Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HÁNY FEMINISTA KELL EGY VILLANYKÖRTE KICSERÉLÉSÉHEZ?

A Revizor Dekameronja – 13. nap
2020. márc. 24.
Most a kedvenc feministákról szóló viccemmel szemléltetem, mi is szokott lenni a bajom a feminista művészettel. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
– Hány feminista kell egy villanykörte kicseréléséhez?
– ???
– Ez nem vicces!
 
Nehéz dolga van egy művésznek, ha olyan politikai-társadalmi állításokat akar megfogalmazni, amelyben a jó és a rossz dolgok egyértelműen különválaszthatók. És ilyenek a feminizmusról tett kijelentéseink is. A nők elleni erőszak rossz, a fizetetlen otthoni munka rossz, a bérkülönbség rossz, az üvegplafon rossz. Valóban így van, és amíg e társadalmi problémák el nem tűnnek teljesen, nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni a közbeszédben. De a művészet más, az nagyon sokszor épp attól érdekes, hogy olyan morális problémákat mutat fel, amelyekben nehéz állást foglalnunk, és ha nem ezt teszi, gyakran érezzük problémafelvetéseit didaktikusnak.
 
Itt van például a humor kérdése, amit a nagyon elmés kis viccel próbáltam fentebb szemléltetni. Nyilván nem arról van szó, hogy a feministáknak per definitionem nem lehet humorérzékük, hanem arról, hogy egy társadalmi csoport elnyomásával nem igazán ízléses viccelni.
 
Ennek ellenére vagy éppen ezzel együtt tartom nagyon jó kezdeményezésnek a Versum Online feminista versblokkját. És bár az egynézőpontúságból és az explicit fogalmazásmódból következő túlzott didaktikusság pár versben itt is megjelenik, kettő dologra jöttem rá. Az egyik, hogy a költőknek sokkal könnyebb a feminizmusról hiteles művészi nyelven megszólalni, mint a próza- vagy drámaíróknak például. Ez a lírai elbeszélő miatt van, aki nagyon sokszor – és a blokk verseiben a legtöbb esetben – saját érzéseit közvetíti, és akin sosem szoktuk ezt az attitűdöt számon kérni. Így a szerző egy szubjektív szűrőn keresztül jeleníti meg ezeket a társadalmi jelenségeket, és ezzel elkerüli, hogy szimpla politikai kinyilatkoztatásoknak olvassuk a verset.
 
A másik, amit a blokkból megértettem, hogy azok a versek működnek a legjobban, amelyek csak szőrmentén és nem közvetlenül jelenítik meg ezt a problémakört. Az egyik kedvencem Anastasia Gavrilovici román költő Mások élete című verse, amelyben egy elképzelt Wikipédia szócikken keresztül próbálja meg értelmezni saját magát. A képek, amelyeket használ mozgalmasak, eredetiek, és átsugárzik rajtuk egy fiatal kolozsvári nő közérzete és humora.
 
A másik kedvencem az új-zélandi Hera Lindsay Bird Monica című verse, amelyben a Jóbarátok című sorozatot, azon belül pedig a Monica nevű karaktert ekézi (akivel az előző Dekameronomban azonosítottam magam), majd a figura pszichés elemzésétől eljut a monogám párkapcsolatok és a fuck-buddy problémaköréig. Szabad, asszociatív és vicces, szól valamiről, de nincs benne semmi tankönyvízű, ellentétben például Margaret Atwood női nemiszervcsonkításokról szóló Nőügyek című versével.
 
Ami a Versum feminista blokkjában nagyszerű – és ez abszolút a szerkesztők érdeme –, hogy törekszik a sokszínűségre. A kiválasztott szerzők nemzetsége, életkora, stílusa és fogalmazásmódja sokban eltér egymástól – közös bennük a női tapasztalat. És akkor most álljunk is meg egy kicsit a női tapasztalat kérdésénél, hiszen Kállay Eszter szerkesztő a blokk bevezetésében negatívan értékeli a „női irodalomra” valamint az esszenciális „női tapasztalatra” való hivatkozást. Bár értem, hogy e fogalmi keret miként dobozolja be a női szerzőket, szerintem van női tapasztalat. Ez pedig nem azon alapszik, hogy mindannyiunk megélt tapasztalata ugyanaz, hanem az empátián inkább. Hogy időről időre ki nagyobb, ki kisebb mértékben megtapasztalja nőként, hogy akadályozzák a társadalmi nemi egyenlőtlenségek, s így könnyebben értjük és integráljuk mások ezzel kapcsolatos, más jellegű tapasztalatait. Esszencialista női tapasztalatunk tehát feminista, ha reflektálunk rá, ha nem.
 
Egy másik elgondolkodtató kérdés, amelyet Kállay Eszter felvet bevezetőjében, a kvóta. Arról ír, hogyan zárja szimbolikus gettóba a szerzőt, ha könyörögnek neki, hogy vegyen részt kvótanőként egy felolvasáson, mert a másik felkért nő visszamondta a szereplést. Őszinte leszek: én is szoktam kvótanőnek érezni magam. Általában az Élet és Irodalom címoldalán, amikor az ÉS Irodalom után hét férfi szerző között meglátom a nevem. Ilyenkor két dolog szokott eszembe jutni. Egyrészt, hogy hurrá, benne vagyok az ÉS-ben. Ez egy hiúsági kör, és ha letudtam, akkor meg az, hogy a franc egye meg, kell a kvóta akkor is, ha ez elbizonytalanít a saját sikereimben. Optimista vagyok, és azt gondolom, hogy átmenet vagyunk: azért vállaljuk a kvótanők szerepét, mert akkor talán a következő generációnak már nem kell majd. Ha nem vállalnánk, nem igazán, vagy sokkal lassabb tempóban mozdulnának a dolgok. Szóval, bár Kállay Eszternek igaza van abban, hogy van okunk az elégedetlenségre, nem rossz, amerre haladunk, és ehhez a Versum feminista blokkja is nagyban hozzájárul.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek