szűrőjén átfolyatva. Csak első novelláskötetében, a Pletykaanyuban mert először igazán megnyílni. Mostani verseiben egy minden szavában emberi sorsot ismerhetünk meg. A kötet, bár az indulás óta eltelt húsz év terméséből is szemezget, törzsét az elmúlt két év alkotásai adják. Miként a szerző egy Népszava-interjúban elmondta, az ebben a két évben történtekből olyan érzelmi dózist kapott, amit prózában nem tudott volna megírni.

 


Ez a köteten is látszik. Bár a témák sokfélék, négy szál összeköti őket. Első a felépülés a daganatos betegségből, ehhez kapcsolódik az istenhit alakulása, valamint a költői példaképek: Babits, Berzsenyi, Juhász Ferenc, Kosztolányi megidézése; illetve az apává válás. Fura csavarja a sorsnak, hogy manapság mi ugyanazokat a kérdőjeleket járjuk körbe, mint a költő: Mit büntet Isten a betegséggel? Hogyan dolgozzuk fel a bezártságot, magányt? Gyógyulás után ugyanonnan folytatódik az élet vagy a világ örökre megváltozik? És mennyi marad a régiből?

„A jobb szemem
Az alaktalanság bélyege,
És persze hogy
Ropog a hiúság stoppolt orkánkabátja is,
De annak, hogy abból a szemből
Másik ember néz vissza rám
Mégiscsak hozzám van köze.” (Az én arcom)

 

A kérdőjelek Grecsó-féle feloldása a leltár. Elvégre meggyógyult, ilyenkor érdemes rendezni a sorokat, megnézni mi maradt. Nem sok. Egy vidéki gyerekkor, amiből – perspektíva híján – kitörni vágyott, kudarcok, sikerek, sok félelem és kevés öröm - legalábbis a betegség és a gyógyulás szemüvegén keresztül. Betegsége előtt talán egészen más választ adott volna. Ám a verseket átitató bűntudat, önutálat arra enged következtetni, a betegség miértjére egyedül a büntetés a válasz. Ide csatlakoztatható be az istenhit kábele. A szerző az említett Népszava-interjúban azt mondja: istenhite ambivalens. Ez a versekben is megmutatkozik. A betegség hatására komolyan meghasonlott. Sőt, ami érdekesebb, elsősorban a gyógyulás miatt vonja kérdőre Istent.

„Milyen óvatosak az újratanult léptek!
A tesztelt gyógyulás árnyéka sötét
Mint a dögkút megkezdett mélye.
Nem kérem, mondd meg, fogadás-e
Ez is, mert a játékot
Meg nem unhatod, és sosincs vége.
Vagy ez valami megíratlan métely?
Úgysem szólnál hozzám,
Hiszen nem vagyok rá méltó,
Hogy szabadon gyötörjön a kétely.” (Arctalan ima)

Egészséges, ép emberként hajlamosak vagyunk a betegekkel együttérezni, sajnálni és önkéntelenül is a betegség értelmezésének feladatmegoldós, büntetéses irányába lökni őket. Gyógyulásukat viszont megtisztulásnak, a remény feltámadásának tekinteni. Pedig a betegség elmúlása még nem oldja fel sem a miértet, sem a "mi lesz"-t. Annak, aki megjárta a rák gyógyításának kábító, vegyszeres, sugaras útját, egyáltalán nem egyértelmű ajándék a megmaradt, roncsolt test. Hasonlóképp az, aki átélte a világ továbbműködését önmaga nélkül, barátkozni kezdett a halál gondolatával, nem egyértelmű ajándék a szakadék széléről való visszarántás. Sőt, sokkal inkább tekinthet rá büntetésként. Egészen addig, míg nem talál új célt magának. Ha viszont a betegség korábbi életéért sújtotta, a korábbi célok nem működnek.

Itt kapcsolódik a történetbe a szerző tavaly született kislánya. Ugyan Grecsó egy-egy fél mondatban utal a kételyeire, de – szemben a betegségről szóló verseivel – alapvetően ezeket a váratlan boldogság, az új kihívás izgalma hatja át.

„Máshogyan értem miatta a testem, innen jövök,
És ez lesz vándorlásom mennyei Ithakája.
Mennyi megkezdett mondat csonka töve áll ki,
És tanúja a magától megújuló test pusztulásának.
Alszik, s az arcán nincsen semmi ránc.
Illatozik belőle, mint az élesztő, a tömény tökéletesség.
Milyen élet-meredély ez, miféle mélytengeri sötétség,
Hogy magáról hite nincsen, és hogy e világnak Sehol a határa.” (Saját nyomok)

Magamról többet, mondja a cím. Valóban. Meztelen jegyzetek ezek az önismeretről, önmagunk megszeretéséről.

A magány legmélyebb pillanataiban mind kapaszkodókat keresünk. Sorstársakat, mintákat a túlélésre. Ezért fordult Grecsó Krisztián a költőelődökhöz. Babits Balázsolásának egy külön versciklust szentelt, benne egy Esti válasszal. Juhász Ferenc, Berzsenyi, Kosztolányi verses kérdéseire egy-egy alkotással felelt. Mint amikor egy pszichológus útmutató kérdéseire válaszolva igyekszünk rendet csinálni saját lelki kuplerájunkban.

Így érkezünk vissza a cikk elején elejtett gondolathoz: az nem kérdéses, hogy a koronavírus után a világ megváltozik. De mihez kezdünk majd vele? Grecsó Krisztián verseskötete egy nagyon fontos, bár prózába egyszerűsítve közhelyes tényre hívja fel a figyelmünket: aki nem tanul a múltjából, újra és újra elköveti korábbi hibáit. A gyógyuláshoz mindannyiunknak – egyenként és közösségben – leltárba kell vennünk a hibáinkat, céljainkat, ugyanolyan bátorsággal és kérlelhetetlen önkritikával, ahogyan Grecsó.

Lapozzuk fel a Magamról többet verseit és sorról sorra végezzük el a saját mélyfúrásainkat!

Szerző:  Grecsó Krisztián,  Cím:  Magamról többet,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2020,  Oldalszám:  147 oldal,  Ár:  2999 Ft