Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KÉPEK A KÉPTELEN IDŐBEN

Az ecsettől a kameráig. Moholy-Nagy László és magyar kortársainak művei / Collegium Hungaricum Berlin
2020. ápr. 18.
Az ecsettől a kameráig tartó virtuális túrára invitáljuk a művészet kedvelőit, amíg zárva tartanak a múzeumok. A berlini Collegium Hungaricum tavaly őszi, a Bauhaus év apropóján rendezett, Moholy-Nagy László festészetét tág kontextusban bemutató kiállítása immár hanyatt fekve is élvezhető. Garantált gerinckímélő program egyetlen kattintással! ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
Furcsa időket élünk. Ha a karantén alatt nem működött volna a digitális információáramlás a globalizált világban – úgy húsz éve még nem is álmodtunk ilyesmiről –, most megkattantunk volna a magányban. Ám ehelyett úgy alakult, hogy azokat az élményeket, amikért mostanáig hosszú kilométereket kellett gyalogolnunk körömcipőben, autóznunk csúcsforgalomban, vagy pláne repülnünk a földgolyó fuldokló sztratoszférájában, kényelmesen elérhettük a karosszékből, két kenyérdagasztás között. Ráadásul súlyos összeget sem kellett költenünk – több maradt lisztre. Egyik este a MET, másnap a Louvre vagy az Ermitázs, kedvünkre válogathattunk az ínycsiklandó kulturális csemegék közül. 
 
Felsorolni is nehéz, hány múzeumot járhatunk be ingyen, otthonról. Hogy a virtuális bolyongás a kiállítótérben felér-e a helyszíni őgyelgéssel, azt ki-ki döntse el maga, mindenesetre maga a műfaj a váratlan körülmények hatására jócskán felértékelődött. A berlini Collegium Hungaricum még nem ebből a megfontolásból, sokkal inkább a már eddig is terjedő világtrendhez igazodva készítette el a 2019 őszi Moholy-kiállításának virtuális túráját. Magyarországi kultúrafogyasztók szempontjából ez azért is áldás, mert a többi bauhauslerhez hasonlóan Moholynak is nagyobb a reputációja külföldön, mint szülőhazájában. A magyaroknak elvitathatatlan érdemük van a Bauhaus szellemiségének formálásában, a hazai kulturális folyamatokra azonban csak korlátozottan hatott mindez. A németországi Bauhausban tanuló vagy tanító magyar művészek ugyanis nem virtuálisan csavarogták be a világot, a történelemnek köszönhetően sokan közülük – Breuer Marcel, Weininger Andor és maga Moholy is – külföldön teljesítették ki pályafutásukat. 
 
A baloldali eszmékkel szimpatizáló Moholy-Nagy László a Tanácsköztársaság bukása után, 1920-ban, 25 évesen érkezett Berlinbe, hogy korábbi jogi tanulmányait véglegesen a művészetre cserélje. A Collegium Hungaricum tárlatán látható annak a házaspárnak a Moholy kezétől származó kubista portréja, akik őt Berlin művészeti életébe bevezették. 1922-ben már kiállított, ’23-ban pedig Walter Gropius felkérte a weimari Bauhaus oktatójának. Moholy és a magyar hallgató kör „rovására írják” a kutatók, hogy a Bauhaus egyértelműen a geometrikus, konstruktivista irányba fordult. 
 
Moholy élete során számtalan területtel foglalkozott, ahogy a kiállítás címe is jelzi: Az ecsettől a kameráig – Weimarban, Berlinben, Amszterdamban, Londonban és végül Chicagóban, ahol előbb Gropius javaslatára a Bauhaus utódját, a New Bauhaust irányította, majd megalapította saját iskoláját, a Chicago Design Schoolt, melynek élete végéig igazgatója volt. A fotótól a filmen át a konstruktivista színházig, a designig, díszlettervezésik a vizuális művészetek minden műfajában kísérletezett és alkotott, illetve írt tankönyvet és szakirodalmat. Ami mindvégig izgatta: a kép mint önálló entitás viselkedése, a vizualitás minden műfajában ennek törvényszerűségeit kutatta. Ahogy Gropius fogalmazta Moholy-Nagy László Paintings, Drawings, Constructions  című londoni kiállításának megnyitóján, 1936 szilveszterének napján: „Tévedésbe esnének, akik azt hinnék, hogy Moholy-Nagy széleskörű tevékenysége a fényképezés, színpad, művészet, film, nyomdaművészet és reklám terén szétforgácsolta a festő Moholy-Nagy erejét. Nem. Minden eredményes működése ezeken a területeken végeredményben csak szükséges kerülő volt, hogy az új; tér-fogalom meghódítására vonulhasson fel a festészetben. Ebben látom Moholy-Nagy igazi jelentőségét. Sikerült sokoldalúan szétágazó érdeklődését a képalkotásra vetítve összefognia és a kép terében egy új, sajátos művészi egységet létrehoznia.” 1937-ben, a chicagói Bauhaus iskola megalapításáról a magyar sajtó is hírt adott, erre reagálva a művész maga is megerősítette Gropius szavait: „Egy barátom elküldte nekem a Magyarország 1937 november 15-i számát, amelyben beszámol az Új Bauhaus megalapításáról Csikágóban. Felhasználom ezt az alkalmat, hogy közöljem, nem vagyok építész, hanem festő.”
 
