Idegborzoló önsegítő könyvek kedvenc tanácsa: „Lépj ki a komfortzónádból!” Ez napjainkban akár vagány, unortodox, valójában felelőtlen felhívásnak tűnhet, gyanítom, hogy mostanában inkább ilyesféle tanácsokkal borzolják az idegeket: „Fordulj befelé és fedezd fel belső világod rejtett dimenzióit!” Mivel az önsegítő könyvek engem nemigen tudnak rávenni semmire, másfelé kellett néznem. Titkos sétapartnerem sikeresebbnek bizonyult. Már az elmúlt héten olyasmikre vett rá, amikre normál körülmények között nem vetemednék. A legnagyobb dologidőben a legnagyobb elővigyázatossággal (maszk, kesztyű, álszakáll) eltrappoltunk a kertek alatt a Vizafogóig (loft, kis állomásépület, tengerpart, alkony, hotelszoba), sőt tovább, a Duna Arénáig. A Duna felől pont olyan ronda, mint a másik oldalról.

De ez még nem minden. Rábeszélt a sorozatnézésre is. Ne értetlenkedjetek, egész nap a monitor előtt ülök, amikor nem muszáj, nem azt nézegetem. És ne is idegeskedjetek, a sorozatot is úgy néztük titkos sétapartneremmel, hogy ki-ki a maga otthona magányában bekapcsolta, megnézte, majd megvitattuk.

Így csöppentem az Unorthodox című minisorozat fullasztó világába. A sorozat Deborah Feldman hasonló című önéletrajzi kötetéből készült, itthoni megjelenése ősszel várható A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek címen. Az ultraortodox szatmári közösségben felnövő lány, Esty története nem bonyolult, és tálcán kínálja az azonosulás lehetőségét: ha egy hajszállal is kilógsz, ha egyetlen érzésed, gondolatod másfelé húz, véged. Mert a közösség nem vet ki magából, hanem még annál is rettenetesebbet tesz veled: formára, méretre szab és bekebelez.

Esty pedig kilóg innen. Anyja elhagyta gyerekkorában, nagyszülei és nagynénje nevelték, hogy aztán 18 évesen mindenki megkönnyebbülésére beirányítsák az elrendezett házasság révébe. Ami, kell-e mondani, maga a pokol. Fizikailag, lelkileg egyaránt. Rajta a világ (főleg persze az anyósa) szeme, sikerül-e a haszene, sikerül-e azonmód teherbe esni. Nem sikerül. Esty kegyetlen vívódás után eldönti, megszökik. Egészen Berlinig menekül, ahol számára szinte ismeretlen anyjától remél segítséget. Ehelyett persze helyes fiatalokba – kortársaiba – botlik, akik egy konzervatórium hallgatói. Újabb nagy elhatározás következik: jelentkezik a konzervatóriumba, ahol esélyei a nullával egyenlőek. Pénzügyi eszközei úgyszintén. Eközben magára hagyott, gyámoltalan (inkább félnótásnak mondanám) férje a rabbi utasítására a közösség megtért fekete bárányának vezénylete alatt a keresésére indul, így aztán az elvetett régi és a megtalálandó új identitás története akciófilmes fordulatot vesz.

Nem bocsátkozhatom méltatlan spoilerezésbe, mert nyilván megnézitek majd a sorozatot. Rajtam sokat segített, hogy nem kellett egy szuszra megnéznem, bár tudom, hogy a hardcore rajongók mindig így néznek komplett évadokat. Mi, titkos sétapartneremmel minden epizód után akkurátusan megvitattuk a történteket. 

Az Unorthodox nagyon hatásos sorozat. Túl hatásos. Könnyen adja és fogyasztatja magát. Tökéletes, már-már néprajzi hitelességgel mutatja fel a brooklyni haszid közösség életét, szokásait, kőkemény vallási előírásait, ami a közösség fennmaradása érdekében kíméletlenül gyűri maga alá az egyént, különösen ha az történetesen nő. De nem nehéz feladat ellenérzést kelteni egy közösség iránt, ha a főszereplő épp szökésben van onnan, és a nézők szimpátiája már úgyis az övé. Nem nehéz rokonszenvet kelteni egy laza, befogadó, világi közösség iránt, ha a főszereplő épp oda törekszik. Ebbe a koordinátarendszerbe illeszkedik az összes jelenet, amelyek ilyenformán teljesen kiszámíthatóvá válnak, az őket alátámasztó jelképrendszerrel és a máskülönben jó figurákkal és remek alakításokkal együtt. A Wannsee-hez (értitek!) kiránduló fiatalok csak nagy lazán belegázolnak a tóba, a totális ortodoxiából érkező Esty lassan, tétovázva lépked a vízben, állig felöltözve. Számára a strandolás: alámerítkezés. Parókájával együtt mintegy három perc alatt odahagyja szokásait is. A katolikus templomi kóruspróba: a szférák zenéje. A diszkóba már farmerban és pólóban megy, s az ott kölcsönkapott rúzzsal (Epiphany márkájú) pedig végképp elkötelezi magát a 21. századi modern lét, az önérvényesítés mellett. Kár, hogy hosszú másodpercekkel korábban tudjuk már, mikor következik zenétől üzembiztosan könnybelábadó szemének közelije.

Szerintetek felveszik a konzervatóriumba, vagy inkább hazamegy a férjéhez Brooklynba?

Persze tudom én, pupákok, hogy titeket csak az érdekel, ki az én titkos sétapartnerem.