A Revizor Dekameronja – 8. nap
2020.03.19.

Tudom, tudom, névvel nem viccelünk, de hát az van, hogy ez egyáltalán nem vicc, teljesen komolyan gondolom, amit írok. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA.

Azt gondoltam, hogy belenézek kicsit kedd este A velencei kalmárba a Miskolci Nemzeti Színház közösségi oldalán. Végül is tudom, hogy ki a gyilkos, láttam, szerettem, van róla papírom (prapírom...), de a valóság felülírta a jó kis tervet. Merthogy muszáj volt az elsőtől az utolsó percig néznem, mit művel ez a pazar formában lévő társulat. 
 
Mészöly Anna és Görög László
Mészöly Anna és Görög László
Velük kezdtem, és egyáltalán nem csak udvariasságból, mert az világos, hogy Görög László nélkülük nem tudna ilyen Shylock lenni. Ez Mohácsi János nagy trükkje vagy varázslata, nem is tudom, mindenesetre legjobb előadásai – és a miskolci Velencei biztosan közéjük tartozik – a saját életüket élik. Úgy értem ezt, hogy nincs se papír-, se izzadtságszag, megfeledkezik a néző arról, hogy ez „csak” színház, mert a pár mondatból szőtt figurák elhitetik, hogy egy teljes élet áll mögöttük.
 
Nézzük most Görög Shylockját, mármint azt, hogy mit csinál és mit mond, de azt is, hogy mit nem. Bal hátul, félreeső helyen jelenik meg először, némán várja, hogy bebocsássák. Megszokta már, hogy ott kell állnia, a szőnyeg szélén, de azt is, hogy Velence aranyifjai teli szájjal szidják. Arca rezzenetlen, lélegző kőszobor, mintha el se jutnának hozzá a sértések. 
 
Annyiszor hallotta már, hogy rohadt zsidó, hogy se kedve, se ereje meglepődni rajta vagy visszautasítani. Közönye ingerlő a tesztoszteron bajnokai számára, és amikor végre odajutunk, hogy pénzt kérnek tőle, ő fogja magát és eljátssza a sztereotip zsidót. Újra és újra hitetlenkedve és számonkérőn kérdezi, hogy hány dukát, hány hónapra, ki a kezes ésatöbbi: zsidót akartatok, nesze nektek, most megkapjátok. 
 
Aztán el is bizonytalanítja hálás, mert saját előítéleteit végre 3D-ben is igazoltnak látó közönségét, amikor egy zsidóviccen harsányan felkacag. Egyetlen dologgal mégis zavarba lehet hozni, a szexus említése, legyen szó állatról vagy emberről, ez a téma megingatja őt.
 
Középen Görög László és Simon Zoltán
Középen Görög László és Simon Zoltán
Az első, nagy jelenetből a legszebb pillanat nekem az, amikor kimondja rettentő feltételét a kölcsönhöz. Antonio száján kicsúszik, hogy mindegy, mit kér a zsidó, mire ő egy font húst kér a férfi testéből. Amikor a velencei nemesek hökkenten kérdezik a miértről, mintha önkívületben lenne, azt feleli: „Nem tudom. Talán a mindegy.” Mohácsiék itt azt csinálják, amit sok kanonizált szerzővel tettek: kiigazítják a dramaturgiát, vagyis megoldási lehetőséget ajánlanak arra a nonszenszre, hogy miért akarna bárki egy embertársa húsából egy darabot.
 
Aztán Portia szalonjában látjuk viszont, Shylock is beáll a kérők végtelen sorába, hogy itt is azt kapja, amit eddig és ezután. A jogi szaktudására büszke, rendes rasszista szépasszony néhány egyszerű kérdéssel kizárja őt a béna ládikós játékból. De miért is akarná elvenni Shylock Portiát? Nem látom rajta a tomboló szerelmet, hazárdjáték ez neki vagy csak üzlet? 
 
A következő jelenetben, amikor színpadon van újra, esik csak le: ő meg a lánya, Jessica Velence utolsó zsidói, vagyis muszáj lenne szaporodni és sokasodni, még ha erről a rabbinak esetleg más lenne is a véleménye. Shylock gyengéd szeretettel beszél a lányával, nahát, egy érző, sőt érzelmes ember van a fekete kalap meg a kaftán mögött! A szigorú keretrendszer, amiben és amiért él, azonban nem engedi, hogy a határokat átlépje, és úgy tűnik, a Talmud nem rendelkezik kielégítően arról, mit kezdjen az ember az egyedül nevelt lányával. Márpedig Jessica igazi időzített bomba, aki azonnal robban és robbant, amikor erre lehetősége van. 
 
Shylock lenéz minden velenceit, és amíg ilyenek szaladgálnak az utcán, mint a háromezer dukátot egy drágakőre becserélő Bassanio, erre meg is van minden oka. Amikor rádöbben, hogy Jessicát elrabolták, nem az eltűnt pénzéről beszél, ó, nem! (És a tárgyalásnál is érdemes figyelni, mennyire nem érdekli a pénz.) Perbe száll a Teremtővel, szidja és szereti, mert muszáj szeretnie, lánya viszont mostantól számára halott. Megnő az alak, az Ószövetség bosszúálló Istenévé változik, aki haragjában nem ismer korlátokat: őrjöngő gyász, végtelen fájdalom, micsoda felvonásvég!
 
Görög László és Szatmári György. A képek forrása: Miskolci Nemzeti Színház
Görög László és Szatmári György. A képek forrása: Miskolci Nemzeti Színház
A második részben sokáig, nagyon sokáig nem találkozunk Shylockkal. A sebeit nyalogatja? Nem, erőt gyűjt, hogy aztán amikor megint látjuk, a hideg és közömbös üzletembert, a jussát követelő hitelezőt, a teljes jogú velencei állampolgárt ismerjük meg. Másodpercig sem kételkedik a velencei jogrend szilárdságában és a saját igazában. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne, a tárgyalás kutyakomédia, a dózse a bírói székben ül, aztán fölváltja őt ott az alig álruhás Portia. Itt a szerzők megint belejavítanak Shakespeare-be, joggal: épeszű ember el nem hiszi ezt a hülyeséget, mármint azt, hogy ez nem Portia, hát akkor rajta, fordítsuk meg a helyzetet, és mutassuk meg, hogy itt is, most is a cél szentesít minden eszközt. Velence szomorú bohóca Shylock, akin mindenkinek joga van röhögni, csak neki nem szabad még elmosolyodni sem.
 
A velenceiek úgy játszanak Shylockkal, mint egy csapdába esett vaddal. Ingerlik és bosszantják, ő pedig tűr, hallgat, néha tárgyilagosan, komolyan, az esélytelen nyugalmával szól vissza. Fájdalmas látni, hogy bár eszében sincs feladni a szerinte jogos harcot, de okos ember lévén jól tudja, hogy vesztesnek született, mert az apja, a nagyapja, és a többiek már mind kijárták ezt az iskolát. Megalázás és megalázás között is van különbség, és a szégyenletes szertartás közben, amit úgy hajtanak végre rajta, hogy a tiltakozásnak még csak az árnyéka se suhan át rajta, újból kővé vált arca sok százezer, sok millió ember arcává változik. 
 
Ott maradnak végül csak ők, hárman, Shylock, Jessica és Antonio, szótlanul, a döbbenettől megdermedve. Letaglózza őket a frissen szerzett tudás. Hogyan jutottunk el idáig? Volt olyan pillanat, amikor más irányba kanyarodhatott volna ez a történet? Hogyne lett volna. Dehogy is volt. Függöny.