Triography - Az Auer Trió lemeze
2020.04.22.

Miért éppen egy zenei műfajnak ne lehetne életrajza? Például a zongoratriónak. Ha pedig lehet, akkor ebben az életrajzban Haydn triói képviselik a gyerekkort, Beethovenéi a daliás ifjúkort, és a romantikus művek – köztük a Mendelssohnéi – a kiteljesedett, de szenvedélyes felnőttkort. Nemrég a három szerző zenéje egy lemezre került. CSENGERY KRISTÓF CIKKE.

Egy nyugat-magyarországi város, Veszprém és egy nagy múltú oktatási intézmény, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem áll az Auer Trió létrejöttének hátterében. A kamarahármas a 2016-os veszprémi Auer Fesztiválon alakult meg, de Auer Lipót (1845–1930) akkor is alkalmas névadója lenne az együttesnek, ha a trió hegedűsét, a Mendelssohn Kamarazenekar koncertmestereként is ismert Kováts Pétert nem kötnék erős szálak a városhoz. A veszprémi születésű, nagy 19. századi hegedűvirtuóz ugyanis nemcsak szólistaként és tanárként (ő maga Joachim József növendéke volt, tanítványai között ott találjuk Mischa Elmant, Jascha Heifetzt és Nathan Milsteint), de kamaramuzsikusként is beírta nevét a hangszeres muzsika történetébe, nem meglepő tehát, ha zongoratriót neveznek el róla. A Zeneakadémia pedig azért fontos kovásza a triónak, mert mindhárom muzsikus ott működik tanárként: a zongoraművész Fülei Balázs a kamarazene tanszék vezetője, a csellista Varga István a gordonka fakultást irányítja, míg a már említett Kováts Péter természetesen hegedűt oktat a patinás intézményben.


A lemez, amely Haydn C-dúr trióját (Hob. XV:21), Beethoven D-dúr trióját (op. 70/1, „Szellem”) és Mendelssohn d-moll trióját (op. 49) sorolja egymás mellé, aligha véletlenül viseli a biográfiából játékosan származtatott Triography címet. A három mű így, kronológiai sorrendben megszólaltatva önmagán túlmutató tapasztalatokat hordoz: megmutatja, hogyan bontakozott ki a zongoratrió műfaja a korai fázistól az érett vagy késő klasszikus műveken át a romantikáig, hogyan vált a cselló játszanivalója a zongora basszusát megerősítő, alárendelt szólamból fokozatosan a zongora és a hegedű egyenrangú kamarazenei beszélgetőpartnerévé, hogyan kapott a hegedű egyre individuálisabb feladatot, hogyan jutott el a billentyűs hangszer a kamarazenei szólamok intimitásától a versenyművekbe illő virtuozitásig, s hogyan vált a triók hangzása egyre nagyobb volumenűvé. Képletesen szólva – de egyszersmind a megszólalás valódi körülményeire is utalva – azt figyelhetjük meg a három mű egymásutánjában, hogyan válik a zongoratrió bensőséges szobaműfajból (musica da camera, Kammermusik) az ezer főt is befogadni képes termek műfajává.

Az Auer Trió három tagja felkészült, magabiztos technikai tudású, virtuóz előadó, akikben egyéb zenei tevékenységek mellett jelentős elkötelezettség munkál a kamaraműfajok iránt is. Játékuk minden műben igényes hangszeres kidolgozottságú, megmozdulásaikat az egymásra figyelés, az érzékeny alkalmazkodás igénye jellemzi. Fülei Balázs kristályos billentéssel zongorázik, egyszerre intellektuálisan és virtuózan, ujjai alatt peregnek a gyors futamok, zengésük van a telt harmóniáknak, s a zenei megnyilvánulások nem nélkülözik a személyes hitelt és a jelentőséget. Kováts Péter hegedűje tud karcsú hangon énekelni, Varga István csellózását gazdag, dús tónus és beszédesség jellemzi.

A Haydn-trió nyitótételében vonzónak éreztem az előadás világos színeit és lendületét, a hangzás áttetsző karakterét, az energikus hangsúlyokat. Tetszett a Molto Andante mértéktartó kifejezésmódja és kiegyenlítettsége, a mozdulatgazdag dallamformálás és a tematikus anyag újra és újra érvényesülő retorikus értelmezése. A fürge Presto fináléban megragadónak találtam a tolmácsolás ellenállhatatlan derűjét és azt a magától értődő természetességet, amellyel az előadók a tétel lelkületének egyszerűségéhez viszonyultak. Annál nagyobb kontrasztot nyújtott a beethoveni Geistertrio tételeinek formátuma: a nyitótétel nagyszabású gesztusvilága, amely szinte azonnal megmutatja saját ellentétét, a széles dallamívekben kibomló, átszellemült dalolást is. És persze a szimfonizmus is kellőképpen érvényesült a három muzsikus Beethoven-értelmezésében. Sejtelmes volt a mű melléknevéért felelős Largo értelmezése, megkapó pianókkal és drámai tagolással, sokat sejtető szünetekkel. A fináléban a három művész érzékenyen talált rá a feloldódásnak arra a jellegzetes hangjára, amely számos Beethoven-zárótétel fő jellemzője. És persze a tétel megszólaltatásának zabolátlan kontrasztjairól se feledkezzünk meg!

A lemez fő élménye a fokozatos dimenziónövekedés, amely a Mendelssohn-mű olvasatában érte el tetőpontját: itt a nyitótétel sodra, zaklatottsága, az Andante vérbeli Lied ohne Worte-hangja, a scherzo könnyedsége és sziporkázása, majd a finálé szenvedélyes éneklése mind-mind a nagyformátumú romantikus művet képviselte – azt a zenét, amely a szobából végérvényesen a terembe helyezi át megszólalásának színhelyét, s előadók dolgában a művelt zenekedvelő helyett immár megkérdőjelezhetetlenül a nagy tudású, professzionista virtuózokra számít. 
Kiadó:  BMM,  Kiadás éve:  2019