A kívülálló / HBO
2020.04.05.

Stephen King A kívülálló (The Outsider) című 2018-as bestselleréből készült minisorozat középpontjában a lelki fájdalmainkból táplálkozó titokzatos, nem evilági lény áll, ami egyre nagyobb teret nyer magának. A sorozat e fájdalmak feltárása és a lény ostromának bemutatása között egyensúlyoz. VÍZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA.

Egy oklahomai kisváros parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak. Az áldozat életkora 11 év. A tett elkövetője pedig szemtanúk állítása és több, cáfolhatatlan bizonyíték szerint Terry Maitland gimnáziumi irodalomtanár és baseballedző, köztiszteletben álló ember, két kislány édesapja. A mindig búskomor Ralph Anderson nyomozó (Ben Mendelsohn) kezdi el felgöngyölíteni a gyilkosság szálait. Különös ellentmondásra lesz figyelmes: a magát ártatlannak valló gyanúsítottról kiderül, hogy a gyilkosság idejében minden kétséget kizáróan két, egymástól több száz kilométerre lévő helyen tartózkodott egyszerre, egy időben. Egy különleges képességekkel rendelkező, a paranormális jelenségek feltárására érzékeny magánnyomozót, Holly Gibneyt (Cynthia Erivo) is be kell vonni a rejtély felderítéséhez. Közben egyre több részletet megtudunk Ralph Anderson komorságának okairól: fiát pár évvel ezelőtt elveszítette. A feldolgozhatatlan tragédia a nyomozás során többször a felszínre kerül. Mint ahogy rendre feltűnik egy titokzatos csuklyás figura is, aki először az álmokban, majd hallucinációkban, később a valóságban is láthatóvá válik, amikor újabb gyilkosság, vagy öngyilkosság történik.
 
Ben Mendelsohn és Cynthia Erivo
Ben Mendelsohn és Cynthia Erivo
Fokozatosan sejlik fel a démon, aki energiáit a gyerekek félelmeiből, az emberek lelki fájdalmaiból és gyászából meríti. Az emberiség által ősidők óta ismert, az összes kultúrában megtalálható szörnyeteg kívülről befurakodó élősködőként tapasztja rá csápjait szenvedő áldozatainak pszichéjére. De A kívülálló cím nemcsak rá vonatkoztatható, hanem a két nyomozóra, a gyermeke halála óta alkoholizmusba menekülő Andersonra és az autisztikus Holly Gybneyre is: éppen ezért képesek a lény gondolkodását megérteni, és a nyomára bukkanni. A sorozat alkotói az első néhány epizódban ezt a különös alakot kiválóan körvonalazzák.
 
Az évad első fele bizonyíték arra, hogy Stephen King írói világának, több évtizednyi termékeny munka után, még mindig vannak tartalékai. Sőt az író, ahogy eddig, úgy most is képes lépést tartani a kortárs trendekkel, amelyek alakításában természetesen jó ideje maga is szerepet vállal. De eddig úgy tűnt, a horror műfajt is nagyban befolyásoló A törvény nevében (True Detective) című sorozat hatása mintha távol esne a kingi logikától, amely inkább a szorongás és félelem felkeltését, és annak minél erősebbé fokozását célozta meg. Ismeretes King Stanley Kubrickkal folytatott vitája, Ragyogás című regényének filmes adaptációja kapcsán. Ekkor Kinget elsősorban nem is az zavarta, hogy Kubrick jó néhány helyen eltért az irodalmi alapanyag cselekményétől, hanem az, hogy – kortárs szóhasználattal élve – túlzottan ’art house’ a rendező eszköztára, ami King szerint inkább a transzcendencia bemutatását, a filozofikus megközelítések irányába való értelmezés megnyitását célozta. Ez pedig szöges ellentétben áll King ars poeticájával. Ő ugyanis vállaltan a filléres tucat horror által keltett zsigeri borzongatásra esküszik – ezt így konkrétan meg is fogalmazza Danse Macabre című szakkönyvében, melyben a horror műfaj működését elemzi.
 
A lélek sötét oldalát tükröző félelmek és szorongások keverése a dark fantasy műfaj világépítő logikájával, a bűnügy szálainak felgöngyölítése úgy, hogy közben mindez átszűrődik a nyomozást végzők megoldhatatlannak tűnő életproblémáiba és privát traumáiba, A törvény nevében óta lett a fősodorbeli bűnügyi, thriller és horror sorozatgyártás egyik bevált receptje. Ez a recept A kívülálló első felében szintén nagyon jól működik, miközben a King által hirdetett ars poetica sem csorbul. Így sikerül a 4. rész végére a bánatból táplálkozó ördögi lény körvonalait úgy megrajzolni, hogy felnőtt férfi legyen a talpán, aki eközben nem néz szét a saját nappalijában. Ezután könnyű arra gondolni, ez a mutatvány annyira jól sikerült, hogy a következő hat rész során csak elrontani lehet. Aki ezt gondolja, helyesen teszi. Innentől ugyanis olyan cselekményszálakat kezdünk el követni, amelyek teljesen érdektelenek: a lény hogyan száll meg másod-, harmadrangú szereplőket, akció szekvenciákat, amelyekkel mélyen azonosulni nem lehet. Miközben talán arra vágynánk, hogy a démonikus lény körvonalai erősödjenek, és kapcsolódjanak össze Anderson nyomozó személyes traumájával és sorsával. Ugyanis a nyomozót alakító ausztrál Ben Mendelsohn egyedi játékstílussal, privát pöszeségét az alakításába integrálva, egész idegrendszerét beleadva úgy ragadja meg a karakterét, hogy az igazi izgalom egyre inkább arra helyeződik: benne hogyan fog a természetfeletti lénnyel való találkozás lecsapódni.
 
Olyan, mintha King – bár pontosan nem tudjuk, mekkora beleszólása volt a kreatív folyamatba – félúton visszavonulót fújt volna, hogy mégiscsak térjenek vissza a régi, jól bevált csapáshoz, de későn. Akkor, amikor már a lény mögötti misztikum és a nyomozó személyes sorsának az összefonódása vált érdekessé, nem pedig annak embereket és állatokat kibelező tarolása. Nagyon izgalmas lehetett volna tovább bontani a gyásszal küzdő Anderson, és a bánatára telepedő ördög kölcsönhatását. A kívülállóban így mindez csak körvonal marad.
Címkék: HBO, Sorozatok