Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ELSŐ NEM, MÁSODIK NEM

Simone de Beauvoir: Mások vére
2020. ápr. 9.
Simone de Beauvoir rendszerkritikus, feminista filozófiai és szépirodalmi művei a hatvanas-hetvenes években hatalmas népszerűségnek örvendtek, majd mintha feledésbe merültek volna. Az utóbbi évtizedben azonban a kiadók és az olvasók újra felfedezik őket. HUSZÁR ÁGNES RECENZIÓJA.

Simone de Beauvoir (1908-1986) a 20. század egyik legnagyobb hatású női gondolkodója volt. Jelentős életművet hagyott maga után filozófusként és íróként is. Közéleti szereplőként, az algériai, a vietnami háború elleni béketüntetések állandó résztvevőjeként, az abortusz szigorítása elleni fellépés vezéralakjaként is beírta magát a 20. század történetébe.

Szoros bajtársi kapcsolatban élt Jean-Paul Sartre-ral annak haláláig. Akár a mitológiai ikerpár, Castor és Pollux, ők is elválaszthatatlanok voltak egymástól. Ez nem jelentett azonban egyik fél számára sem szexuális kizárólagosságot. Beauvoir íróként is megörökítette évekig tartó kapcsolatát Nelson Algrennel, a baloldali amerikai íróval. Közismert volt szerelmi viszonya a nála tizenhét évvel fiatalabb Claude Lanzmann-nal, a Soah című dokumentumfilm alkotójával.

Beauvoir legnagyobb hatású könyve kétségkívül az 1949-ben megjelent A második nem, a társadalmi nemek tudományos megközelítésének alapműve. Ez – némileg rövidített formában – magyarul is megjelent 1969-ben. Bár a bevezető fejezetek a fiziológia, a genetika és a történettudomány mai állásának nézőpontjából elavultnak tűnnek, a filozófiai, antropológiai kérdésfeltevések égetően aktuálisak maradtak.


Beauvoir joggal tartotta magát írónak, kiváló volt ezen a téren is, ezt igazolja a magyarul először olvasható Mások vére című háborús regény is. A cselekményvezetés gazdaságossága, a jellemzés sokszínűsége, a kifejezés plaszticitása biztos kezű alkotót mutat. A regény 1941 és 1943 között keletkezett, a cselekménnyel nagyjából egyidőben. Az író éppúgy szenvedett Franciaország német megszállásától, és éppoly kevéssé látta a háború kimenetelét, mint hősei. Az sem volt világos, van-e, lesz-e értelme a makacs ellenállásnak, lesz-e valaha megint béke a párizsi utcákon.

A jelen időben játszódó cselekmény egyetlen hosszú éjszaka. Jean, a főszereplő tüdőlövést kapott szerelme, Hélène ágyánál virraszt, tudja, a lány nem éri meg a reggelt. Közben végigvonul előtte egész tudatos élete, azóta tévesnek és helyesnek bizonyult döntései, amelyek nemcsak a saját és barátai életét határozták meg, de bizonyos mértékig befolyással voltak korának francia társadalmára. Jean az öntudatlan lányhoz beszél, így tisztázza magában személyes felelősségét közös sorsuk alakulásában.

Jean a harmincas évek Párizsában cseperedett fel, egy nyomdatulajdonos fiaként. Fiatalságát a bűntudat  határozta meg. Úgy érzi, nem szolgált rá kivételes helyzetére, módos középpolgár családjának kényelmes életére. Szakít hát vele, kitanulja a nyomdász szakmát, s munkásként folytatja életét.

Először a kommunista pártban keresi a cselekvés lehetőségét, de barátja, Jacques halála miatt kilép, majd a szakszervezeti mozgalomban véli megtalálni a munkások helyzetének a javításáért folyó harc színterét. Felelősségteljes vezetőként nem akar "tervezhetetlen" eseményekbe keveredni s másokat magával rántani.

Beauvoir íróként legtöbbször főhőse, Jean gondolatait közvetíti. Ő mindenben tudatosan az egzisztencialista filozófia alapkérdései – a szabadság, a saját magunkért és másokért vállalt felelősség – alapján igyekszik dönteni. Tépelődéseinek szűrőjén keresztül rajzolódnak ki a társak alakjai is: a lassú beszédű, megbízható Paulé, a különcködő festőművészé, Marcelé és barátnőiké.

A lányok meglehetősen önállótlannak tűnnek, életcéljukban, életvitelükben a vőlegényeikhez kapcsolódnak. Denise Marcel művészi pályáját akarja menedzselni, s nagyon csalódott, amikor az feladja ambícióit. Madeleine kórosan alulbecsüli magát, ezért fekszik le minden jelentkezővel, depresszióját pedig alkohollal és drogokkal "kezeli". A leggyerekesebb köztük Hélène, aki a derék Pault hagyja faképnél Jeanért, de a várt lángoló szenvedélyt az ő oldalán sem találja meg.

Hélène kamaszos önzése és kispolgári allűrjei untatják Jeant, akit szónoki és szervezői képességei és megnyerő külseje vezetői szerepre determinálnak.  A lány nem érti, miért küzdenek a fiatal férfiak közösségi célokért. Ő "csak" csinos, irigyelt és boldog akar lenni, szép ruhákban táncolni és kirándulni a lányregények receptjei szerint. A társadalmi környezet állapota hidegen hagyja. Unja édességboltban töltött napjait, azt reméli, a házasság megszabadítja az unalmas munkától, férje csodálata pedig igazolja létezését.

Beauvoir íróként olyan lányokat mutat itt be, akikről pár évvel később A második nemben filozófusként megállapítja, hogy csalóka vágyaikban a házasság "menedék, hódítás, egérút, orvosság".

Közben a férfiakat komoly dolgok foglalkoztatják, a spanyol polgárháború eseményeiről informálódnak. Jean őszintén a köztársaságpártiak oldalán áll, de úgy érzi, felelőtlenség lenne bevonni a többieket egy nyilvános akciókba. "Tiszta szívemből szerettem volna, ha Franco mórjai vereséget szenvednek, de nem éreztem úgy, hogy jogom lenne ezt a magányos kívánságot, legszemélyesebb reményt rákényszerítenem az elvtársaimra." Furcsa módon a kis csoportból éppen az egyik nő, az önállótlannak tartott Madeleine dönt határozottan: harcra készen a háborús Spanyolországba indul.

Egy ostoba konyhai baleset miatt mégsem tud az ottani harcba belekapcsolódni, s azzal a nyugtalanító hírrel tér vissza párizsi barátaihoz, hogy a spanyolok rossz néven veszik a franciák passzivitását, a szolidaritás hiányát látják benne. A Bécsből érkezett illegális antifasiszta harcos, Léna Blumenfeld még keményebben fogalmaz. "Maguk szerint Hitler megáll Ausztriánál? Majd meglátják, Franciaország is sorra kerül."

A párizsi szakszervezetisek továbbra is a pacifizmusban hisznek. Nem kockáztatják a politikai ellenállásnak még a legszelídebb formáit sem.  Jean persze sejti, hogy öncsalás áldozataként érvel az egyre valószínűtlenebb béke érdekében. Aztán hirtelen megtörténik az, amitől rettegtek: Franciaország belesodródik a háborúba. A fiatal férfiak sorsa beteljesedik: katonaként kell szolgálni… kit is? Mit is? Jean is bevonul, katonaként él, harcol, osztja a halált, ez az a pillanat, amikor maga mögött hagyja hosszas erkölcsi vívódását.

Hélène-t valósággal felvillanyozza az új helyzet, új – női – szerepet talál magának, a szerelméért mindent feláldozó hősnőét. Vidékre indul, de a katonai bürokrácia visszafordítja Párizs irányába. Itt viszont sikerül elérnie, hogy Jeant a fővárosba helyezzék, ő viszont elviselhetetlennek érzi a kivételezést, ezért szakít a lánnyal.

A civil lakosságnak is kijut a szenvedésből. Párizsban a boltokból kifogynak az áruk, elnéptelenednek az utcák, a lakosság egy része nem akarja bevárni a német hódítókat. Hélène is vidékre indul. Az országutakat menekülők szekerei lepik el, egész családok indulnak el, kocsira halmozva ingóságaikat és gyerekeiket. Parasztok gyalogolnak a lovaik mellett. Rémhírek terjednek a felgyújtott, kifosztott városokról. Nincs benzin, nem járnak a vonatok, az élelmiszerboltokat is kifosztották.

Ezek a regény legmegrendítőbb lapjai, érezni rajtuk a személyes élmény hitelességét. A határélmények az emberekből szélsőséges indulatokat váltanak ki, a gyilkos önzés és az önfeláldozó önzetlenség színterévé válnak a francia utcák.

Ekkor érik felnőtté Hélène is. Az addig csak magára gondoló lányban a közös szenvedés felébreszti a szolidaritás érzését, rádöbben, Párizsban tud a legtöbbet tenni másokért.

A fővárosba érve kockázatos játékba kezd. Barátnőivel mentőakciókat szervez, erre a célra felhasználja a német tiszt, Bergmann barátságát is. Marcelt megpróbálja általa kimenteni egy hadifogolytáborból. Gyermekkori barátnője, a zsidó Yvonne megmentése érdekében az életét is kockáztatja.

Jean és Hélène újra egymásra találnak, most már nem csak szerelmespárként, hanem harcostársakként is. Kapcsolatuk kezd hasonlítani A második nemben jellemzetthez, amely "két szabadság kölcsönös elismerésére épül.” Jean megkapja apja nyomdáját, csapatával röplapokat nyomtatnak és terjesztenek.  Akciókat szerveznek, robbantanak, vérző holttesteket hagynak maguk után. Az egész életében erkölcsi problémákon tépelődő Jean megváltozik: "a fasizmusnál minden jobb" – gondolja, és anyja arcán átsuhanó undor ellenére folytatja tovább.

Az életveszélyes helyzetekben a régi barátok csak egymásra számíthatnak, de mindenkiért cselekszenek. Azokért is, akik cselekvőképtelenek, még a helyzetüket sem képesek átlátni. Bátran fogadják el a sorsukkal járó veszélyt és a rettegést. Vállalják, hogy egész életüket súlyos bűntudat fogja végigkísérni az ártatlan áldozatokért.

Beauvoir a halott Hélène mellett ülő Jean képével fejezi be a regényt, nem követi tovább hősei sorsát a háborús Párizsban. Ő regénye szereplőihez hasonlóan próbálta túlélni a rettenetes időket, s tudatos értelmiségiként, együttérző emberként másokat segíteni.

1945 koranyarán sovány, legyengült, rongyos francia nők és férfiak bújtak elő romos lakásaikból, és tolongtak boldogan a napsütötte sugárutakon. Nagyon sokan –  barátok, családtagok – nem érték meg a béke első pillanatait. A régen várt szabadság nem enyhítette a gyászt, a veszteséget. De a közösség megőrizte azok emlékezetét, akik önző személyes céljaikon túllépve kockáztatták életüket másokért, a közösségért.

Ezeknek a névtelen hősöknek állít emléket Beauvoir könyve. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek