A Revizor Dekameronja - 35. nap
2020.04.15.

Nézem a képet, óvatosan és alaposan. Egy-egy vonást veszek szemügyre, aztán fokozatosan kirajzolódik a figura. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA.

És látom a történetét is. Kis falu, sokat dolgozó apa, háztartásbeli anya – tipikus. Az apának eljár a keze és szigorú nagyon – úgy gondolja, az életre nevel, márpedig az élet kemény. A szeretet hideg.
 

Egyetemre jár. Nagy büszkeség ez a családnak: hosszúnadrágos ember a fiú. Ott, az egyetemen kezdi érdekelni a politika, igyekszik elvekre is szert tenni az ambíció mellé, szorgalmas, kíváncsi, barátkozós. Jó képességű és tanulékony.
 
Korán nősül, a felesége tehetősebb családból jön; szerény, de kielégítő a közös élet startja. Kivált, hogy az asszony kezdettől fogva a férje támogatásának szenteli magát. („Anyósom ki nem állhatott, én sem őt. Azt mondta, ízléstelen vagyok, szégyentelen és barbár.”)
 
Mire megszerzi a diplomát, eldől, hogy politikai pályára lép. Rövid idő alatt sikerül pártja meghatározó alakjává mozognia magát; ettől kezdve csak arra kell vigyáznia, hogy ezt megőrizze.
 
Keveri a barátságot a szakértelemmel, de hamar fölismeri, hogy a politikában az előbbinek nincs helye, az utóbbi pedig nem fontos. Az egykori barátokat a közös múlt igézetében eleinte pozícióval jutalmazza, majd gyorsan áthangolja a viszonyt, eltávolítja őket. „Úgy válogasd az embereidet, hogy tudják: mindent neked köszönhetnek. De azt se felejtsék egy pillanatra sem, hogy bármikor elveheted, amit adtál.”
 
Okos és gyors; a kettő kombinációjából előbb az erő látszata lesz, aztán a valódi erő. „Az erő: hatalom a többiek felett. Igen: mindenki felett.” Ezt hivatott táplálni a dús harcias szókincs: a küzdelem, a védelem, a frontvonal, a csata, a csapás, a háború, és az ezekből kikevert képek.
 
Mindenki alatta van, mindenki alattvaló. A hatalom csúcsára érve szakadoznak a szocializációs háló szálai, és fokozatosan kivesznek az egyenrangúságon alapuló emberi kapcsolatok. Csak a fölérendeltség nézőpontjából látszik a világ, a szűkebb és tágabb környezet is. A közeli alattvalók egy részéhez – sofőrhöz, biztonsági emberhez, a kis kifőzde tulajdonosához – még valami szeretetféleség is fűzi; érzelem, amit nem árnyékol be sem a hatalom, sem a hatalom féltése. Ezek az emberek, akik sem közvetve, sem közvetlenül nem „veszélyesek”, részesülhetnek a kiváltságban: láthatják az emberi mivoltát. Ők lehetnének a tanúi annak, amikor például a feleségét csalja, de nem tanúk, hiszen némák, süketek és vakok. Ezért lehetnek a főnök közelében. „Magának elmondom: utálom a rákot meg a kagylót. Az oldalast szeretem.”
 
A kultúra fölösleges úri huncutság, nincs igénye rá, nem érdekli, a hívek lefizetésére használja.
 
Könnyedén veszi a szájára Istent – hiszen nem hisz benne.
 

A kormánytagok, miniszterek, a fegyveres testületek főnökei bábuk egy sakktáblán. A főnök bánásmódját nem a teljesítményük határozza meg, hanem a lojalitásuk mértéke és a feltétel nélküli készségesség. „Mindenkiről van legalább egy becstelen dolog a tarsolyban”. Sokakról több is. És nem számít, hogy ezt a becstelenséget is a főnök utasítására követték el, vagyis maguk szolgáltatták a biztosítékot önnön életfogytiglani kiszolgáltatottságukra. Vonakodva bár, de elcsalják a választást a főnök helyett.
 
Esetében elveszíti szimbolikus értelmét a frázis: élet és halál ura. Ha haltak már meg miatta vagy ki sem mondott parancsára, soha nem fog kiderülni.
 
Van valaki, egyetlen ember, aki a legbelső kör maga. Nem tanult, nem művelt, de okos; legfőbb és a főnök szempontjából legértékesebb tulajdonsága, hogy nincsenek erkölcsi skrupulusai, gátlásai, hiszen semmilyen viszonyban nincsen a morállal: amorális. Van viszont informális, bár közvetett hatalma a főnök körül lebzselő hivatalnokok fölött, és van egy démona, amellyel élethossziglani küzdelmet folytat: az alkohol. Az ő esetében ez az a vékony cérnaszál, amelyet az elnök ollója egy pillanat alatt elmetszhet. De addig ő találja ki és ő irányítja a kommunikációnak nevezett hazugsággyárat.
 
A hazugság – a kommunikáció szinonimája, a politikában nincs erkölcsi konnotációja. Nem a hazugság bűn, hanem a kommunikációs hiba.
 
A nyilvános szereplések alkalmával (melyekből kevés van, és a kevés legtöbbje is közvetett) a hang érces, gyomorból préselt, a beszéd sima és flott, hiszen panelekből áll. A fordulatok stílusa a közönséghez méretik: vidéken népies, szólásokkal, közmondásokkal fűszerezett, városban nagy emberektől vett idézetekkel teli.
 

Tudja, hogy a népnek – mármint a szavazóinak, mert a nép nem érdekli („A nép? Brrrrr. Nem tudja, mi jó neki; nekem kell megmondanom, mit gondoljon, hogy érezzen, mit akarjon. Hát megmondom. Olyan, mint egy kisgyerek, akit keményen nevelni kell. Íme, az új apuci.”), csak a szám – víziónak maszkírozott szlogen kell, amit sulykolni lehet. A „munka társadalma” blöff, de jól hangzik, és ha a szolgaszemélyzet jól forgatja a számokat, ki-ki hiheti, hogy mindenki más jól járt, csak neki van pechje. Vagy ha nincs pechje, hanem ő járt jól, akkor ezt a nagyfőnöktől kapta ajándékba, és legalább egy szavazattal meg kell hálálnia.
 
Politikájának lényege a hamis látszatok keltése, a maszatolás, az átláthatatlanság. („A munka kilencvenkilenc százaléka sötétben zajlik.”) Figyelemelterelést követő sötét manőverek. A szálak ki- és összecsomózása, a padló olajozása a funkcionáriusok alatt.
 
Körülötte senki nem érzi magát biztonságban – mert senki nincs biztonságban. Ma a miniszterek minisztere, holnap vidéki elöljáró. „Ha a kutya megharap, két dolgot lehet tenni. Szájkosarat adni rá, vagy elaltatni.” A kutya ezt tudja – és nem harap.
 
Idővel, hatvan felé közeledve a lépte elnehezül, miként ő maga is. Belül kérgesedik, kívül puhul. A homloka egyre magasabb, a szája egyre keskenyebb, tekintete éberen cikázik ide-oda. Mert legbelül tudja, hogy aki magasan van, egyszer leesik. Ha szerencséje van, puhára.
 
A normális menetrendben nem jutott volna idő és alkalom ezen eltöprengeni, a karantén azonban lehetőség a mulasztások pótlására is. Tehát: ő Frank Underwood, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a House of Cards című régesrégi sorozatban. Kevin Spacey remek alakítása. Közös munka az írókkal, igazi demonstráció: így kell megcsinálni egy figurát.
Szerző: Csáki Judit
Címkék: Revizor Dekameron