A Collegium Hungaricum 2019-es kiállításán Nagy T. Katalin kurátor a festő Moholyt helyezte fókuszba, és egyúttal korabeli és kortárs kontextusba. A debreceni Antal-Lusztig gyűjtemény darabjaiból válogatva állt össze a tárlat anyaga. Az életmű későbbi darabjai mellett nem csak Moholy ritkán kiállított, korai, berlini munkásságát láthatjuk viszont a falakon, hanem azok munkáit is, akik meghatározták azt a művészeti közeget, amelyben ez a festői pálya elindult: Berény László, Bohacsek Ede, Bortnyik Sándor, Kassák Lajos, Márffy Ödön, Mattis-Teutsch János, Nemes Lampérth József, Tihanyi Lajos és Uitz Béla képeit. Kiegészítésképpen pedig tizenhárom magyar vagy magyar származású kortárs művész Moholy-reflexiói vezetik tovább a közönséget a festő-polihisztor által megkezdett úton. Moholy-Nagy unokája, Daniel Hug, a Moholy-Nagy-Foundation igazgatója, aki jelenlétével megtisztelte a kiállítás megnyitóját, nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy épp a művész számára oly fontos városban, Berlinben kerültek egymás mellé az életmű darabjai. 
 
A virtuális tárlatoknak többféle értelmezése létezik a 360 fokos panorámaképtől a videón rögzített tárlaton át a hagyományos képgalériáig. A CHB virtuális túrája a számítógépes játékokhoz, vagy a Google Earth-hez hasonlóan lehetővé teszi a navigálást a kiállítási tér modelljében. A kiállítást a berlini székhelyű Smart Dimension vette fel. Az ún. Matterport kamerával rögzített technikát eredetileg az ingatlanpiac számára fejlesztettek ki az Egyesült Államokban öt-hat évvel ezelőtt, és bár ma is ezen a területen használják leginkább, egyre több olyan modell készül világszerte, amely kulturális teret rögzít, illetve dokumentál. Az időszakos tárlatok ilyen módon történő archiválásának előnyeit nem kell ecsetelni, számomra egyelőre adós marad a dolog azzal az érzéki élménnyel, amit a valódi térben eltöltött valódi idő nyújt: az Én és a Kép érzéki, testi, csak három dimenzióban átélhető kapcsolatával, bár itthoni VR szemüveg híján a valódi testélményt sajnos nem tudtam kipróbálni. Abban biztos vagyok, hogy egy testi valójában létrehozott műalkotás befogadásához nélkülözhetetlen a személyes jelenlét: éreznem kell, hogy mekkora vagyok én a képhez képest, és viszont, agyonnyom vagy felemel, hív vagy taszít, hátra kell lépnem, vagy épp közelebb. A tér és benne a képek digitális leképezése ezt az élményt egyelőre számomra nem tudja szimulálni, pusztán adat értéke van, ha mégoly sokrétű és összetett is. És persze nagyon jól jön abban az esetben, ha a személyes jelenlét kizárt. 
 
Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogyan vélekedne a virtuális kép műfajáról a képi érzékelés tudora, Moholy-Nagy. Úgy sejtem, kutatná a benne rejlő további lehetőségeket. Mert az tagadhatatlan, hogy ez a technika olyan lehetőségeket kínál, amelyek egyelőre messze nincsenek kiaknázva, de minden kísérlet közelebb visz a hagyományos érzékelés felülírásához. A Google például már tíz éve kiterjesztette a műholdas térképéhez hasonló technikáját a festmények világára. A madridi Prado tizennégy csúcsművét elképesztő közelítésben lehet ezáltal tanulmányozni, az így felnagyított részletek pedig már úgyszólván új képeknek, kompozícióknak tekinthetők. A 3D-s virtuális túrák többek között azzal adhatnak pluszt, hogy a digitális lehetőségeket kihasználva számtalan olyan háttérinformációt nyújthatnak, amire a fotelből szívesebben szánunk időt, mint teremről teremre vánszorogva. Kicsinyíthetünk, nagyíthatunk, elmerülhetünk az esetleg felkínált párhuzamok tanulmányozásában, vagy akár bele is festhetünk – ki tudja, meddig fajul az interaktivitás a bármikor egy kattintással megszüntethető virtuális világban. A CHB modelljén a képekhez társított tagek közölnek némi plusz információt, de talán ki lehet még használni ezt a technikát további interaktív tartalmak közlésére. A kiállítás ugyanis elég határozott koncepció mentén sorolja egymás mellé a képeket, az Adynak adományozott, expresszionista jellegű tájképtől a klasszikus geomterikus konstruktivizmuson keresztül a fénykísérleteken át a biomorf, vagy akár kozmikus morfológiát idéző késői képekig. Erre akár didaktikusan is fel lehetett volna építeni egyfajta szabadbölcseleti képregényt, segítve a szellemi kalandot. De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk, hogy a kisujjunk helyett elég a mutatóujjunkat mozdítanunk, hogy eljussunk Berlinbe. Ha kitartóan bolyongunk, előbb utóbb el fogunk jutni Moholyig is. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek